HTML

objektíven a szcientológiáról megint

Az oldal forrása egy Reformer nevű srác bolgja , ami szőrén szálán eltünt, jó információ forrás . Legyen itt mindenki okulására.

Friss topikok

elkapták....

2008.10.30. 14:05 harmatOSA

 

 

Elkapták a szcientológusok honlapjának egyik feltörőjét

Szerző: Dajkó Pál | 2008-10-18 19:11

Guzner bűnösnek vallotta magát, s a börtön mellett pénzbüntetés is vár rá.

 

 

 

Egy pénteki meghallgatáson egy 18 éves New Jersey-i férfi bűnösnek vallotta magát a bíróság előtt, vagyis elismerte, hogy részese volt annak a hackertámadásnak, melyet Szcientológiai Egyház honlapja ellen indított az „Anonymous” nevű, akciójával nagy hírnévre szert tevő csoport.

Dmitriy Guznert, ha bűnösnek találják, 12-től 18 hónapig terjedő börtönbüntetés (más hírek szerint akár 10 év, de ez kevéssé valószínű, az alku következtében lehet alacsonyabb a kiszabható büntetés), illetve 37 500 dollár kártérítés megfizetése várhatja. A csoport, melynek Guzner tagja volt – s melyet például Sarah Palin alelnökjelölt postafiókjának feltörésével is vádolnak –, túlterheléses támadásait január közepén indította meg, s egy időre sikerült is a szervezet szervereit megbénítaniuk. Ugyanakkor telefonhívásokkal, illetve fekete faxoldalakkal is elárasztották az egyház irodáit, emellett álarcos tüntetéseket is szerveztek a szcientológiai mozgalom ellen. A benyújtott vádirat szerint a támadások a Szcientológiai Egyháznak 30–70 ezer dollárnyi kárt okoztak.

                     

Más téma , teszek ide pár linket ami jó információ forrás véleményem szerint:

http://szcientologiabug.blog.hu/2008/04/14/hol_rontottak_el        még egy kis csemege http://dir.salon.com/story/books/review/2005/06/28/dianetics/index.html  http://dir.salon.com/story/news/feature/2005/06/30/scientology/index.html     http://dir.salon.com/story/ent/feature/2005/06/27/cruise/index.html  http://dir.salon.com/story/news/feature/2005/07/01/sci_psy/index.html  jó olvasást mindenkinek.

 

 

                                                                                                  

2 komment

a helyzet változatlan:(

2008.09.05. 13:48 harmatOSA

Vállalkozó szcientológia egyház • Térítés, terjeszkedés, terápia

(Magyar Hírlap 1997. február 1.)

Az amerikai támadások s az International Herald Tribune-ban hozzá intézett nyílt levél után Helmut Kohl kancellár a legokosabbat tette, amit tehetett: hallgatott. Tiltakozott helyette Klaus Kinkel külügy-, Norbert Blüm munkaügyi és Claudia Nolte családügyi miniszter, gyalázatosnak és ízléstelennek nevezve az összehasonlítást a mai Németország és a náci birodalom között. A német állam kínos csetepatéba bonyolódott a szcientológia-egyházzal.

A január 9-én hirdetésként megjelent levél, hasonlóan korábbiakhoz nagy amerikai lapokban, párhuzamot von a náci zsidóüldözések és a szcientológusok „szervezett üldözése” között a mai Németországban. „A harmincas években a zsidók. Ma a szcientológusok” – áll a levélben, amelyet több mint harminc hollywoodi sztár, köztük Dustin Hoffman és Oliver Stone írt alá. Ellentétben más filmcsillagokkal (mint például Tom Cruise és John Travolta) ők nem hívei a szcientológiának – hangsúlyozzák az aláírók. De egy véleményen vannak az egyház nemzetközi elnökével, Heber Jentzschcsel, aki ugyancsak teljesen komolyan beszél „a fasizmushoz való visszatérés árulkodó jeleiről” Németországban. Az összehasonlítást nem utolsósorban zsidószervezetek kérik ki maguknak mind Németországban, mind az Egyesült Államokban. „Azt gondoltam, nincsenek egészen az eszüknél” – kommentálta az amerikai művészek levelét a náci koncentrációs táborokat megjárt író, Jurek Becker.

Diszkrimináció

Ha a zsidóüldözésekhez nehezen hasonlítható is, annyi biztos, hogy Németországban államilag diszkriminálják a szcientológusokat, időről időre kampányt folytatnak ellenük a médiában, és többnyire igen rossz hírük van. A diszkrimináció tényei megjelennek az ENSZ és az amerikai külügyminisztérium emberjogi jelentéseiben, amerikai politikusoknak a német kormányhoz intézett leveleiben, kitűnő hivatkozási alapul szolgálva a szcientológia-egyház számára.

Így például évek óta vitatják s helyenként meg is próbálták Németországban a szcientológusok titkosszolgálati megfigyelését. Bajorországban tavaly megtiltották közalkalmazotti foglalkoztatásukat. Ha a bonni munkaügyi miniszteren múlna, ugyanez történne országosan is. De már a szcientológusok kitiltása a munkaközvetítésből sem állta meg helyét – első fokon – a bíróság előtt. Nem fogadnak be szcientológusokat politikai pártok sem, hívőként ismert művészek aligha számíthatnak állami támogatásra.

Védekezés és fenyegetőzés

Mivel a szcientológusok demokratikus jogállammal állnak szemben, van lehetőségük a védekezésre. Módszereik nem nagyon különböznek „elnyomóik” eszközeitől: bírósági perek és felvilágosító kampányok, amelyek mindamellett nemcsak a diszkrimináció leküzdését, hanem bírálóik elhallgattatását is szolgálják. E kritikusok szerint nem hiányoznak a titkosszolgálati módszerek sem, számos – a szcientológia- egyház részéről természetesen tagadott – történet szól rágalmazásról, zaklatásról, fenyegetésekről, néha felbontott levelekről, lehallgatott telefonokról is.

A szcientológia-kritika több változata létezik, amelyek összekapcsolódhatnak egymással. Az egyik szerint a szcientológia-egyház gazdasági vállalkozás, amely pénzszerzésre törekszik, s ebben nincs semmi különös egy piacgazdaságban. Szcientológusok által vezetett vállalkozásokra azonban gyakori panasz üzleti módszereik brutalitása. Ami pedig a tudatfejlesztő tanfolyamokat illeti, vitatott, hogy a szcientológia nyújt-e annyit (vagyis teljes lelki és testi egészséget), amennyit a sok-sok ezer márkáért ígér. Gazdasági szervezetről, nem pedig – adómentességben részesülő – egyházról van szó, hangzott a német munkaügyi bíróság ítélete is, ami azt jelentette, hogy a szcientológia-egyház nem tudta megismételni az Egyesült Államokban elért sikerét.

Totalitárius szervezet

Egy másik változat szerint a szcientológia-egyház „pszichoszekta”, amely függőségben tartja, megfosztja szabad akaratuktól híveit – ami ellentétes a demokráciával. Még inkább politikai síkra terelődik a bírálat, amikor az egyház hierarchikus, „totalitárius” szervezetére helyezik a hangsúlyt. E totalitárius egyház térít és terjeszkedik, gazdasági és politikai pozíciókat szerez, végül is totális hatalomra, világuralomra tör.

Sasvári Attila - Berlin

Tudás a tudásról

(Magyar Hírlap 1997. február 1.)

A szcientológia („a tudásról alkotott tudás”) magja a dianetika, egy pszichológiai elmélet, amelyet az egyházalapító, Lafayette Ronald Hubbard (1911–1986) dolgozott ki az ötvenes években. Hubbard szerint az ember halhatatlan szellemi lény, úgynevezett „thetán”. „Analitikus” és „reaktív” értelemmel rendelkezik. Utóbbi rögzíti a fájdalmas élményeket, az „engramokat”. A minden testi és lelki baj mögött rejtőző engramokat az „auditing”-nak nevezett lelki terápiával lehet felszínre hozni és ártalmatlanná tenni. A cél a „megtisztulás”, a „totális szabadság”. Ehhez számos fokozaton, drága tanfolyamokon keresztül vezet az út. A szcientológia állítólag nemcsak minden betegség leküzdésére, hanem a képességek általános fejlesztésére is képes. A végső cél a „megtisztult” emberekből álló háború-, bűnözés- és kábítószermentes világ.

Az egyház szervezete a „Sea-Org”, a „tengeri szervezet”, amelyet 1968-ban egy hajón alapítottak. Ezen belül az egyház titkosszolgálatának tekintett „Guardians Office” foglalkozik az információgyűjtéssel (nem utolsósorban az ellenfelekről), a bírósági és pénzügyekkel, valamint a reklámmal. A szektából kiugrottak szerint a Sea-Org központjaiban a munka kemény, a fizetés kicsi és a számonkérés szigorú, a nem elég eredményes vezetők „rehabilitációs” táborba kerülnek. A hívők számát világszerte nyolcmillióra, Németországban harmincezerre becsülik. A szcientológia a pszichológiát és pszichiátriát okolja a világ bajaiért, így például szerinte közvetlenül és a befolyásuk alá került politikusok révén a lélekgyógyászok felelősek a holocaustért és a boszniai vérontásért. Miattuk nő állítólag a bűnözők, az elmebetegek és a kábítószeresek száma is.

K. K.

Perek és panaszosok

(Magyar Hírlap 1997. február 1.)

A bírósági perek végigkísérik a szcientológia-egyház történetét, a küzdelem az egyház és ellenfelei között váltakozó kimenetellel zajlik. Egyértelmű sikertörténet az amerikai: 1977-ben hivatalos iratok eltulajdonítása miatt még elítélték ugyan az egyházalapító Hubbard feleségét és tíz munkatársát, de azóta sikerült elérni az adómentességet biztosító vallási státust, sőt közéleti, politikai befolyást.

A szcientológia-egyház betiltásával megalakulása óta eddig több országban próbálkoztak, de mivel mindig új néven lépett fel, sikertelenül. Legutóbb, december végén, egy athéni bíróság tiltotta be a szervezetet, mivel a társadalomra és a közrendre veszélyesnek ítélte. Az eljárást, szcientológus hívők aggódó hozzátartozóinak panaszai nyomán, az athéni prefektus az ortodox katolikus egyház támogatásával kezdeményezte.

A viszonylag szigorúan fellépő német állam megértésre számíthat francia részről. A francia külügyminiszter teljes támogatást ígért a szcientológusok elleni harcban. S a francia közvéleményt aligha állította a szekta pártjára az a tavaly októberi per Lyonban, amelyben a szcientológia egyház egyik vezetőjét fogták perbe és ítélték el 18 havi letöltendő és ugyanilyen időtartamú felfüggesztett börtönbüntetésre azzal a váddal, hogy a tanfolyamokkal először adósságba, majd öngyilkosságba hajszolta egyik hívőjüket. 14 további vádlott sikkasztás és csalás miatt kapott felfüggesztett börtönbüntetést, nyolc társukat pedig felmentették. Németországban egy müncheni bíróság kötelezte nemrégiben az egyházat 30 ezer márka visszafizetésére abból a 170 ezerből, amibe egy nyugdíjas mérnöknek kerültek a gyógyulást ígérő kurzusok.

A szcientológia gyógyászati módszereivel bizonyultak elégedetlennek Oroszországban is. Az egészségügyi miniszter tavaly betiltotta azok alkalmazását, főleg a többórás szaunából és nagy mennyiségű vitaminból álló kúrákat, amelyek nyomán radioaktív sugárzással fertőzött csernobili gyerekek állítólag szédülési rohamokról és súlyos kelésekről panaszkodtak.

Üldözésről beszélt az olasz szcientológia-egyház egyik szóvivője, Fabio Amicarelli azt követően, hogy „bűnös szövetkezés” miatt a közelmúltban egy milánói fellebbviteli bíróság börtönbüntetésre ítélte a szcientológia- egyház 29 tagját. Az ügyészek ugyanis fellebbeztek az ítélet ellen, amellyel a bírák felmentettek az adócsalás vádja alól 67 szcientológust. Hét további szektatagot Milánóban enyhébb, 9-től 20 hónapig terjedő börtönbüntetésre ítéltek befolyásolható emberekkel való „rossz bánásmód” miatt. Az adócsalás vádja alól viszont felmentették őket.

K. K.

Menedzserképzés és ingatlanspekuláció

(Magyar Hírlap 1997. február 1.)

A szcientológia nem demokratikus szervezet, de például a katolikus egyház sem az. Jelenleg komolyabb veszélyek is leselkednek a demokráciára. A diszkrimináció ellentmond a vallásszabadság elvének, fejtette ki lapunknak Johannes Wilms vallástudós, a Berlini Szabad Egyetem vallástudományi intézetének munkatársa.

• Mi különbözteti meg a szcientológiát más szektáktól?

A szcientológia-egyház mintegy két évtizede van jelen Németországban – de akkoriban még voltak vetélytársai. Manapság szinte csak róla esik szó, s ennek alighanem köze van a szcientológia és a gazdaság különleges viszonyához. Más szekták is folytattak gazdasági tevékenységet, de ez mindenekelőtt meghatározott szükségletek kielégítésével volt kapcsolatos. A szcientológusok viszont nem ismernek ilyen korlátokat. Vállalkozásaik csak a pénzszerzést szolgálják, a kapitalizmus olyan területeire léptek, mint a menedzserképzés vagy az ingatlanspekuláció. Mindez nem véletlen, a szcientológia ígérete és célja a személyes teljesítmény állandó fokozása, összekapcsolva az egyén spirituális értékének, sőt boldogságának növekedésével. Ez kitűnően megfér e gazdasági renddel, mondhatnánk, kapitalista hitről van szó.

• Mi a véleménye a szcientológiát sújtó németországi diszkriminációról?

Ez ellentmond a vallásszabadságnak. Az állam problematikus értelmezését mutatja, hogy egy szekta egésze ellen jogi és titkosszolgálati eszközöket vetnek be. Bíróságra akkor van szükség, ha a szcientológusok megsértik a törvényeket. A szcientológia nem demokratikus szervezet, de például a katolikus egyház sem az. Jelenleg komolyabb veszélyek is leselkednek a demokráciára. A szigorú fellépést az is magyarázhatja, hogy nálunk még mindig nem ment végbe állam és egyház egyértelmű szétválasztása. Az Egyesült Államok viszont hagyományosan a szekták és különböző vallások hazája.

S. A.

Bajos beavatkozni

(Magyar Hírlap 1997. február 1.)

A magyar hatóságok a szcientológusok, illetve más vallási közösségek, szekták belső életéről sem rendelkeznek túl sok információval, hiszen bármiféle külső beavatkozás a lelkiismereti szabadság megsértését jelentené – hangsúlyozta kérdésünkre Csendes László, az ORFK bűnmegelőzési osztályának munkatársa. Az ifjúságvédelmi szakember ugyanakkor meggyőződéssel vallja, hogy bizonyos szekták tevékenysége kifejezetten hátrányosan befolyásolja a fiatalok testi-szellemi fejlődését. Elsősorban az jelent gondot, hogy egyik-másik vallási csoport a tagjait elszigeteli, kiszakítja a társadalomból, és számukra torz értékrendet közvetít.

Csendes László elmondta: elsőként 1991–92-ben találkoztak vallási szekták tevékenységével. Akkor szülők százai fordultak a különféle hatóságokhoz, mert korábban normális életet élő gyermekük magatartása alapvetően megváltozott, sőt többen el is költöztek új „barátaikhoz”.

Pontos adatokkal senki sem rendelkezik, de egyes szakértők szerint száznál több vallási közösség működik Magyarországon, amelyek egy részének módszereivel igen nehéz azonosulni. Így nem fogadható el, hogy szekták gyermekeket dolgoztatnak, akik például vallási tárgyú könyveket árulnak, vagy rosszabb esetben naphosszat mezőgazdasági munkát végeznek – természetesen mindezt feketén. Az sem igazán helyeselhető, ha bizonyos vallási csoportok elsősorban jómódú gyermekeket igyekeznek – egyes vélemények szerint valamiféle pszichotechnika segítségével – befolyásuk alatt tartani, hogy nagykorúvá válásukat követően vagyonukat megszerezzék. Csendes Lászlótól megtudtuk: már nálunk is volt példa rá, hogy szekta családi házhoz jutott, sőt az egyik tag által örökölt malmot is megszerezte. A csoportok egyike-másika tehát a törvényesség határán vagy kissé már azon túl működik, beavatkozásra azonban alig van mód.

L. K.

Az alapmű

(Magyar Hírlap 1997. február 1.)

Lafayette Ronald Hubbard munkája, a „Dianetika. A szellemi egészség modern tudománya” először 1990-ben jelent meg Magyarországon az Interbright kiadó kiadásában, majd 1992-ben és 1993-ban a könyv utánnyomása látott napvilágot. 1994-ben a New Era gondozásában adták ki a könyvet.

http://www.szabadgondolkodas.hu/mhcikkek/szekta.htm#német

Szólj hozzá!

vallás, üzlet? jó üzlet!

2008.09.05. 13:37 harmatOSA

Jó üzlet az egyház - jut az ördögűzőknek is

Képtelenség olyan hitbéli tanítással előrukkolni, amely ne találna követőkre. Az egyházalapítási buzgalmat alighanem csak fokozza, hogy viszonylag könnyen és kockázat nélkül lehet állami támogatáshoz jutni.
Az egyházak jelentős kiegészítést kapnak a költségvetéstől, attól függően, hogy a kérdéses vallási közösség számára hányan utalják át adójuk egy százalékát. Az egyházként nyilvántartásba vett szervezetek tavaly egyszázalékos felajánlásként 4,3 milliárd forintot kaptak, az állam ezt több mint 7,5 milliárddal toldotta meg. A végösszeg tehát a 12 milliárd forinthoz közelít. Léteznek bizonyos törvényi megszorítások, de a lényeget tekintve elmondható: az egyházak ezt a pénzt arra költik, amire akarják.
A támogatás nem kevesebb, mint 144 szervezet között oszlik el, a hivatalos lista szerint ennyi egyház igyekezett elnyerni az adófizetők kegyeit. A jól ismert vallások reprezentánsai mellett boszorkányok, táltosok és mindenféle mágushitűek is mozgolódnak a vallási porondon. Bár az egy százalékból és az állami kiegészítésből befolyó támogatás túlnyomó része a nagy keresztény felekezetek (katolikus, református, evangélikus) büdzséjét gyarapítja, a feltörekvő kisebb közösségeknek se lehet okuk panaszra.
A tavalyi adófelajánlási verseny egyik meglepetése a Közösség a Születés Méltóságáért nevű egyház volt, amely korábbi népszerűségét megsokszorozva mintegy hatezer adófelajánlást, azaz 27,5 millió forintot könyvelhetett el. Az ehhez társuló állami kiegészítés mintegy 61,5 millió forint: összesen ez már 89 millió. A népességfogyás megállításán munkálkodó szervezet tagjai születéskor, a köldökzsinór elvágásakor elmondanak egy imát, de a kérdés ettől még megválaszolatlan marad: ez a közösség vajon mitől egyház?
A megszálló lényektől való megszabadítást, ördögűzést, tűzönjárást is kínáló Árkádia Fényeinek Spirituális Egyháza 5,3 millió forint költségvetési kiegészítéshez, az adószázalékokat is beszámítva közel nyolcmillió forinthoz jutott. Ehhez képest aprópénz az a nem egészen másfél-másfél millió, amivel a Gyurcsok József távgyógyító nevével fémjelzett Egyetemes Szeretet Egyháza, illetve az optimista világszemlélet térhódításán fáradozó Derű Egyház növelte bevételeit.
Az Univerzum Egyháza több mint hárommillió (az adófelajánlásokkal együtt ötmillió) forinttal gazdagodott. A tudományosságra nagy hangsúlyt fektető egyház hitvallása szerint őseink hatezer évvel ezelőtt "egy nagy hullámban érkeztek a Földre", mégpedig az Univerzumból, amely felett - ezzel sem árt tisztában lenni - a "Teremtők, a Vének Tanácsa és az Univerzum Parlamentje" őrködnek. Az egyház vezető lelkésze Kisfaludy György. Ő a Hun Népfőiskola elnöke és a Terembura című hun kutatási magazin főszerkesztője.
A szintén egyházként bejegyzett Metafizikai Hagyomány Centruma - az 1,9 milliós állami kiegészítést is beleszámítva - több mint hárommillió forintot kapott. A Centrumról amúgy tudni kell, hogy "lokalizációját tekintve esszenciálisan nem a térben van, hanem a tudati létben: a tudat és a lét egyedüli és aeternális (örökkévaló - a szerk.) középpontja".
A szóban forgó metafizikai egyház vegytiszta szélsőjobboldali eszméket hirdet. Vezetője Baranyi Tibor Imre, aki egyik írásában a "holokausztmítoszt" aljas és hazug propagandának minősíti. Okfejtése szerint a korabeli német precizitást és alaposságot ismerve szemernyi kétségünk se lehet afelől: "ha a Harmadik Birodalom ténylegesen és fizikailag ki akarta volna irtani a zsidóságot, akkor ma már legfeljebb antropológiai múzeumokból tájékozódhatnánk ennek a népnek a mibenléte felől". Egyébként - állapítja meg az egyházvezető - a "holokausztmítoszt" amerikai "zsidó-judeokrata zsurnaliszták" ötlötték ki.
Akadnak országok, ahol ezért bíróság elé állítanák: nálunk jár az állami támogatás.
A magyar jogszabályok megengedők. Száz támogató megléte esetén bárki alapíthat egyházként nyilvántartásba vett szervezetet. Vannak, akiket vallásos hitük vezet, de nyilvánvalóan vannak olyanok is, akiket a gazdasági lehetőségek csábítanak.

http://www.helikonportal.net/?q=node/899

 1993-ban a Magyarországi Szcientológia Egyházat a Magyar Országgyűlés destruktív szektának minősítette,. 1993-ban nem kapták meg a k&e acute;rt állami támogatást (jelképes összegût, az akkori "szektázgatás" alól való felmentés elismeréseként), azóta nem is kértek

 Az Országgyűlés ezt a kategóriát 1995-ben megszüntette.

A Magyarországi Szcientológiai Egyházat 1990. július 3-án jegyezte be a Fõvárosi Bíróság. A szervezet Dianetikai Egyesület néven már korábban is jelen volt Magyarországon, leginkább a pszichiátria elleni támadásokkal, vádiratokkal került be a köztudatba. Egyházzá alakulásuk óta megilletik őket az egyházaknak kijáró állami kedvezmények, bár direkt állami támogatást nem kérnek.

A Nemzetbiztonsági Hivatal 2006. évi évkönyve társadalomra veszélyes „vallási” mozgalmakról tesz említést, melyek

„Látszólag politikai ambícióktól mentes szervezetként mutatkoznak meg, amelyek elfogadják a fennálló jog- és alkotmányos rendszert, kerülik a konfrontációt, jogsértő tevékenységeiket jól leplezik. Folyamatosan keresik a kapcsolatfelvétel lehetőségét gazdasági társaságokkal, alapítványokkal, civil szervezetekkel, az állami tenderek rendszeres pályázói.[…]Szolgáltatásai alapvetően nem karitatív jellegűek, sőt, az általuk kínált különféle tanfolyamok, szolgáltatások rendkívül költségesek. A bevételeket a hívők "önkéntes adományaiként" jelenítik meg.”

        NBH Évkönyv, 2006

 

Szólj hozzá!

egy volt scn vallomása

2008.09.04. 22:38 harmatOSA

Mindenkinek van egy álma, de mindenkinek fel kell ébrednie - 1. részFejlesztés alatt...

Az eredeti írás: Everybody has a dream, but everyone needs to wake up - kiemelések tőlem.


Én egy volt Szcientológus vagyok, és szeretném megosztani néhány észrevételemet és élményemet a kérdés kapcsán, hogy miért is hagytam el a Szcientológiát, és miért nem tértem vissza hozzá immáron sok-sok éve. Remélem segít előrébb vinni az egész Szcientológiát érintő vitát, és talán a nagyobb kérdéskört is, hogy mi áll a Szcientológia mögött: az Igazság keresése.

Mielőtt kitaláltam volna ezt a valamelyest költői címet - amin ezt az írást elküldtem, arra gondoltam, hogy ezt az üzenet sorozatot a prózaibb "A Szci nem működik" címen postázom. Mert azt gondolom, hogy ez kulcseleme az egész kérdésnek.

Tegyük fel, hogy egy meggyőződéses Szcientológus vagy. Hiszed, hogy megtaláltad AZ Igazságot, és hogy a te egész jövőd, és az emberiségé is ezen múlik. Számodra nem okoz problémát piszkos trükköket alkalmazni a Szci-vel ellenséges emberekkel szemben, mivel ők megpróbálják lerombolni az egyetlen és kizárólagos Igazságot, ami még megmentheti az emberiséget. A Szcientológia ellenségei természetesen gonoszak, és megérdemlik, hogy megbüntessék őket, vagy legalábbis, hogy megállítsák őket gonosz tetteikben, márcsak a saját érdekükben is. A "tech"-et olyan jól alkalmazod, ahogy csak tudod, és nagy lelkesedéssel beszélsz a Szci-s ismerőseiddel az előttetek álló fényes jövőről. Természetesen nem beszélsz az esetleges kételyeidről - azokat megtartod magadnak, mivel a Szci-ben nem tárgyalod meg az "esetedet" másokkal, és "elnyomó" dolog volna kételkedni a "clearek" és "OT-k", LRH, stb. érvényességében. Ehelyett azt mondod: "Milyen nagyszerű, és iszonyú jó is volt ez a legutóbbi Flag rendezvény", "Ron tényleg egy zseni, igazán emberfelettinek kellett lennie, hogy megcsinálta ezeket az átütő erejű felfedezéseket", stb. Ezeket a dolgokat mind azért csinálod, mert meggyőztek érvekkel, tapasztalatokkal és "megismeréssel", hogy itt fekszik AZ Igazság, és hogy "a Szci működik". Igazából minden egyes gyakorlat előtt, amit megcsinálsz, elolvasod a "A szci műküdésben tartása" iránylevelet, és minden alkalommal amikor olvasod, újra megerősíti a meggyőződésedet.

De mi van akkor, ha tényleg nem működik? Ha ez nem az egyetlen és kizárólagos igazság, amit kerestél? Akkor hogyan látod a piszkos trükköket, amiket jóhiszeműen alkalmaztál "wog"-ok, "sp"-k; és "robot"-ok ellen az aberrált világban? Hogyan látod a heves és olykor kegyetlen erőfeszítéseidet, amiket a "teljes szabadság" elérése érdekében teszel? Hogyan látod az óriási propagandát, amit az egyház folytat? Amik hazugságok, természetesen. És a részvételed értelmetlen, rossz befektetés. És a piszkos trükkjeid csupán piszkos trükkök...

De mit is értek pontosan azon, hogy "nem működik"? Igazából én nem állítom azt, hogy a Szci nem tartalmaz egy csomó csodálatos dolgot. És bár megváltozott a véleményem a Szci-ről, továbbra is boldog vagyok, hogy részese lehettem ennek a "káprázatnak", mert reménnyel és a részvétel magas szintű érzésével volt tele, amit a "normális" életben ritán lehet tapasztalni. De ha tényleg komolyan gondolod, akkor egy bizonyos szinten meg fogod kérdezni magad a végső értékéről annak, amit követsz. Mit hoz ez nekem igazából? Mit hoz ez az emberiségnek igazából? Más szavakkal: a nap végén teljesítette-e a Szci amit igért? És amikor ezt őszintén megfontoltam, félelem és bűntudat nélkül úgy döntöttem, hogy bár sok jó dolog kisülthet a Szci-ből, a nap végén a Szci nem váltotta be amit ígért. Nincs "teljes szabadság", nincsenek "OT" nevű szuper emberek, vagy akár "clear"-ek, nincs meg a képesség a kommunikációra, vagy a hatékonyságra. A Szci szervezetek hatákonysága legjobb esetben is csak "eszeveszett aktivitás lelkes kiabálások közt végrehajtva"; nem lehet kommunikáció ott, ahol nem kommunikálhatsz a valódi érzéseidről az "üléseken" kívül, vagy ahol mindenkire címkét ragasztassz, akinek ellenkező véleménye van a szent és sérthetetlen Szciről, úgy mint "sp", "over act", "pts", stb. A clear vagy az OT helyett csupán normális emberi lények vannak a tudatlanságukkal, a félelmeikkel, a böcsességükkel és az intelligenciájukkal, akik öntudata egy időre némileg kitágult, és biztosan nincs "teljes szabadság" a félelmek, kondícionálás, illúziók, igazolt gonosz tettek és fanatikus reagálások ilyesfajta hálójában.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem létezik abszolút valóság, hogy nem létezik valami, amit magasabb elvnek, fénynek, vagy Igazságnak nevezhetnénk. Inkább úgy tekintem a Szci-t, mint egy délibábot a sivatagban: egy sivatagban vagyunk, és náhányan közülünk egy gyönyörű oázist látnak. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy elérjük, de amikor megérkezünk azt vesszük észre, hogy nem létezik más, csak homok - az oázis illúzió volt. És valahogy folytatjuk az utunkat, ha még mindig meg van az erőnk és a bátorságunk. Hiszen valójában a délibáb olyasminek a képe, ami tényleg létezik! Talán nem ez volt az, de megízleltette velünk, hogy milyen is lehet. És egy nap talán valódi frissítő vízben és árnyékban fürödhetünk. De ez persze sohasem fog megtörténni, ha nem vesszük észre, hogy délibábbal van dolgunk. Gyárthatunk gyönyörű műanyag virágokat a sivatagban, sohasem lesznek olyanok mint a valódi virágok. Abban a pillanatban, amikor rájössz, hogy amihez oly kétségbeesetten kapaszkodsz csupán mesterséges, műanyag virágok - nincs többé okod vagy érdeked arra, hogy megtartsd, és egyszerűen elengeded.

Természetesen ez nem ilyen egyszerű, mert - ahogy a többi szekta is - a very "basic basic insecurity", és a legmélyebb vágyainkat és eszményképeinket veszi célba. Keveri a valódi bepillantást és tapasztalatokat a megerősítések és szuggessziók végeláthatatlan sorával. Tényleg olyan, mint egy "implantátum": ez a vékony széle a valódi "thetának", ami "csapdában" tartja a thetant - s igaznak láttatja azt, amit egyébként hamisnak ítélne meg.

Ebből a szempontból hasznos más szekták tagjaival kapcsolatban lenni. Mert akkor talán felfedezed, hogy pontosan ugyanaz a jelenség működik ott is. Ők is azt gondolják, hogy birtokában vannak az Abszolút Igazságnak, ami meg fogja menteni az ő eljövendő örökkévalóságukat, és az Emberiségét is, stb. Látod, ahogy valami olyasmihez kapaszkodnak, ami nyilvánvalóan nem lehet az Abszolút Igazság, és látod a furcsa cselekedeteiket, a fanatikus viselkedésüket, a gépies, előre kiszámítható reakcióikat. Mindenesetre ők mindannyian nem birtokolhatják az Abszolút és kizárólagos Igazságot, mivel azt *Te* birtokolod. De egy nap talán észreveszed, hogy ezek a becsapott és veszélyes fanatikusok és *te* egyek vagytok! Ezek a mozgalmak talán nem olyan bonyolult módon működnek, mint a Szci, de meggyőződésem, hogy a mélyben lezajló jelenségek azonosak. A Szci csupán egy új öltözete egy ezer éves jelenségnek. Egy jelenségnek, ami a kétségbeesett vágyunkra alapoz, hogy megszabaduljunk a bizonytalanságunktól, a félelmeinktől, a tudatlanságunktól, az egyéni és csoportos hatásoktól.

A félelemnek - hogy ezzel kezdjük - semmi köze a spiritualizmushoz és a szabadsághoz. Abban a pillanatban, ahogy befolyásolni hagyod magad a félelemtől (félelem a pokoltól, az örökkévalóságod iránti félelem, stb.), elhagyod az őszinte keresés ösvényét és rátérsz a végtelen menekülés útjára. Ha tényleg komolyan gondolkodsz, akkor nem hagyhatod, hogy mindenféle tudatos és tudattalan félelem, bűntudat, kondícionálás stb. hasson rád. És ez persze nem könnyű! Márcsak azért sem könnyű, mert *mi* vagyunk az elsők, akik ezeket az érzéseket létrehozzuk. Outside fear we allow to influence us are often but acting in resonance to our own innate fears. Más szavakkal: mi vagyunk a saját és egyes számú mohó és "kizsákmányoló" "szekta vezérünk"!

Ahogy mindezt felfogjuk, észrevesszük, hogy amit követünk az nem lehet igazi, akármekkora propaganda és manipuláció is érjen bennünket. Nem állja ki az idő próbáját, mert mindegy, hogy milyen élményeken megyünk keresztül, a nap végén ugyanazok az egyének maradunk újra - ugyanazokkal a félelmekkel, és ugyanazzal a tudatlansággal. Talán ezek most más alakot öltenek, új indoklások lépnek életbe (gonosz társadalom, több "rundown" szükséges, stb.), de valójában ugyanazon a helyen vagyunk. Ezek a virágok nem lehetnek igaziak, nem ezt keresem, nem ezt akarom, és ott hagyom őket valahol egy szemetes tetején.

De most már tudom! Azt talán nem, hogy milyenek az igazi virágok, talán soha nem is fogok látni egyet sem, de azt már tudom, hogy ezek a virágok milyenek *nem*! És ez, ha megnézem honnan jöttem, már több mint az út fele!!!

Egy kicsit hasonlít ez a drogozáshoz. Az elején új élményeket és bepillantásokat nyújt. Ad valamit, amire valahol mélyen vágyok. Így hát megismétlem az élményt. Lassan, az idő múlásával az elért "nagy élmények" mennyisége egyre kisebb lesz, míg a másodlagos hatások, erőfeszítések, költségek és a függőség egyre növekszik. A nap végére tökéletes roncs leszek egy mesterségesen létrehozott élmény kedvéért. De most már hozzá vagyok kötve, és nem mehetek vissza. A drogoknál ez a testi függőséget jelenti. A szekták kapcsán lelki függőségről van szó. Bizonyos szempontból ez veszélyesebb, mert még csak észre sem veszed a függőséget. Csak ha már észrevettem ezt, kezdhetem el a fáradságos munkát, hogy megszabadítsam magam az "anyagtól".

http://www.szabadgondolkodas.hu/szciento/wakeup3.htm

3 komment

MIÉRT IS?

2008.08.19. 15:28 harmatOSA

A MOST KÖVETKEZŐ IRÁST ÚGY OLVASSÁTOK , MINDEN SZAVA IGAZ . PÁR HÓNAPJA MÁR  HOGY ELKEZDTEM FOGLAKOZNI AZZAL , MI LESZ EZEKNEK AZ EMBEREKNEK A SORSA.KEVÉS AKI  , NEM MEGROKKANT LÉLEKKEL JÖN KI ONNAN, SEBEKET HOZNAK MINDANNYIAN.

HALLGATNI ELHALLGATNI   BŰN  , EZEK LÉTEZŐ DOLGOK . FELNŐTT EMBEREK MÉGIS CSAPDÁBA KERÜLHETNEK....KELL MINDEN SEGITŐ KÉZ .HA HOZZÁ SZÓLÁSSAL , HA AZZAL HOGY RÉSZTVESZEL EGY TÜNTETÉSEN, HA TÁRSADALMI MUNKÁVAL VAGY A CLARITASNAK SEGITESZ , TETTÉL VALAMIT. CSAK TEGYÉL VALAMIT , HA ÚGY ÉRZED NEM HELYES HAGYNI , NE HAGYD......!!!!!!

S, itt a lényeg!

Mi a probléma a Sea Orggal és miért ellenzik a kritikusok?
A kritikusok úgy gondolják, hogy a Sea Org a tagjaira nézve a világ egyik legkártékonyabb szervezete. A szcientológia egyházi státusza ráadásul még nagyobb teret enged az amúgy is súlyos visszaéléseknek, ugyanis emiatt a rendvédelmi szervek tartózkodnak ezek kivizsgálásától.
Csak néhány dolgot sorolnék fel, ami felett a kritikusok nem tudnak napirendre térni:
A Sea Org tagok nem vállalhatnak gyereket. Azok a nők, akik mégis teherbe esnek, választhatnak az abortusz és a Sea Org elhagyása között. Gyakori, hogy ezek az emberek olyan rég óta tagjai a szervezetnek, hogy egyszerűen nincs hová menniük, a szcientológián kívül szakmai tapasztalat, pénz, nem-szcientológus barátok és bármilyen tulajdon híján – esélyük sincs az újrakezdésre.Aki engedély nélkül távozik a Sea Orgból, azt az egyház elnyomó személlyé nyilvánítja. Akivel ez megtörténik, azt kiközösítik a szcientológián belüli barátai és ismerősei, sőt gyakran még a családja is. Nagyon nehéz engedélyt szerezni a Sea Org elhagyására, nem lehet csak úgy kilépni, és kisétálni az ajtón. A hivatalos kilépési procedúra akár 3 évig is eltarthat; ezalatt az illető nehéz fizikai munkát kell végezzen, miközben időnként az e-méterre kötve faggatják a bűneiről. L. Ron Hubbard szerint az emberek csak a saját bűneik és titkait miatt távoznak. Ezalatt az idő alatt a távozni kívánó illetőt elszeparálják a többi Sea Org tagtól, és a csoport többi tagja többnyire megvetéssel kezelik.
A Sea Org tagok szörnyű körülmények közt élnek. A még nem házas tagoknak semmi esetben sem jár külön szoba, ehelyett 3-12 főnek berendezett, meglehetősen szűkös helyiségekben szállásolják el őket. A tagok a megterhelő munka mellett általában nem alszanak eleget (van, amikor több napon át fenn vannak), és gyakran előfordul, hogy az étkezéseket is ki kell hagyniuk a napi termelési kvóták elérése érdekében.A Sea Org tagok nem kapnak megfelelő orvosi ellátást. Általában nincs egészségbiztosításuk, nem vehetnek ki betegszabadságot és a Sea Org nem finanszírozza a gyógyszereiket. Ha egy ingyenes klinika nem látja el a beteget gyógyszerekkel, a Sea Org menedzsmentje nem fogja ebben támogatni a tagot. Számos esetben megtörtént, hogy aki nagyon beteg lett, vagy már meglévő betegséggel lépett be a szervezetbe, nem engedték hogy kezeltesse magát. A betegséget a beteg ember hibájaként kezelik; azt hiszik, hogy minden betegsége oka az, hogy az illető egy elnyomó személlyel áll kapcsolatban; továbbá azt is hiszik, hogy az egyén el tudja dönteni, hogy nem lesz beteg. Tehát ha valaki megbetegszik az bizonyára valami rosszul csinált, és nem „kezelte” a helyzetet. Mivel a szcientológia sok országban egyházként van bejegyezve, a munkajogi törvények nem vonatkoznak a Sea Orgra. A tagoknak semmiféle védelmük nincs a kizsákmányolás és a kihasználás ellen. Sokan dolgoznak napi 17-20 órát a teljesítési kényszer és a felettesek által a dolgozóra gyakorolt nyomás miatt. Aki panaszkodik, azt „etikátlannak” és „más pecsenyét sütögetőnek” tartják, aki „nincs velünk a fedélzeten”. Kiskorúak ezrei dolgoznak a Sea Orgban, ugyanilyen körülmények között.A Sea Org tagoknak hetente legfeljebb néhány óra szabadidő jut, ez alatt az idő alatt se mehetnek túl messze a létesítménytől, ahol laknak és dolgoznak. Ha a menedzsment úgy dönt, hogy nem dolgoztak elég keményen, szentestére, szilveszterre, születésnapra, nemzeti ünnepekre sem kapnak kimenőt.Mivel csak házaspárok kaphatnak külön szobát, sok gyerek, aki a Sea Orghoz csatlakozik már nagyon fiatalon megházasodik – 15-16 éves korukban – csak hogy saját szobát kaphasson. A Sea Org tagoknak nincs saját telefonszámuk (hacsak nem engedélyeznek nekik egy saját mobiltelefont – csak a vezetőknek lehet többnyire), nem nézhetnek TV-t, nem lehet internet hozzáféréssel rendelkező számítógépük és csak ritkán nézhetnek – természetesen előre engedélyezett – filmeket.A házastársak és a családtagok csak nagyon ritkán találkoznak. A Sea Org menedzsmentje fenntartja a jogot, hogy a családtagokat különböző országokba szállíthassa dolgozni, a házastárs beleegyezése nélkül. A férjeket elküldhetik a feleségeiktől, anyákat a gyermekeiktől, etc. Ha a család panaszkodik, a családtagokat megbüntetik. Olyan családoknál, ahol csak a család egyes tagjai Sea Org tagok, a kint lévő családtagok még ritkábban láthatják a bent lévőket. A szülők általában nem hívhatják fel közvetlenül a Sea Org tag gyermeküket, csak a szervezet központi számán keresztül.A leveleket, amiket a Sea Org tagok írnak a kint lévő hozzátartozóiknak, vagy kapnak kívülről felbontják és cenzúrázzák, kiszűrik az esetleges „entheta” (a szcientológiára nézve rossz hír) tartalmakat, mielőtt továbbadnák a címzettnek. Aki levélben panaszkodik, hogy szomorú, azt megfegyelmezik és a levelet nem kézbesítik. Ha egy családtag kezd aggodalmaskodni a Sea Orgban jelen lévő körülmények miatt, a Sea Org biztonsági személyzete nyomást gyakorol a címzettre, hogy „kezelje” a küldőt. Ezt általában egy lehallgatott telefonhívással teszi, amiben lelkendezik, hogy mennyire jól érzi magát, és minden milyen jó a Sea Orgban. Ha egy Sea Org tag súlyos kihágást követ el, az RPF-re küldik (Rehabilitation Project Force), ami egyfajta „átnevelő tábor” a „rossz” Sea Org tagok számára. Az RPF-ben résztvevők csak olyan ételt ehetnek, amit más Sea Org tagok meghagytak, nem beszélhetnek más Sea Org tagokkal, csak ha ők szólnak hozzájuk, nem sétálhatnak (futniuk kell mindenhová), nem mehetnek szabadságra, még a SO tagok bérénél is kevesebbet kapnak és egész nap nehéz fizikai munkát kell végezniük a napi pár óra szcientológia tanulás és gyónások mellett. Akár 10 évig is RPF-en tarthatnak egy SO tagot.A tagok óriási lelki nyomás alatt állnak. Elvárják tőlük, hogy olyan keményen dolgozzanak, ahogy bírnak, zokszó nélkül, feláldozva alvást, kimenőt, ételt és családot. Az elvárások gyakran messze meghaladják az „emberileg lehetséges” kategóriát, mégis folyamatosan kritizálják és leértékelik őket, ha nem tudnak ezeknek megfelelni akkor is, ha tényleg minden tőlük telhetőt megtettek. Sok, már kilépett Sea Org tag ezt tartja a legelkeserítőbb tényezőnek. Csak dolgoznak, dolgoznak és dolgoznak, a lelküket kiteszik, a főnök mégis mindig azt mondja, hogy nem elég jó, amit csinálnak. A főnökeik természetesen hasonló nyomás alatt állnak az ő főnökeiktől, azok pedig az övéiktől, és még folytathatnám.
Miért is tűrné el bárki ezeket a körülményeket?

A Sea Org tagok túlnyomó többsége vagy a szcientológiában nőtt fel vagy már sok-sok éve az egyház tagja. Valóban hisznek abban, hogy csak ők menthetik neg a bolygót a végromlástól. Sokan azért viselik el a körülményeket, mert azt mondták nekik, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy segítsenek az emberiségen, és ők őszintén hisznek is ebben. Valószínűleg érzik azt, hogy nagyon nehéz körülményeket viselnek el, de a menedzsment azt sulykolja beléjük, hogy a Föld bajban van, és az emberiség javát szolgálják ezeknek a körülményeknek az elviselésével. Mivel bárki, aki panaszkodik, büntetést kap, senki se mer kifelé elégedetlenséget mutatni, inkább magába fojtja. Bárki lehet boldogtalan a SO-ban, de ha körülnéz és csak elégedett embereket lát, akik teszik a dolgukat, azt fogja gondolni, hogy nyilván vele van valami baj, ha azon tűnödik, hogy el kellene menni.
A menedzsment a szcientológián kívüli világot valami nyomorúságos, ördögi helyként festi le a Sea Org tagok számára, amit elárasztottak a drogok, a szex és a szenvedés. Azt mondják nekik, hogy nem bízhatnak a „való világ” törvényekben; csak a szcientológia törvényei lehetnek jók és igazságosak, míg a világi törvények korruptak és megbízhatatlanok. A Sea Org tagok ugyan nem boldogok, de folyamatosan azt hallják, hogy kint sokkal rosszabb a helyzet. Aki kilép, azt a többieknek a továbbiakban bűnözőként, gyávaként és árulóként festik le.
Mivel döntő többségük nem állnak kapcsolatban a való világgal, nincs lehetőségük olyanokkal találkozni, akik konstruktív és boldog életet élnek az egyházon kívül. Azt ismételgetik nekik, hogy akik a Sea Orgon kívül vannak, azok nem elég elkötelezettek.
Ha összeadjuk a fentieket az alvás- és ételhiánnyal és a gondolkodásra fordítható idő hiányával, talán érthetőbbé válik, hogy miért hajlandó ilyen sok ember elviselni ENNYIRE durva bánásmódot.

http://www.csaladinet.hu/forum/viewtopic.php?t=196  ZABHEGY

Szólj hozzá!

emberi történet 2.

2008.05.25. 09:47 harmatOSA

 


Hiteles történet

Szenvedély 2. rész

Református Egyház Félórája
2007. november 14-i rádiós műsorából részlet

Több országban a titkoshálózat figyeli a Szcientológiai Egyház tevékenységét, mert nemzetbiztonsági kockázatot jelent a tevékenységük. Sokan vitatják egyáltalán a létjogosultságát is, mondván, hogy dogmái nélkülöznek minden istenit. Mindezek ellenére híveinek száma egyre gyarapszik. Megszabadulni tőlük viszont nem egyszerű, erről tanúskodott két volt tagjuk is mikorofonunk előtt.

Fekete Ágnes: Szinte nem telik el mostanában 1 óra, hogy valami szörnyű hír el ne érjen: Kirúgták, kiderült, hogy beteg, meghalt és így tovább. Nagyon nehéz ez az ősz. Mintha rémülten nyújtogatnánk ki kezünket a vízből kapaszkodókat keresve. Sajnos nagyon sokan gyenge gallyacskákba és könnyen elmerülő dirib-darab tárgyakba kapaszkodnak. Ma arról tesz tanúságot egy nagyon kedves házaspár, hogy ők is így jártak egészen addig, amíg meg nem tapasztalták, hogy a mindenható Isten ma is él. Péter János és Anna a szcientológiában találták meg először a biztos pontot. Később kiderült, nagyon veszélyes örvénybe kerültek.
Egy 10 évvel ezelőtti Pesti Hírlapban jelent meg beszámolójuk arról, hogyan jártak pórul, amikor az USA-ban beléptek a szcientológusok központjába.
Péter Anna: Az egyik kollégám került kapcsolatba egy fiúval, aki ennek az - akkor még Dianetika néven működő - szervezetnek volt úgynevezett toborzó embere. Mindenféle érdekes dolgokat meséltek. A ’90-es évek elején, a rendszerváltás után, áramlott be Magyarországra ez a rengeteg új dolog, amiről azelőtt nem is hallottunk: agykontroll, a Darner tréning, és ez volt a következő. Semmit nem lehetett ezekről tudni, és nagyon érdekesnek tűnt, amikor ez a fiú elmesélte, hogy van egy módszer, az auditálás, aminek a segítségével egy bizonyos tudatállapotban vissza tud térni mások emlékezetében rossz élményekre, és olyan betegségeket tud meggyógyítani, amelyek valószínűleg a rossz élmények miatt alakultak ki. Ez nagyon megtetszett nekem, el is mentem a budapesti központba, ahol természetesen nagyon kedvesen fogadtak. Kitöltöttem egy tesztet, amiből kiderült, hogy nagyon sok helyen hiányosságaim vannak: a kommunikációban, a tanulásban, és még sok minden másban. Persze arra gondoltam, hogy milyen jó lenne ezeket fejleszteni, és el is mentem, hogy tanulhassak. Megtanultam ezt a módszert, akkor erre volt a legnagyobb igény. Cserébe, hogy ne kelljen fizetnem a tanfolyamért, bármit hajlandó voltam megtenni: szociális jellegű munkákat végeztem. Az ismerősöm, ez a fiú, kikerült Floridába, ahol egy óriási központ működik. Ott már szcientológia néven működött, és egyházként volt bejegyezve. A floridai részleg a leggazdagabb emberek ellátásáért volt felelős, és szükség volt olyanokra, akik a szervezet munkáját segítik, illetve auditorokra. Magyarországról természetesen nem erre a feladatra fogadtak embereket, hanem takarításra, és hasonló jellegű munkákra, de ezt nem tudtuk, mint ahogy azt sem, hogy ez egy egyház. Az a fiú rendszeresen telefonált Floridából, és hívogatott bennünket. Azzal csábított, hogy én rajzolhatok, amennyit csak akarok, grafikusként dolgozhatok. Azt mondta, hogy B2. vízummal kell kimennünk, amit később ők B1. misszionárius vízumra változtatnak, mert a munkavállalói vízum nagyon nehéznek tűnt.
Fekete Ágnes: Mi volt az, ami kint fogadott?
Péter János: Néhány napig nem nagyon találtuk a helyünket: teszteket kellett kitöltenünk, majd be kellett állnunk abba a sorba, amibe a többiek is beálltak. A nap első részében tanfolyamokra jártunk, majd délután, estébe nyúlóan, majd késő estébe nyúlóan, aztán hajnalig tartóan dolgoztunk. Volt olyan is, hogy több napon át, megszakítás nélkül kellett dolgoznunk. Mi a nyomdai részlegnek dolgoztunk, ami a Sci-org-nak, a belső embereknek volt a szervezete. Ők végzik a háttérmunkát, ők szolgálják ki a közönséget. Amikor bemegy az ember, egy csillogó központban találja magát, amit nem bérmunkások tesznek csillogóvá, nem alkalmazottak, hanem rabszolgák, ahogy ebben az újságcikkben is szerepelt. Heti 22,5 dollárért dolgoztunk, ami egy-két zoknira vagy szappanra volt elég. A környezethez hozzátartozik, hogy tömegszobában kellett lakni, mi pedig friss házasok révén, azt gondoltuk, hogy ezek lesznek a mézesheteink.
Fekete Ágnes: Semmit nem lehetett arról tudni, hogy ott mi lesz?
Péter János: Azt lehetett tudni például, hogy a gyerek, aki bennünket is elhívott, éppen a pezsgőfürdőben ül, és ehhez hasonló jellegű információkat.
Fekete Ágnes: Azért kellett egész éjszaka, hajnalig dolgozni, mert olyan sok volt a munka?
Péter János: Erre nem mindig volt magyarázat, csak közölték, hogy ma eddig dolgozunk. Egy idő után az egyéni akarat észrevétlenül annyira lecsökken, hogy az ember nem mer kilógni a csoportból, ha nyugalmat akar, és nem akarja, hogy piszkálják. Mi ezt átéltük.
Az volt a módszerük, amikor valaki elkezdett szomorkodni vagy pityeregni -például amikor a feleségemnek erős honvágya volt-, hogy négyen, öten rárohantak az emberre, és kérdések özönével „derítették” jobb kedvre az illetőt, nehogy futótűzként továbbterjedjen ez a hangulat, elégedetlenséget ébresztve másokban is. Kaliforniában nem túl hideg a tél, de azért nem volt kellemes 4-5 fokban dolgozni. Nyálaztuk a kezünket, amikor gyűjtöttük a könyv lapjait.
Volt egy olyan 4-5 napos ciklus, amikor megállás nélkül dolgoztunk. Minden munkáról statisztikát kellett vezetni és amikor a szervezet nemzetközi statisztikája leszálló ágban volt -legalább is azt állították- mindent meg kellett tenni, hogy ez javuljon. Négy napon át folyamatosan dolgoztatták az embereket, és csak ha valaki elájult, akkor hagyták 2-3 órán át pihenni.
Fekete Ágnes: És ezt elfogadták az emberek?
Péter János: Annyira lecsökkentik az akaratot, ugyanakkor étellel ellátnak, és így mindent megtesznek. Ha az ember belekerül egy ilyen sodrásba, akkor nem veszi észre, hogy hol van, és már nem látja a kivezető utat. Nekünk az volt a szerencsénk, hogy négyen voltunk, és még időben elmentünk onnan. Azt tervezték velünk is, hogy szétválasztanak. Több olyan párt is ismertünk, akik hónapokon keresztül csak telefonon tartották a kapcsolatot. Amikor megszakítják valakinek a baráti, házastársi kapcsolatait, akkor könnyen fel lehet használni bármire.




Azt látni, hogy egy 16 éves lány arccal a földre esik előttünk, mert annyira kimerült, szörnyű volt! A mai napig előttem van az a kép, ahogy egymással szemben ülünk négyen egy két-három napos ciklus után, és egyikünk sem csinál semmit, mert teljesen kimerültek vagyunk. Üveges szemekkel ültünk, már nevetni sem volt erőnk. Az volt a jó, hogy egyébként sokat tudtunk nevetni, és sokszor emlékeztünk vissza a gyerekkori élményekre. Rossz szemmel néztek ránk emiatt.
Fekete Ágnes: És ez egy legális egyház!?
Péter János: Igen. Az egyház nevet csak azért vették fel, mert az alapító - L. Ron Hubbard - jó üzleti érzékkel rendelkezett, és tudta, hogy az egyházi burokba öltöztetett szervezeti működést sok irányból támadhatatlanná teszi, hiszen az egyházak életébe nem szólhat bele az állam. Megtévesztő volt az emberek számára a kereszt, amit az épületeikre vagy a hirdetőtábláikra tettek. Ez egy latin formájú kereszt, aminek a közepéből négy kisebb csillag áll ki keresztben, ami állítólag a nyolc dinamikát szimbolizálja. Mindegyiknek meg van a maga jelentősége: az első az ember, majd a csoport, a család, a közösség, végül pedig az univerzum szolgálata. Minél magasabb dinamikán működik az ember, annál jobban szolgálja az emberiséget. Ez egy nagy jelszóvá, örökös viccelődésünk tárgyává vált: „Mentsük meg a bolygót!” „Vezessük be közösen az etikát a földre.” Az ott lévő magyarok mondogatták, hogy legyen Magyarország az első clear ország. Ez az a fokozat, ami mentesít a múltbeli negatív eseményektől.
Fekete Ágnes: Ez azt jelenti, hogy a múltját meg tudja tisztítani valaki?
Péter János: Nem csak a múltját, hanem az előző életeinek a múltját is. Hisznek a lélekvándorlásban is, és abban, hogy ha valaki öt-hat élettel korábban elkövetett egy nagy bűnt, akkor a mostani életében büntetést szabnak ki rá a szervezeten belül. Büntető, úgynevezett RPF csoportba teszik, és fekete ruhában kell járnia, ezért mi fekete ruhásoknak is neveztük ezeket az embereket. Csak futólépésben közlekedhettek a folyosókon, állandó felügyelet alatt tartották őket, a telefonbeszélgetéseket is végighallgatták, elolvasták a leveleiket. Abszolút ellenőrzés alá kerültek. A kiút az volt, hogy ha az auditálások során kiderült, hogy az általuk alkalmazott E-méter érzelmi stabilitást mutat. Ez jelentette a felszabadulást.
Fekete Ágnes: Hogy derül ki, hogy valaki 120 évvel ezelőtt elkövetett egy bűnt?
Péter János: Én ártatlanul leülök, hogy segítsen rajtam az auditor, és a végén kiderül, hogy nekem komoly bűneim voltak, amelyek engem a mai napig korlátoznak. Az auditálás fő célja, hogy felszabadítsák azokat a korlátokat, amelyek tudat alatt befolyásolnak bennünket. Nekünk ez tetszett meg ebben az egészben. Egyszer előttem auditálták a feleségemet: kérdezgették, beszéltették. Kiderült, hogy most az anyaméhben van, nemsokára megszületik. Féltudatos állapotban van az ember. Azt vettük észre, hogy sötétül a bőre. Kiment a mosdóba, és amikor visszajött, megkérdezte, hogy látjuk-e, hogy milyen a bőre. A sejtjei fel tudták idézni azt a pillanatot, amikor megszületett. Tudta, hogy nagyon sötét bőrrel született, és nagyon hihetőnek és hiteles dolognak tűnt, ahogy ő ezekről beszélt. Bizonyos negatív érzelmek felszabadultak.
Fekete Ágnes: Erről a cikkről hadd kérdezzek. Az a címe, hogy a Boldogság rabszolgái. Hogy kell ezt érteni?
Péter János: L. Ron Hubbard abban volt ügyes, hogy különböző tudományokból összeollózott egy áltudományt, ami abban különbözik a hipnózistól, hogy az ember valamelyest tudatos állapotban van. A célját tekintve ugyanaz: megszabadulni negatív érzelmektől. Amíg azonban a hipnózis egyfajta parancsot ad a hipnotizált embernek, addig az auditálásnál maga az auditált ismeri fel a problémát, a hibát - így mondják. Azt gondolom, hogy az agyban nem véletlenül működnek azok a funkciók, amelyek elősegítik, hogy ami kellemetlen, ami rossz, azzal ne foglalkozzunk. Nyilván az sem jó, ha mindent eltemet az ember, kell beszélni a problémákról, de nem biztos, hogy ez a legmegfelelőbb módja.
Egyik alkalommal, amikor felmentünk Budapestre egy ilyen auditálásra, akkor engem auditáltak. Nagyon fájt a fogam, hétvége volt, nem mentem az ügyeletre. Az auditálással akarták megszüntetni a fogfájást. Két-három órás volt ez a folyamat, ami alatt a fájdalom hol elmúlt, hol felerősödött. Addig nem mertek elengedni, amíg látták, hogy újra és újra visszajön a fájdalom. Emlékszem, hogy kimentünk az utolsó vonathoz, ami este 10 órakor indult, és éreztem, hogy valami készül. Mint egy duzzasztógát előtt, amikor a víz éppen áttörni készül a gátat, úgy felerősödött a fájdalom is a fogamban.
Fekete Ágnes: Hogyan sikerült megszabadulni ebből a központból?
Péter János: A jó Isten gondoskodó szeretetével.
Fekete Ágnes: Az világos volt, hogy innen meg kell szabadulni.
Péter János: Én voltam a legbambább ebben az egész helyzetben, mert egyszer-kétszer elvittek olyan helyre, ahol dobolni lehetett, ami nagyon megnyugtató hatással volt rám. Ezt ők is észrevették, ezért is vittek oda. Tovább bírtam, mint a többiek. Egy református lelkésztől próbáltunk segítséget kérni, aki abban segített, hogy odahívta a konzult. Gondolom, hogy hetente megfordultak nála szerencsevadászok, akik egyházi segítséggel akartak ellavírozni Amerikában. Mi már a sokadik próbálkozók lehettünk. Megrendezésre került egy ökumenikus találkozó a magyarok számára Los Angelesben, ahol egy baptista lelkész megjegyezte a címünket, telefonszámunkat, és felvettük vele a kapcsolatot. Ő jött értünk.
Isten keze volt ebben a szökésben, ugyanis úgy kell elképzelni ezt az óriási épületet, ami valaha egy kórház volt, hogy nem volt benne egyetlen olyan zug sem, ami ne lett volna bekamerázva, vagy másként ne ellenőrizték volna.
A belső őrök elektromos sokkolóval, gumibottal voltak felszerelve. Mindenki egyenruhát hordott, mi is. Az összes ajtó mágneszáras volt, amihez mindenkinek volt egy kis mágneskártyája. Az ajtókat központilag le lehetett zárni, és akkor aztán se ki-, se be. Amikor megkérdeztük, hogy miért van erre szükség, akkor azt felelték, hogy a külvilág támadásai ellen való védekezés miatt. Kiderítettük, hogy ahol mi kaptunk szállást, az egy olyan hely, ahonnan egy külön lépcsőház vezet ki az épületből. Az első emeleten a feketeruhás emberek laktak, akiknek az ajtaja előtt mindig ült egy biztonsági őr. Azt kellett eldöntenünk, hogy a biztonsági ajtókon keresztül rohanunk-e ki, vagy pedig ezen a hozzánk közel eső bejáraton keresztül távozunk, ahol nem volt ugyan elektromos zár, de a biztonsági őrök szobái előtt kell elhaladnunk. Úgy döntöttünk, hogy itt rohanunk le, és ha kell, feldöntünk mindenkit, ha kell, akkor elhajítjuk a csomagjainkat is. Azon a reggelen olyan ködös és esős idő volt, ami Los Angelesben igazán ritka. Semmit nem lehetett látni. Olyan volt, mintha Isten azért bocsátotta volna ezeket a felhőket a városra, hogy minket senki ne lásson meg. Az utcák kihaltak voltak, a baptista lelkész pedig elhozott bennünket onnan. Jó volt az is, hogy nem a tömegben kellett kiszúrnia bennünket, hanem rögtön egyértelmű volt, hogy mi vagyunk azok. Az a szörnyű az ilyen helyzetekben, hogy az ember akkor is azt érzi, hogy figyelik, ha senki nem figyeli. Ez a szocializmusból is ismerős: az emberek akkor sem mertek megszólalni, beszélni dolgokról, amikor már szabad volt. Hozzászoktak ahhoz, hogy a „falnak is füle van”.
Péter Anna: Amikor kijöttünk, a lelkész a lakására vitt bennünket, az asztalához ültetett és szalonnás tojásrántottát készített nekünk. Megterítette az asztalt, és teát adott. Annyira kiborultunk addigra, hogy elkezdtünk sírni. Nagyon örültünk a tojásrántottának és a teának. Minden átértékelődött bennünk: egy igazi bögréből ihattunk tehát, igazi asztalnál ehettünk igazi, magyaros tojásrántottát. Valódi bögréből olyan teát, amit szívből, szeretettel készítettek nekünk. Azt gondolná az ember, hogy a szervezetben nem kaptunk enni, pedig ez egyáltalán nem így volt. Rengeteget ehettünk, és nagyon változatos ételeket. Az ebéd és a vacsora is többfogásos volt, önkiszolgáló gyönyörű pultokról vettük az ételeket, amiket a legkülönfélébb szakácsok készítettek.
Fekete Ágnes: Gondolom, ez sok embert meg is fogott.
Péter Anna: A főnökünk például Kubából menekült, és egyébként is nagyon sokféle emberrel találkoztunk ott. Voltak, akiknek nem volt útlevelük, de fedél volt a fejük felett, fantasztikus ételeket ehettek, és délelőtt tanulhattak. Sok embernek olyan fontossá vált ez, hogy a világ minden kincséért sem hagyná ott ezt az egészet. Mindezek ellenére el kell mondani, hogy gépies módon történik minden, és a poharak műanyagból vannak, és nagyon kell sietni. Az ember a végén már csak azért evett, mert szüksége volt a táplálékra az életben maradáshoz. Ezt ők is nagyon jól tudják, nem véletlenül adják ezt a sok finom ételt. Nekünk ez az emberséggel adott reggeli, igazi bögrével többet ért, mint az a sokfogásos pazar étel, amiben minden nap részünk volt. Annyira megváltozott az értékrendünk, tényleg mindent átértékeltünk.
Fekete Ágnes: Mi történik a gyerekekkel?




Péter Anna: Hat éves koruktól részt vehetnek az egyház munkájában. Elválasztják a szüleiktől őket, és egészen kiskoruktól kezdve 30-40 fős csoportokban élnek. Amikor nem tanulnak, dolgozniuk kell. 6-7 éves gyerekek szolgáltak fel nekünk a konyhán. Volt egy kislány, akinek eltört a lába, de az anyukája nem tudott róla, mert egészen máshol dolgozott. Kis korukban megtanulják a csapatmunkát, a csoportban való létezést, és ha ezt elfogadják, akkor egy jól dolgozó szcientológus munkás válik belőlük.
Fekete Ágnes: Amerikában hogyan lehetséges ez, amikor a gyerekmunkát annyira tiltják?
Péter Anna: Ezt teljesen illegalitásban teszik. A külvilág annyit lát, hogy a gyerekek tanulnak, és néha besegítenek. Később, amikor kiszabadultunk, akkor felvettük a kapcsolatot az FBI-jal, de ők azt mondták, hogy nagyon sajnálják, de amíg konkrét bizonyítékokkal nem szolgálunk a gyerekmunkáról, addig nem tudnak foglalkozni az esettel.
Péter János: Ebben az újságcikkben, amit most mutattam, ami a Pesti Hírlapban jelent meg, elég részletesen mindent leírtam azokról az emberekről, akik teljesen kiszolgáltatva élnek abban a központban, Clearwaterben. Ennek a cikknek is köszönhető az, hogy hazaküldtek minden magyar misszionáriust, körülbelül harminc-negyven embert. Utána persze a zaklatások folyamatosan mentek.
Fekete Ágnes: Mit vállalt az a baptista lelkész, amikor segített?
Péter János: Veszélynek tette ki a családját. Gondolom, hogy a gyülekezetével a háta mögött védelmet érzett, mindenki tudta, hogy befogadott bennünket. Egyébként egy nagyon jó pszichológusi véna szorult belé: elhatározta, hogy visszavisz bennünket az épület külső, utcai részéhez. Erőteljesen tiltakoztunk ez ellen, semmi esetre sem akartunk visszamenni oda. Aztán valahogy csak rávett bennünket. Az úton odafelé egyszer csak elkezdett lassítani, mi pedig elkezdtünk kiabálni, hogy nehogy megálljon, de ő megállt.
Teljesen odavoltunk: pont egy bejárat előtt álltunk meg. Többször is visszavitt bennünket, és egyre bátrabbak lettünk. Aztán már mertünk ott sétálni is. Elbeszélgettünk azokkal, akik ott ránk tapadtak. Tudtak rólunk, hogy ott vagyunk a közelben, veszélyes elemek voltunk. Egy alkalommal, amikor már besötétedett, szintén ott sétáltunk az épület oldalában, és hallottuk, hogy két hölgy ránk tapadt. Jóska azt mondta, hogy szaporítsuk a lépést. Gyalog- galoppra fogtuk a lépteinket, majd háromra hirtelen megálltunk. A két nő persze nagy lendülettel nekünk ütközött. Ilyen vicceket bevetettünk néha. Előfordult, hogy autóval követtek bennünket, és le kellett rázni őket.
Fekete Ágnes: Ez elég félelmetesen hangzik.
Péter János: Félelmetes is volt, főleg Los Angelesben, ami alapvetően is egy félelmetes város. Majdnem minden nap hallott az ember lövöldözést.
Fekete Ágnes: Mások is megszöktek?
Péter János: Persze, csak nem tudjuk, hogy mi lett a sorsuk. Az egész egy 2-3 hetes kiképzéssel kezdődik, ami mindenkinek a fizikai felkészültségétől függően hosszabb vagy rövidebb. Ebben a fázisban sok mindent kipróbálnak az emberen. Volt olyan, hogy nem engedték meg, hogy a szennyvízbe nyúlva kesztyűt húzzunk, mondván, hogy az ember konfrontálódjon a szennyel, hogy tudjuk az ilyen nehéz helyzeteket kezdeni. Ha túljut valaki ezen az időszakon, akkor válik a Sci-org tagjává. Akkor már nehéz elmenni, előtte még nem annyira. Volt olyan ember, aki többször is felszólalt a problémák miatt, és az egyik napról a másikra eltűnt. Vagy csináltak vele valamit, vagy magától ment el, soha nem tudjuk meg. Elég hamar rájöttünk, hogy semmit nem szabad elmondani fölfele, mert abból csak baj származik. Volt egy ember, akit én csak azért nevezek így, mert ott így hívták: a zsidó.
Fekete Ágnes:Ott, Amerikában!?
Péter János: Anyagbeszállítási munkát végzett, és valamilyen hibát vétett. Olyan procedúrának vetették alá, ami még a fekete ruhásoktól is megkülönböztette őt. Csúfolták, amikor meglátták, happy hanukát kiáltoztak felé. Ráadásul egy német fiú volt a főnöke, tarra nyírt feje volt, neki egy külön élmény lehetett, hogy ennek az embernek dirigálhatott. Az az ember a szemünk láttára ment tönkre pár hét alatt. Állandóan sírt, kiírta a falra különféle tacepaokra, hogy miket fog csinálni ezután: dupla annyit megpróbál teljesíteni, mint mi, hogy jobb legyen a statisztikája.
Fekete Ágnes: Hogyan alakult tovább a sorsotok?
Péter János: Bekerültünk a keresztyén gyülekezetbe, és egy imaóra keretében elmondtuk, hogy mi történt velünk. Majdnem mindenki sírva fakadt, amikor a legfrissebb élményeinkről beszéltünk, mert annyira hihetetlen volt a számukra, hogy ez az ő városukban megtörténhet.


http://web.tvnetwork.hu/vaise/szenvedely2.html

 

Amikor visszajöttünk Magyarországra, itt is elkezdtünk egy gyülekezetbe járni, először csak ritkábban, aztán egyre gyakrabban. Itt szólt hozzám egyre jobban az Ige, és egy istentisztelet alkalmával, amikor a hit fogalmáról szólt a prédikáció a Zsidókhoz írt levél 11. fejezete alapján, akkor teljesen letisztult bennem a hit jelentése. „A reménylett dolgok valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.”
Hit nélkül lehetetlen Isten Országába jutni. Ezzel a bibliai mondattal egy hályog hullt le a szememről, és innentől kezdve már tudtam bizonyságot tenni a gyülekezetben. Egy mérföldkő volt számomra. Az évek is megmutatják, hogy melyik egyház mellett maradtam meg. Ez a tartós és a biztos.
A másikban arra tanítanak, hogy hogyan segítsünk a másiknak, de az ember mégis a sor végére kerül. Szomorú, hogy már politikai befolyásuk is van, legalább is ez hallható. Amerikában John Travolta, Tom Cruise és Chick Korea népszerűsíti a szcientológiát.

Péter Anna: Nyilvánvalóan egy keresztyén egyházban, ha én Isten elé megyek, nem kell leírnom egy papírra, hogy milyen bűneim voltak, hanem elcsendesedem, és Isten elé teszem a bűneimet, és megkérem, hogy bocsásson meg. Ezt teljesen szabadon teszem. Ő pedig egy szerető és megbocsátó Isten. A szcientológiai egyház lényege, hogy az embert módszeresen próbálják meg megtisztítani, és ezért még kemény pénzeket is fizetnek.
Fekete Ágnes: Azóta találkoztatok ilyen emberekkel?
Péter Anna: Amikor Magyarországon elkezdtem dolgozni, miután hazajöttünk, az volt a szerencsém, hogy a személyzetissel jóban lettem, és elmeséltem neki ezt az esetet. Nem telt bele sok idő, és megkeresett azzal, hogy képzeljem el, őt is megkereste ennek a szervezetnek az egyik tagja, hogy a mi cégünknél tartana rendszeresen csapatépítő tréningeket, illetve olyan fejlesztő tanfolyamokat, amitől a mi cégünk csak jobb lehetne, a munka hatékonyabbá válna. Egy nagyon jó előadó képességgel rendelkező embert küldtek. Ha én nem meséltem volna a kollégámnak erről az egészről, akkor saját bevallása szerint, habozás nélkül belement volna abba, hogy ez a cég rendszeresen képezze az embereinket. Több nagyon fontos jelmondatuk van. Az egyik a földbolygó megmentése, ami egy nagyon szép eszme, ha belegondolunk. A másik ehhez hasonló a kábítószer- ellenes programjuk: karitatív, szép tevékenységnek tűnik, ha nem tudjuk, hogy mi áll valójában mögötte, hogy embereket kihasználnak és így pénzt szereznek.
A környező országok: a görögök, az osztrákok, a németek már kitiltották ezeket a szervezeteket az országukból, mert felismerték, hogy ez káros.
Az is elég szomorú sajnos, hogy Magyarországon még mindig nem jutottunk el odáig, hogy megkérdezzük, ezek az országok vajon miért tiltották ki ezt az egyházat. Nem ültünk még mindig le, és még mindig nem néztük meg, hogy mi áll e mögött. Jó lenne, ha mi is rendet raknánk egy kicsit a házunk táján, hogy miket engedünk meg. Hosszú távon kell vizsgálódni. A szcientológia tanításának a lényege, hogy nincs vége: felállítanak egy hidat, amelyen át a boldogsághoz juthatunk el, csak a híd végtelen. Nem mondják azt, hogy köszönjük, hogy részt vett, viszontlátásra. Soha nincs vége, és természetesen a halál után lehet majd a „szellemlétben” boldogan élni.
Péter János: Amikor tanfolyamra jártam, észrevettem, hogy amikor az agyamat próbálom használni úgy, ahogy ők azt kitalálták, akkor mintha megeszesednék. De ez az állapot csak egy rövid ideig tart, mert minden visszaáll az eredeti kerékvágásba, ahogy ez az alkoholnál és a drognál is működhet.

Szólj hozzá!

emberi történet,

2008.05.25. 09:41 harmatOSA


 


Hiteles történet

Szenvedélybetegség
A szcientológia zsákutcája

Református Egyház Félórája - 2005. szeptember 28-i rádiós műsorából részlet


Fekete Ágnes: Számos szektáról hallunk, keringenek hírek, amiket nehéz ellenőriznünk. Érdemes odafigyelni azonban azokra az emberekre, akik saját élményükről számolnak be. Számomra nagy élmény volt Péli Józseffel beszélgetni, aki a székesfehérvári kék kereszt missziós csoport vezetője. Beszél majd arról, hogy öccsének szenvedélybetegsége hogyan terelte Isten közelébe, és hogy a szcientológia mennyire zsákutca volt életében. Először azt mesélte el, hogy minden úgy kezdődött, hogy öccsét kocsival hordta a kék kereszt alkalmaira, mert túlságosan sok kocsma volt út közben...

Péli József: Kereső ember voltam, az addigi életem nagyon biztonságos lábakon állt, a jóság és az igazság talaján. És valahogy amikor kifolyni látszott minden a kezeim közül, a munkám abbamaradt, családi problémák is adódtak, kezembe került egy könyv, ami a lélek dolgait nagyon racionálisan fogalmazta meg. Azt mondtam, hogy nekem ez kell.

Fekete Ágnes: Hogy került ez a könyv elő?

Péli József: Egy könyvárus ajánlotta nekem azzal, hogy ez jobb, mint az agykontrol. Ez lett a dologból. Azt gondoltam, hogy én tudom egyedül, hogy mik az élet megoldásának problémái. Kilenc évig tartott ez a folyamat és rájöttem, hogy semmi nem változott meg, csak szegényebb lettem, korábbi kapcsolataim szétzilálódtak, ugyanis egy új nyelvet tanultam meg itt a szcientológiában, és nem mehettem már senkihez oda a régi módon, mert már nem is értette, hogy mit akartam.
Szerettem volna a padló alá süllyedni, amikor rádöbbentem erre, és féltem is, mert nem tudtam, hogy hogyan lehet innen kikerülni. De sikerült.

Fekete Ágnes: Nem könnyű  kikerülni?

Péli József: Nem. A törvényeik úgy épülnek fel, hogy bekerülni be lehet, de kikerülni már nagyon nehéz. A szcientológia a tudás tudománya. Nyilván a tudás mindenkinek áldás. Arról beszélnek, hogy van egy bizonyos szint, amit el kell érni. És ezen a szinten mindenki eléri a totális szabadságot. Ez nagyon szépen hangzik mindenki számára.

Fekete Ágnes: Úgy érti, hogy egyre okosabb vagyok, egyre inkább feloldódok, vagy hogyan kell ezt érteni?

Péli József: Bevallom, most már nem nagyon tudok ezzel mit kezdeni, de valahol ezt jelenti. Mindenre képesnek lenni, ez a totális szabadság. Ma ezt úgy értem, hogy Istennek lenni. És végül ezek a lépések erre is vonatkoznak.

Fekete Ágnes: Ha bekerül oda valaki, akkor mit mondanak neki?

Péli József: Először is megkérdezik, hogy mire van szüksége. Nagyon zseniális a dolog. Foglalkoznak azzal, aki odakerül, keresik a problémát, és arra keresnek megoldást. Segítenek is. Tehát működik ez a tudomány, sok mindenből merít, magát is úgy nevezi, hogy a vallás vallása. A pszichológiából, pszichiátriából, vallásokból igyekezett minden hasznos információt összeszedni, és azt hiszem, hogy van emberismerete. Gépekként kezelik az embert , egy könyvben számítógéphez hasonlítja a működését.

Fekete Ágnes: Milyen jellegű problémára találnak megoldást?

Péli József: Konfliktusaim voltak a házastársammal és nem tudtam, hogyan oldjam meg.
Mindent kipróbáltam, ami eszembe jutott, de mintha minden sikertelen lett volna. Segítenek a kommunikációban, segítenek a tanulási problémák megoldásában, a régmúlt problémák megoldásában. Mintapszichológusok, mélylélektani módon, de sajátságos módon próbálják megoldani a problémákat. Kilenc évet töltöttem ott, és én ezalatt tanultam meg beszélni. Nagyon félős, gátlásos, visszafogott voltam, és persze ez volt az, ami ott tartott engem ilyen sokáig. Éreztem én, hogy valami nem stimmel, de hát lehetnek mindenhol problémák. És mondták is nekem, hogy mivel még nem vagyok azon a szinten, ezért érzem így. Egy-egy szint eléréséhez egy tanfolyamot kellett elvégezni, ami nem kis összegbe került. Amikor elvégezte az ember, akkor egy ideig nagyon jó volt, a gyanú elmúlt. Egyáltalán az, hogy valamire képes vagyok, kaptam oklevelet... Aztán úgy éreztem, mintha mégsem lenne olyan jó az egész, de ilyenkor szüksége van az embernek még egy tanfolyamra.

Fekete Ágnes: Tehát mindig megvan a válasz, az a probléma, hogy a következő fokozatot még nem érte el az ember.

Péli József: Már mondják is, a problémától függetlenül, „ha ezt elérted, akkor jön a következő”. Olyan emberek dolgoznak, akiket betanítanak, és teljesíteniük kell egy éves statisztikát.

Fekete Ágnes: Tehát ilyen Amway jellegű?

Péli József: Nagyon jó hasonlat, csak sokkal keményebb és drasztikusabb. Ott tartják az embert, lelkiismeret furdalást ébresztenek benne. Nincs tökéletes ismeret. Ha problémáid vannak, akkor majd egy tanfolyamon megoldódik. De hát az egy jelentős összeg, dolgozni kell, újra be kell fizetni mindig, ez az ördögi kör.

Fekete Ágnes: A lelkiismeret furdalás miatt nehéz eljönni végül is, ugye?

Péli József: Vannak olyan törvényeik, a szcientológiai etikának sarkalatos pontjai, amik szintén nehezítik a kiválást. Pl. Az egyetlen ok, amiért valaki elhagy egy csoportot vagy szervezetet az az, hogy ő a csoport ellen súlyosan vétett. Egy idő után képtelen az ember ezt elviselni, és ezért hagy ott minden szervezetet. És ez jól hangzik. Amikor tőlem elment valaki, akkor biztos lehettem benne, hogy azért, mert van valami dolog, amit elkövetett. Amikor azonban nekem kellett eljönnöm, amikor rájöttem, hogy milyen negatív dolgok vannak itt, be akartam tartatni velük azokat a törvényeket, amelyeket előírtak. És rájöttem, hogy hülyének néznek, hogy nagyon nagy itt a képmutatás. Nem arról van szó, hogy ők betartsák őket, hanem arról, hogy az, aki halad ezen az úton, az tartsa be. Ekkor kezdtem el ezeket a törvényeket nézegetni. És gondoljon bele Ágnes, mondok egy másik példát: annak, hogy két ember között, akik jól ismerik egymást, valamilyen konfliktus van, csak egy oka lehet: egy kívülálló harmadik, aki összeugrasztja őket. Példaként mindig hozták az anyóst, hogy az anyós hízeleg egyiknek is, másiknak is, és nem is tudják a házastársak, hogy az anyós a háttérben összeugrasztja őket. Én rájöttem arra, hogy a szcientológia az összeugrasztó, mert azt alakítja ki az emberben, hogy ha valakivel problémád van ott, akkor az biztos nem a tagok miatt van, hanem van valaki, de ki lehet az a valaki, aki összeugraszt minket. Elültetik azt, ami tulajdonképpen nincs.

Fekete Ágnes: Nem azt mondják, hogy én kutakodjak magamban, én vagyok a vétkes, hanem egy harmadik.

Péli József: Még egy ilyen törvény. Gyanútlan az ember ezzel kapcsolatban. Az egyetlen ok, ami miatt valaki abbahagyja a tanulmányait az az, hogy a tanulmányai során egy meg nem értett szón anélkül túlhalad, hogy megértette volna ezt a szót. Ahogy így elmondom, nem hangzik furcsán, hiszen nem árt, ha az ember tanul, akkor érti a szavakat. Igen ám, de ha sokkal keményebben csinálják, akkor a szavaknak mindenféle jelentésárnyalatát megtanítják, aminek az a hátulütője, hogy mivel az ember zseniálisan tudja a szavaknak a jelentését, ki tudja forgatni a másiknak a szavait.

Fekete Ágnes: Tehát nagy vitázók lesznek ezek az emberek.

Péli József: Az voltam én is, anélkül hogy tudtam volna, mindenkinek minden szavába bele tudtam kötni. Eszközévé váltam ennek a tudománynak anélkül, hogy akartam volna. Én azért mentem, hogy segítséget kapjak, aztán rábeszéltek, hogy segítsek másoknak.

Fekete Ágnes: Hogy sikerült eljönni? Mi volt az az erő végül is, ami átbillentette?

Péli József: Valóságos isteni erő, ami egyszerűen megvilágosította a számomra azt, hogy nincs itt helyem. Az alapítót istenítették ott. Végül is a legmagasabb szint elérése iszonyatos pénzekbe kerül. Annak idején volt - számításaim szerint - 40-50 millió forint. Mindig bennem volt, hogy ez nem lehet az igazság, hogy csak a gazdagok juthatnak el ide. Mikor kilépésem után nem sokkal hallottam Jézus Krisztus szabadításáról, aki ingyen kegyelemből mindenki számára kínálja a boldogságot, és azt tudtam mondani, hogy elfogadom, akkor rádöbbentem, hogy itt az igazság. Mert nem lehet az, hogy egy szűk réteg lehetősége legyen, hanem mindenki számára elérhetőnek kell lennie. Akkor tudtam, hogy jó, hogy én innen elkerültem. Mert féltem, hogy utánam jönnek, hiszen tudtam, hogy voltak problémák. Eszembe nem jutott, hogy valaki túlzottan támadta volna a szcientológiát. Nem is engedtek egyébként belül senkit ilyen cikkeket olvasni.

Fekete Ágnes: Református gyülekezetbe került utána?

Péli József: A családom református volt, de először várni akartam egy kicsit, nem akartam emberekhez kötődni ilyen szempontból, nem akartam rögtön az egyik hely után a másikba menni. Istenre bíztam azt, hogy hova vezet, és Ő az öcsém révén ide vezetett.

Fekete Ágnes: Gondolom újból kellett lelkileg építkezni, feltöltődni?

Péli József: Konfirmáltam is, mert előtte még nem, jártam ide folyamatosan, miközben az öcsém kiszabadult az alkohol rabságából. Ő elköltözött Egerbe.
Neki külön története volt. Alkoholbeteg volt és rengeteg probléma volt vele. Én kifordultam magamból, szinte az öcsém halálát kívántam, feleségemmel konfliktusaim voltak, kollégáim is hülyének néztek, mert állandóan átvert. Egyszer én azt mondtam: „Uram, én hálából innentől egy kortyot sem iszok.” Ennek öt éve, és azóta nem fogyasztok alkoholt, és tudom, hogy lehet így is élni. Ugyan időnként furcsa figura vagyok ezzel, de megszokták, nincs ebből probléma.

Fekete Ágnes: Végül is hogyan szabadult meg az öccse?

Péli József: Egyik este hazamentem, nem volt otthon senki, és akkor olyat csináltam, amit azelőtt sohasem, férfi létemre leborultam az ágyra a szobában és zokogtam. Azt hiszem, akkor kiáltottam először Istenhez valóságosan: „Istenem, segíts! Rád bízom az öcsémet, én már nem  csinálok semmit, nem akarok semmit, Te szabadítsd meg, ha akarod!” És így, zokogva elaludtam.
Állandóan gyomorgörcsben éltem előtte, hogy mi lesz az öcsémmel, hogy lesz, és reggel mégis olyan nyugalommal ébredtem, nem is jutott rögtön eszembe az öcsém, mint máskor, hogy hív-e vagy sem. Elindultam a munkába, észrevettem útközben, hogy süt a nap. Minden csodálatos volt körülöttem, az öcsém eszembe sem jutott.
Egyszer csak olyan szeretetérzés volt bennem, amit azt megelőzően soha senki felé nem éreztem. Rájöttem, hogy akkor is szeretem őt, ha iszik és akkor is, ha nem. Nekem teljesen mindegy, hogy ő milyen, mert szeretem.
Bementem, megláttam az öcsémet és átöleltem. Elkezdtünk beszélgetni, én meg sem kérdeztem tőle, hogy iszik-e, jól megvoltunk. És másnap ugyanígy. Egyszer sem említettem meg az italt, nem múlt el ez az érzés. Eltelt két-három hét, és ez a felülről jövő szeretet, mert ez nem az én szeretetem  volt, ez rádöbbentette őt arra, hogy neki is el kellene valamit dönteni, hogy ő is hibás egy kicsit. Ezután békességben végig tudta gondolni az egészet, és a
Felülvalóra tudta bízni a szabadulását.Azóta sem iszik. Elköltözött Egerbe, és ott is oszlopos tagja az ottani Kékkeresztnek, és segítője a bajbajutottaknak. Olyan személyes megtapasztalás volt Isten jelenlétéről és valóságáról, hogy nem kérdés számunkra Isten létezése.

Fekete Ágnes: És a felesége?

Péli József: Tulajdonképpen ő mondta nekem az első nagy nemet, és én ezért nagyon hálás vagyok neki. Egy tanfolyamra igen jelentős összeget áldoztam volna azért, hogy okosabb és jobb legyek. Ő nemet mondott erre, és így meg tudtuk építeni a házunkat. A rákövetkező évben jött a döbbenet, és ki is szálltam. Én azt hiszem, hogy elsüllyedtem volna. Szeretek is emlékezni erre. Nekem minden sikerült előszörre az életben, az egyetem, az iskolák, minden nagyon jól ment és szükségem volt valamire, ami padlót fogat velem. Amikor nehézségek vannak, nagyon tudok nekik örülni, mert ezek a nehézségek sehol sincsenek ahhoz képest, ami lehetett volna belőlem a saját akaratomból.

Fekete Ágnes: Felesége is részt vesz ebben a Kékkereszt dologban?

Péli József: Elég rossz nyomokat hagytam a lelkében, mert amikor én elindultam ezen az úton, nem nagyon értette. Az volt a véleménye, hogy egyik szakadékból a másikban ugrok. Még ma is mértéktartóan figyeli a dolgot, de már eljutottunk oda, hogy érdeklődik, tudunk róla beszélni. Ő kilenc évig türelmes volt hozzám, nekem még nagyon rövid ideig kellett várnom. Én úgy gondolom, hogy az a legjobb, ha ő mondja ki, hogy akar jönni. Mint ahogy a lányom mondta, hogy ő szeretne egyszer eljönni hozzánk.

 

http://web.tvnetwork.hu/vaise/szenvedely.html

 

6 komment

Címgyűjtés , ez valami hobbi ezeknél?Légy óvatos, mert Hubbard közel....

2008.05.23. 16:00 harmatOSA

Az adatvédelmi ombudsmanhoz fordult egy panaszos, aki szerint egy vitaminbolt kiadta az ott vásárlók adatait a Szcientológiai Egyháznak. Az ombudsman megpróbált utánajárni az esetnek, többek között arra volt kíváncsi, hogy a bolt miért kéri el a vásárlók nevét és lakcímét. Az üzlet azonban nem válaszolt Péterfalvi Attila kérdéseire. A vitaminbolt szcientológus munkatársa az [origo]-nak tagadta, hogy átadnák az adatokat. Az üzlet szerint az sem igaz, hogy felírnák az összes vásárló adatait.

 

Forrás: MTI

Vitaminbolt után érdeklődött Péterfalvi Attila

 

Sikertelenül próbált utánajárni Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos annak, hogy a vitaminokat árusító Lenkei féle Életerő Centrum továbbítja-e a vásárlók adatait a Szcientológiai Egyháznak, a centrum ugyanis nem volt hajlandó együttműködni az ombudsmannal - olvasható az adatvédelmi biztos közleményében.

Péterfalvi az [origo]-nak elmondta: egy panaszos azzal fordult hozzá, hogy a vitaminboltban kizárólag úgy lehet vásárolni, hogy előbb kártyát kell igényelni, amihez viszont a vevőnek meg kell adnia a nevét és lakcímét. A panaszos lakcímére a a vásárlás után rendszeresen érkeztek a Szcientológiai Egyház levelei és hirdetései - közölte Péterfalvi, aki szerint a panaszos azt állította, hogy az egyházzal korábban semmilyen kapcsolata nem volt.

Az ombudsman ezért kérdésekkel fordult az Életerő Centrumhoz. A vitaminbolt tagadta, hogy továbbították volna az adatokat, az ombudsman több kérdésére azonban nem válaszoltak. Péterfalvi Attila többek között arra volt kíváncsi, hogy mi a bolt célja az adatkezeléssel, valamint hogyan garantálja az adatok biztonságát. Az adatvédelmi biztos szerint ugyanis semmi szükség arra, hogy a vevő megadja a boltnak a nevét és a lakcímét.

Mindezzel kapcsolatban szerettük volna megkérdezni Lenkei Gábort, a vitaminbolt vezetőjét. Mivel őt nem tudtuk elérni, felhívtuk a Blaha Lujza tér közelében található boltot, ahol tagadták, hogy továbbítanák a vásárlók adatait a Szcientológiai Egyháznak. Az Életerő Centrum tagadta az is, hogy csak a személyes adatok megadásával lehetne vásárolni, az üzlet munkatársa szerint bárki vásárolhat ezek közlése, vagyis a vásárlói kártya igénylése nélkül is.

A kártyára azért van szükség, mert a törzsvásárlókat így tudják tájékoztatni az újdonságokról - mondta az üzlet munkatársa, aki szerint arról lehet szó, hogy az ombudsmanhoz forduló panaszos a kiküldött hírlevélben rábukkanhatott arra, hogy Lenkei L. Ron Hubbardnak, a szcientológia egyház alapítójának a könyveit ajánlja. "A doktor úr szcientológus, én is az vagyok, de senkinek semmi köze a vallásomhoz" - mondta a bolt munkatársa, aki szerint az egyháznak nincs befolyása a bolt működésére.

Az eredetileg orvos végzettségű, később a Szcientológiai Egyházba belépő Lenkei a Cenzúrázott egészség című könyvében azt állította, hogy szerinte a legtöbb betegség oka a vitaminhiány. Ha az emberi szervezet megfelelő mértékben vitamint kapna, akkor a betegségek 98 százalékát meg lehetne előzni, és a jelenleg forgalomban lévő gyógyszereknek mindössze 3-4 százalékára lenne szükség - állította könyvében Lenkei, aki szerint a gyógyszerek 90 százaléka gyakorlatilag hatástalan. Lenkei a könyveiben többször hivatkozott L. Ron Hubbardra, az egyház alapítójára.

Azért ez nem semmi , tényleg ott vannak mindenhol .Megkérdeztem egy ismerősöm ő is igy jut a viaminjához , egy kis scn feltéttel.Amúgy kemény ezreket perkál , végülis a napi vitamin csomag egy komplett reggelihez elég. És igy egy évben csak kétszer beteg. Én még nem voltam beteg az emult 12 hónapban , lenkiei vitaminjai nálkül is megvagyok. Főleg az scn nélkül.....

http://www.origo.hu/itthon/20070730-nem-valaszolt-a-vitaminbolt-az-ombusmannak.html

3 komment

FUTTATNAK SOKAKAT

2008.05.22. 09:08 harmatOSA

Maratonfutók címei a szcientológusok kezében?
2008. május 3. 13:19

 
MNO
Olimpiai és világbajnok sportolók, színészek, előadóművészek, volt rendőrtisztek, politikusok, sőt még az egészségügyi minisztérium egyik főosztályvezetője is szerepel azon a listán, amelyet a Drogmentes Magyarországért Maraton szervezői tettek közzé internetes oldalukon. A listán azokat tüntették fel, akik védnökként vagy támogatóként csatlakoztak a szcientológia egyház egyik fedőszerveként működő Héliosz Alapítvány felhívásához. A maratonfutásra vállalkozó gyerekek és tanáraik viszont általában semmit sem tudnak arról, hogy nevük és címük a szcientológusok kezébe kerülhet.

„A drogmentes magyarországért maraton az nem az egyház szervezése. Ez a Héliosz Alapítvány szervezése, amelyet civil emberek szerveznek meg.” – jelentette ki Braun Mónika a Héliosz Alapítvány elnöke. Az alapítvány elnökének állításával ellentétben a szervezet honlapján is az olvasható, hogy a szcientológusok szervezik a Drogmentes Magyarországért Maratont.

Az Európa számos országában betiltott egyház magyarországi fedőszerve rengeteg ismert embert nyert meg a mozgalom támogatásához. A listán többek között megtalálható Schmitt Pál, Geszti Péter, Schirilla György, a teljes olimpiai férfi kajakcsapat és Madaras Ádám, volt világbajnok öttusázó is.

A szcientológia egyházhoz köthető alapítvány anyagi támogatói között megtaláljuk többek között a Magyar Vizilabda Szövetséget és az évente közel egymilliárd forint közpénzhez jutó Országos Polgárőr Szövetséget is. Szóvivőjük tagadta, hogy pénzzel is segítik a szcientológusokat, azt állította, mindössze a versenyek biztosításában vesznek részt.

Szántó Gábor, az Országos Polgárőr Szövetség szóvivője elmondta: „Az egyházhoz az égvilágon semmi közünk, és igyekszünk távol tartani magunkat a tevékenységüktől”. A maratoni futás 42 napja alatt több mint 300 települést keresnek fel a szcientológusok, a befutó május utolsó vasárnapján, vagyis gyereknapon lesz a Margitszigeten.

(hírTV)
http://www.mno.hu/portal/558297

Szólj hozzá!

BETEG JOGOK

2008.05.22. 09:06 harmatOSA

Egy-két kattintás, és jön a segítség?
A Szcientológia Egyház által létrehozott civilszervezet is ellátja a betegek jogi védelmét - derül ki az egészségügyi kormányzat háttérintézményének honlapjáról. Ebben az igazgató nem talál kifogásolnivalót.
Utoljára frissítve: 2008. május 8., 09:13

Jogi segítségnyújtással, információs
anyagok készítésével, pszichiátriai kezeltek jogi védelmével foglalkozik az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány. A kiemelten közhasznú szervezetet többek között az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet (ESKI) honlapján lehet föllelni a Jogvédelem fülre kattintva. Az alapítvány saját honlapjáról kiderül: az angol rövidítéssel CCHR-nek nevezett szervezetet a Szcientológia Egyház és Thomas Szasz pszichiáterprofesszor hozta létre az Egyesült Államokban, s a világ harmincnégy országában működik. Legfőbb feladatának tekinti, hogy kivizsgálja és feltárja a pszichiáterek által elkövetett visszaéléseket. Nálunk 1994 óta, alapítványi formában működik a szervezet, s honlapja szerint azóta több száz panaszos kereste föl.

Kérdés persze, hogy a pszichiátriai gyógykezelésekkel kapcsolatban meglehetősen sajátos véleményt kialakító Szcientológia Egyház által létrehozott szervezet hogyan kerülhetett föl a szaktárca legnagyobb háttérintézményének honlapjára. Kincses Gyula volt államtitkár, az ESKI igazgatója szerint ebből már volt ügy, de nem lehet szelektálni a szervezetek között. "A bíróság által bejegyzett, legálisan működő egyházról van szó, ezért ha jelentkezik, hogy szeretné jogi védelmét megjeleníteni az ESKI honlapján, egy tisztviselőnek nincs mérlegelési lehetősége" - mondta Kincses Gyula. Közölte: az intézetnek a széles körű tájékoztatás a dolga, az általuk ismert szervezeteknek teret adnak, egyébként nem tudja, hogy a CCHR magyarországi szervezete hogyan került föl az ESKI honlapjára. Az igazgató szerint "nincs szándékosság a dologban, és a történelem során mindig baj volt abból, ha szelektáltak az egyházak között".

http://fidesz.hu/index.php?Cikk=113940

Szólj hozzá!

EGY-HÁZ VAGY EGYHÁZ?

2008.05.22. 08:34 harmatOSA

Európát is megcélozták

A ma is nagyon erős hierarchikus rendszerben működő, amerikai központtal Clearwater városából irányított szervezet jelenlegi vezetője a St. Petersburg Times című lapnak adott nyilatkozatában elmondta, céljuk hogy az öreg kontinensen is minden országban egyházként tekintsenek rájuk, mellyel az Alkotmányvédelmi Hivatal szerint leginkább Németországra utaltak.

Spanyolországban mindenesetre sikernek könyvelhetik el, hogy Madridban az Igazságügy-minisztérium január elején ellenjegyezte a Szcientológia Egyház vallási szervezetként való bejegyzését a Vallási Szervezetek Jegyzékébe, összhangban a Spanyol Legfelsőbb Bíróság korábbi döntésével - írta a Szcientológia Egyház Budapest közleményében.

 



Ezzel együtt Európában, számos országban gonosz és kártékony szektaként tekintenek a szervezetre a kormányok, s Nyugat-Európa-szerte komolyan figyelik őket a titkosszolgálatok.
Szeptemberben a belga ügyészség közlése nyomán az A La Libre Belgique című lap közölte: zsarolás, csalás és egyéb törvénytelenségek gyanúja nyomán vádat emelnek a Szcientológia Egyház ellen Belgiumban. A két éven át folytatott vizsgálódások eredményeként illegális orvosi tevékenység, a magánélet szentségének megsértése, bűnszövetkezetben való részvétel és a kereskedelmi szabályok be nem tartása is szóba jöhet vádként. A belga szcientológusok ezekre reagálva közölték: az állam lejárató kampányt folytat ellenük.

Vállalkozásokat tömörítenek

A Szcientológia elveit követő vállalkozóknak külön egyesületük van, mely Magyarországon is több száz céget számlál. A WISE nevű egyesület saját definíciója szerint vállalatvezetési elveket és gazdálkodási mechanizmusokat ad tagjainak, melynek egy része fizetős tréning, a másikat pedig önkéntes hozzájáruláson keresztül finanszírozzák.

A szcientológusok nyíltan felvállalt ernyőszervezeteik révén tanulástechnikát, drogterápiát, a bűnözési hajlam megszüntetését, emberi jogokat, üzletvezetési elméletet, eladástechnikát és további ismereteket terjesztenek, melyeknek azonban a hátterében mindig L. Ron Hubbard tanai és a Dianetika című könyv áll.

A központi épület belsõ tere (Fotó: MTI)

http://www.fn.hu/kulfold/20080108/egesz_europaban_harcolnak_szcientologusok/?oldal=2

Szólj hozzá!

Az egyház reagál

2008.05.22. 08:31 harmatOSA

2007 szeptember 4.

A SZCIENTOLÓGIA EGYHÁZ KÖZLEMÉNYE

Nem lepődtünk meg a belga hírtől hiszen tudjuk, hogy az elmúlt tíz év során az ügyész úr

a médiát használta arra, hogy tönkretegye a Szcientológia Egyház hírnevét, mivel nem

tudott elegendő okot találni a bűnvádi eljárásra. Ennek a híresztelésnek köszönhetően a

belga társadalomban a Szcientológia Egyházzal szemben súlyos előítéletek születtek, a

szcientológusok diszkriminációnak vannak kitéve a nemzetközi média hírei által, egyéb

EU-s országban is.

Jogi tanácsot kértünk arra vonatkozóan, hogy milyen jogi lépéseket tegyünk ebben az

ügyben, mivel:

1: A médiában megjelent információ legalábbis megsérti az esküdtszék döntését

megelőző titkosság szabályát. Amennyiben ezt egy ügyész sérti meg, aki az Ügyészséget

képviseli, akkor ez az ügyész az Európai Emberi Jogi Bíróság már meghozot döntése

alapján, megsérti az Európai Emberi Jogi Egyezmény minden szabályát, különösen annak

6. cikkelyét. -Ha az állampolgárok beszélnek, akkor megpróbálják megvédeni a jogaikat,

ha az Ügyészség beszél, akkor azzal megsérti a vádlottak tisztességes eljáráshoz való

jogát.-

2: A sajtóhír nemcsak az eljárás titkossági szabályát sérti meg, hanem az ártatlanság

vélelméről szóló alapvető emberi jogot is. Nagyon gyakran történt meg a médiában, hogy

hasonló természetű és hangvételű híreket terjesztettek a Szcientológia Egyházzal

kapcsolatban, azzal a céllal, hogy megnehezítsék a működését, illetve hogy megfelelő

módon tudjon védekezni a bíróság előtt. Ebben az esetben belga szcientológusok

számára súlyosan előítéletes környezetet hozzanak létre.

Emlékeztetni szeretnénk arra, hogy ez év április 5-én az Európai Emberi Jogi Bíróság

(Első Szekció) már példaértékű döntést hozott egy ettől a belgiumi eljárástól teljesen

független ügyben, - amely során megállapította, hogy a Szcientológia Egyház tagjainak is

teljes mértékben joguk van a vallásszabadsághoz, mind a 46 országban, amely elismeri

az EurópaTanács illetékességét, amelyek közé tartozik Belgium is - egy olyan

precedensértékű döntésben, amely garantálja, hogy mindenki szabadon gyakorolhatja

vallását és amely során Európa legfelsőbb szintű bírósága megerősítette, hogy a

Szcientológia bona fide, azaz jóhiszemű, tényleges vallás.

Napjainkban a "hidegháború" helyett a "terrorizmus elleni háború" veszélyeivel és

bizonytalansággal nézünk szembe, valamint az ember, az ember iránti embertelensége is

megnyilvánul a rasszizmus, a gyűlölet és az erőszak jelenségeiben. Egyéni szinten ma

nem sokkal kevesebb a mindennapi aggodalom, stressz a munka miatt, amelyet nagyon

sokan átélnek a családjukban, megromló emberi kapcsolataikban...

Kezdetek:

L Ron Hubbard felfedezte s átnyújtotta az emberiségnek könyv formában minden

pszichoszomatikus betegség és emberi aberráció rejtett forrását és a kidolgozott

módszereket a stabil kezekésükre. 1950 május 9-én, amikor a "Dianetika: A szellemi

egészség modern tudománya" a könyvesboltokba került, a közönség lelkesedése szinte

azonnal az országos besteller listák élére jutatta. 1977-ben

jellemezte Dianetika: A szellemi egészség modern tudományá-t: "Valószinűleg minden

idők legjobban fogyó nem keresztény könyve Nyugaton" és 1988-ban a rangos "Század

Díj"-jal tüntette ki, mivel az több mint 100 hétig szerepelt a bestseller listán.

Huszonöt évvel a kiadása után a - bármely iskolázottságú olvasó számára is érthető

adatokat tartalmazó - mű, még mindig a listák élén volt, sőt napjainkban is a XXI.század

elején világviszonylatban hódít teret magának.

Néhányan, különböző társadalmi poziciókból, azonban egyáltalán nem lelkesek a téma

iránt -például az amerikai orvosi és pszichiátriai alapítványok bizonyos kulcsfigurái- Az,

hogy szánalmasan kevesen voltak, -néhány tucatnyian- nem aggasztotta őket. Magas

körökben mozogtak és jó kapcsolataik voltak. Amikor poziciójuk megvédése érdekében

úgy döntöttek, hogy a Dianetikát megállítják, készen álltak kapcsolataik teljeskörű

felhasználására.

Igy tehát - még napjainkban is - az egyik oldalon a hétköznapi emberek milliói álltak akik

hatalmas sikerekkel alkalmazzák a könyvben leírtakat, a másik oldalon orvosok,

pszichiáterek zárt körét lehetett látni, akik semmit sem tudtak az emberi elméről és még

csak nem is ismerték Dianetikát.

A dianetika szó jelentése: az elme tudománya. (görög dia "keresztül" és nousz

"elme"/"lélek" szavakból.

1950-ben volt még egy kérdés, ami a könyvben merült fel: "Ki az, aki a mentális

képmásokat nézi?" s úgy gondolta ennek valami másnak kell lennije, mint az elme. 1951

őszén zárult a kör, végül L Ron Hubbard bebizonyitotta, hogy az embernek alapvetően

szellemi természete van. Folytatta a kutatásokat, de már a Szcientológia témájában.

A Szcientológia elleni támadások története alapvetően nagyon egyszerű: a Dianetika és a

Szcientológia pénzügyi érdekcsoportokat sértett, melyek aztán könyörtelenül

megpróbálták őt elpusztítani. A probléma soha nem egy az egyház által elkövetett gaztett

volt, sokkal inkább az, hogy bekerült arra a versenypályára, ahol a szellemi egészség

ipara kizárólagos jogot követelve, kész volt leállítani bárkit, csakhogy anyagi érdekeltségeit

védje.

Nagy aggodalommal tölt el bennünket, hogy Belgiumban egy olyan alapvető

szabadságjogot mint a vallásszabadság, amely egy demokratikus és modern társadalom

alapértéke kellene hogy legyen, ilyen mértékben semmibe lehet venni. Reméljük egyúttal,

hogy ezúttal alkalom nyílik arra, hogy nemcsak a Szcientológia Egyház, hanem más

felekezetek tagjai is, a vallási kisebbségek tagjai is elfogadottá váljanak ahelyett, hogy

ilyen fajta megbélyegzéstől kelljen szenvedniük.

Kapcsolat Belgiumban:

Nemzetközi Szcientológia Egyház

Európai Közönségkapcsolati és Emberi Jogi Iroda/Médiakapcsolatok

Tel.: +32 2 2311 596www.petty.hu/scn/media/doc/20070904_scn_kozlemeny.pdf

 

Publishers Weekly igy

Szólj hozzá!

Nem csak magyar gond....

2008.05.21. 22:20 harmatOSA

Közkönyvtárak a Szcientológia Egyház célkeresztjében

 | 2008. május 9.
censorship.jpg

Telefonhívásokkal, „kontroll-látogatásokkal” és könyvküldeményekkel próbálják a szcientológusok befolyásolni a svájci közkönyvtárak könyvállományát. Az elmúlt hetekben számos közkönyvtárhoz nagy csomagok érkeztek az alapító, L. Ron Hubbard könyveivel. Ha a szervezet tagjai a szcientológiával szemben kritikus hangvételű könyvekre találnak a katalógusokban, tiltakoznak a könyvtárvezetésnél, diszkriminációról beszélnek és attól sem riadnak vissza, hogy a felügyeleti szervekhez forduljanak.

A Svájci Könyvtárszövetség elítéli a Svájcban gyakran csak „pszicho-szektának” nevezett szervezet módszereit. A szcientológusok szerint mindez csak félreértés.

Nem először fogalmazódik meg olyan vád a szcientológusokkal szemben, hogy antidemokratikus módon próbálják befolyásolni az emberek információhoz való hozzáférését. Az egyház képviselői és aktivistái perrel való fenyegetéssel internetszolgáltatók oldalairól is több esetben sikerrel vetettek le a vallást kritizáló oldalakat. Egy másik esetben az keltett felháborodást, hogy a szcientológusok saját híveik gépére olyan szűrő programot telepítettek, amelyik megtagadta a hozzáférést a szcientológiát bíráló weblapokhoz.

Szólj hozzá!

friss szennyes..... csak teregessék

2008.05.12. 14:02 harmatOSA

Vádat emelnek a Szcientológia Egyház ellen Belgiumban

| 2007. 09. 05., 09:33 | Frissítve: 2007. szeptember 5., szerda 12:47

Csalás, zsarolás és más törvénytelenségek gyanújával vádat emelnek a Szcientológia Egyház ellen Belgiumban. A belga ügyészség a vádemelést az egyház belgiumi szervezete, úgynevezett európai irodája, valamint tizenkét természetes személy ellen tervezi. Az egyház szerint a médiában megjelent információ megsérti az esküdtszék döntését megelőző titkosság szabályát.

Pontos részleteket egyelőre nem közöltek, de a sajtó úgy tudja, hogy a két éve folyó vizsgálat nyomán több mint ezer oldalnyi irat készült az ügyben. Az egyes vádlottak ellen állítólag orvosi tevékenység törvénytelen gyakorlása, a kereskedelmi szabályok megszegése, a magánélet tiszteletét garantáló törvény megsértése, bűnszövetkezetben való részvétel miatt is alapos gyanú merült fel.

Nem az egyházat akarják betiltani

Ősszel dönt egy bíróság arról, hogy per indulhat-e az ügyben. A Szcientológia Egyház már jelezte, hogy nem követett el törvénytelenséget; szerinte a belga vádhatóságok sajtókampányt folytatnak ellene. A szervezet úgy ítélte meg, hogy emiatt intolerancia és negatív megkülönböztetés légköre lengi körül Belgiumban.

A Szcientológia Egyházat egyes európai országokban mindeddig nem jegyezték be, de például az Egyesült Államokban nagy tiszteletnek örvend. Az Emberi Jogok Európai Bírósága nemrégiben elmarasztalta Oroszországot a bejegyzés megtagadása miatt.

Belgiumban tíz éve jelent meg az első panaszos beadvány az egyház ellen, de az ügyészség most jelezte, lépéseinek célja nem az egyház betiltatása. Egyes korábbi beadványok szekta jellegű tevékenységgel is gyanúsították a szcientológusokat.

A belga hírügynökség értesülése szerint akár tízéves büntetés is kiszabható a leendő vádlottak ellen, de az ügyészség is elismerte, hogy inkább csak pénzbüntetésre számítanak.

Az egyház reagál

Az elmúlt tíz év során az ügyész úr a médiát használta arra, hogy tönkretegye a Szcientológia Egyház hírnevét, mivel nem tudott elegendő okot találni a bűnvádi eljárásra, reagált a belgiumi egyházat érintő MTI hírre a Szcientológiai Egyház Budapesti Titkársága.

"Az egyház szerint a médiában megjelent információ megsérti az esküdtszék döntését megelőző titkosság szabályát. Amennyiben ezt egy ügyész sérti meg, aki az Ügyészséget képviseli, akkor ez az ügyész az Európai Emberi Jogi Bíróság már meghozot döntése alapján, megsérti az Európai Emberi Jogi Egyezmény minden szabályát, különösen annak 6. cikkelyét" - áll a közleményben.

Az egyház budapesti titkársága emlékeztet arra, hogy "ez év április 5-én az Európai Emberi Jogi Bíróság (Első Szekció) már példaértékű döntést hozott egy ettől a belgiumi eljárástól teljesen független ügyben, - amely során megállapította, hogy a Szcientológia Egyház tagjainak is teljes mértékben joguk van a vallásszabadsághoz, mind a 46 országban, amely elismeri az Európa Tanács illetékességét, amelyek közé tartozik Belgium is". Európa legfelsőbb szintű bírósága megerősítette, hogy a Szcientológia bona fide, azaz jóhiszemű, tényleges vallás, olvasható a szcientológusok közleményében.

http://index.hu/politika/kulfold/szc4929/

Szólj hozzá!

ami zavaró, vagy mi böki a csőrömet... pontosan az egyház információ kezelése ami zavar ,és az ahogy az egyén szabadságát kezelik.Egy apró példa ami titpkusnak mondható.

2008.05.12. 13:46 harmatOSA

Kedves Andi!

Félreértesz. Ez egy teljesen pártsemleges poszt volt. Te nem tudhatod valószínűleg, de baloldali vagyok, s mivel most a Hírszerzőt fricskáztam, nem nagyon játszik itt a politikai elfogultságom (úgy gondolom, hogy elég keményen fogalmaztam, sőt G. Gábor még rágalmazási pert is indíthatna ellenem, amiért leidiótáztam).

Ha jól értem, te most azért védelmezed a szcientológiát, mert van a közvetlen ismerettségi körödben több felsorolt személy, és úgy fogod fel ezt, mint az őket ért támadást, holott erről - legalábbis a részemről - szó sincs. Én nem az embert támadom, hanem a szervezetet, annak veszélyességét. Az én ismeretségi körömben is van szcientológus, aki jelenleg Dániában - mint agymosott - rabszolgamunkát végez éhbérért.

Andi, még egyszer: nem-őket-támadjuk, megóvni-akarjuk-őket. A közszereplők között nekem például van pár szimpatikus ember is. Gondolok itt például Kasuba. L. Szilárdra vagy Beleznai Endrére.

Az Egyháznak vannak jó pontok is a listáján (pl. tiszai árvíz idején nyújtott segítségük a gátépítési munkálatokban - mely egyébként a CD-jükön is rajta van). Azonban én úgy gondolom, hogy a tettnél fontosabb a szándék, a mögöttes motivum, mely arra sarkalta őket, hogy ezt tegyék. Szerintem (és ezzel Franciaországban, Németországban, Oroszországban is így vannak) ez az egész csak porhintés volt.

Az egyház zombikat, engedelmes bábokat csinál az emberekből, akik ugyan értelmesek, de a gondolkodásukat úgy manipulálják, hogy az a szci mentén mozogjon. Erre személyes tapasztalatomat tudom példaként felhozni. A baráti társaságom egy régi tagja csatlakozott az egyházhoz. Szüleit és a barátait se szó, se beszéd hátrahagyta, s csak évekkel később bukkant fel. A barátai (merthogy én akkor találkoztam vele először) teljesen el voltak hűlve. Nem ismertek rá. Sokkal rendezettebb képet mutatott - nincs mit ezen tagadni -, de a gondolkodása zavaros volt, ahogy ők fogalmaztak: agymosott.

Teljesen érthető, hogy elfogult vagy, hisz - remélem csak - közvetetten érintve vagy benne, de nagyon egyoldalúan tájékozódsz. Dr. Veér András (sajnos már elhunyt) pszichiáter írt több könyvet a témában, s nem azért, hogy visszaintsen az “egyháznak”, amiért ők nem ismerik el a lélektan létjogosultságát (tulajdonképpen monopolizálni akarják ezt a tudományt).

Te is tudod, hogy milyen veszélyes a (vallási) fanatizmus. Gondoljunk csak a nevezetes szeptember 11-i terrorcselekményre. Az egyház kihasználja az emberi gyengeséget, mely az évezredek haladtával sem változik. És most gondolj bele abba, hogy az egyház anyatigrisként védelmezi magát (az Egyesült Államokban perek sokaságát indították, hogy megfélemlítsék azokat, akik más véleményen voltak, mint ők). Ez csak azokra az emberekre jellemző, akik nagyon elhivatottak, már-már fanatikusak (vagy éppen azok).

Tegyük fel, hogy jószándékú vallás! (Ha az lenne, nem hinném, hogy bármelyik ország titkosszolgálata figyelné - köztük a magyar is.) Mit gondolsz, mennyi idő lenne az, míg valaki a hierarchia csúcsán belátja, hogy mekkkora lehetőség rejlik az engedelmes emberek tömegeiben? Szerintem könnyen belátható, hogy nem szeretünk függeni másoktól, de többtízezer tag mégis ilyen helyzetben van.

Száz szónak is egy a vége, nem meggyőzni akarlak, csupán szerettem volna egy másik szemszögből is megvilágítani a helyzetet. Nem akartam a nagy megmondó képében tetszelegni, ezért is vettem bő lére a dolgot, hogy jobban megértess engem és a nézőpontomat.

Üdvözlettel

Bandi

 

Andi, beleolvastam a blogodba, amiből nekem az szüremlett le, hogy magad is szcientológus vagy. Lelked rajta! Szívesen mondanám, hogy persona non grata vagy, de belátom, hogy az egyoldalú tájékoztatás igen rossz döntés. Természetesen én ugyanannyira állok ellent a szci-nek, mint te mellette.

Hogy megkíméljelek a hosszadalmas jogszabálykereséstől, magam másolom be az 1978. évi IV. törvény idevonatkozó jogtételét.

Becsületsértés

180. § (1) Aki a 179. § esetén kívül mással szemben

a) a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben,

b) nagy nyilvánosság előtt

a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a becsületsértést tettlegesen követi el.

Ha tájékozódni szeretnél, hogy mi a különbség a rágalmazás és a becsületsértés között, ajánlom szíves figyelmedbe ezt a linket: http://www.magyarorszag.hu/allampolgar/ugyek/buncsjogorv/szemelyell/ragalmazas20060627.html/ugyleirasjogi .

Továbbá, ha fel akarnál szólítani arra, hogy távolítsam el Balázs hozzászólását, fel kell hívjam a figyelmed egy általad is a blogodban bemásolt 1949. évi XX. tv-ben szereplő bekezdésre, melyet most idézek helyesen:

57. § (2) A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.

Márpedig, ha én ezt megtenném, a gondolatközlési szabadságát korlátoznám (anélkül, hogy a törvény mögöttem állna), melyhez pedig éppen olyan alkotmányos jogunk van, mint a szabad vallásgyakorláshoz.

Igazán nagyszerű, hogy megtalálod a Btk-ban meg az Alkotmányban a hatályos jogszabályokat, de ezt inkább hagyd meg azoknak, akik értenek is hozzá, mint pl. én is. Még egy jó tanács: nem tesz jó benyomást senkire az, ha jogszabályokkal fenyegetőzöl (oké, hívhatod másképp is). Ezzel inkább az ellenségeskedést szítod. Vagy lépjél (mivel magánvádas) vagy hunyjál felette szemet. Jogszabályokkal vagdalkozni gyengeség, azok alapján cselekedni pedig egy jogállamban teljesen helyes, elfogadott dolog..........

 

5. Andi - 2007. Augusztus 13.

 

Rendben Bandi,

Nincs szándékomban vitázni jogvégzett szakemberrel, ha az vagy, és közzönöm a helyesbítést a becsületsértés és a rágalmazás tistázásában. Mindig tanul az ember…

Viszont akkor, ha már a Szcientológia Egyházról írsz, Neked is ajánlatos volna a megfelelő információkat beszerezned.

Természetesen a Te blogodban olyan hozzászólásokat hagysz bent, amilyeneket csak akarsz. Nyilván tökéletesen tisztában vagy az emberi jogok 30. pontjával is, és remélem, azt is mérlegeled, amikor mások gondolatközlési szabadságát biztosítod.

Örülök egyébként, hogy pártsemleges nézőpontból közelíted meg a dolgot!

Azt viszont nem sikerült meglátnom, hogy a “megóvni-akarjuk-őket” szándékodat hogyan segíti előre az, ha helyeselsz egy ilyen listázást… Kifejtenéd kissé bővebben?

És egyébként is jó lenne tudni, hogy jogi szempontból ez miért is van rendjén.

 

6. NetBandita - 2007. Augusztus 13.

 

A szcientológusok tipikusan azok az emberek, akik mindenáron ragaszkodnak a saját igazukhoz, s el akarnak hallgattatni minden ellenkezőt. Mivel meggyőzni a másik oldalt is lehetetlen, a végső érvük a jogszabályok fennen hangoztatása. Érdekes módon ezzel viszont pont az ellenkezőjét érik el. Elvárjátok, hogy tartsuk tiszteletben az “egyházatokat”, de tűzzel-vassal próbáljátok meg elnyomni azokat, akik más véleményen vannak.

Nem vagyok lediplomázott jogász még, de előéletemből kifolyólag kicsivel kompetensebbnek érzem magam ezen a területen.

Hangoztatod itt a megfelelő információkat. Mi számít megfelelőnek? Amit egy “egyház” önmagáról állít? Szerintem az szubjektíve elfogult, illetve porhintés. Miért hiszed azt, hogy amit mások (magukat egykoron szci-nek valló egymástól független egyének, akiknek igazából semmi hasznuk nincsen abból, hogy besároznak egy vallást világszerte) állítanak hazugságokat? Az a probléma a hozzád hasonló hívőkkel, hogy teljesen kritikátlanok a saját vallásukkal szemben - legalábbis ezt a képet mutatjátok mind. Az ilyen fanatizmus miatt lettek pl. boszorkányégetések, mert mindenki vakon elhitte, amit az egyházi felsőbb vezetők állítottak, holott már Könyves Kálmánnak is volt egy igen előrehaladott megállapítása erről.
Tegyünk egy nagyon lényeges különbséget aközött, amit az “egyházad” állít, illetve aközött, amit azok a sértettek, akik elmesélik a történetüket a szci-vel kapcsolatban. Az előbbi az elmélet, az utóbbi az elmélet gyakorlati megvalósulása. Ha általánosítanánk a te gondolatmenetedet, miszerint az eredeti forrásból kell tájékozódni, akkor akár a kommunizmus is egy paradicsomi állapotot eredményezne a Földön, holott a gyakorlatban a kommunimuselmélet kivitelezhetetlen (Orwell: 1984 vagy az Állatfarm).

Ha a gondolatközlési szabadságot is lehet korlátozni (pl. rágalmazás és becsületsértés - hogy ne menjünk messzire), ugyanilyen alapon lehet a társadalomra káros vallási felekezeteket is tiltani (ergo vallásszabadság korlátozása). Persze azt még bizonyítani kell, hogy a szcientológia káros (és mivel ez még nem történt meg, szabadon terjeszkedhettek Magyarországon is). Ezt azért volt érdemes megemlíteni, mert rendkívül önkényesen értelmezitek a törvényeket. Némi áthallással csak azt fogadjátok el, ami nektek előnyös.
Mellesleg milyen “emberi jogok 30. pontjáról” beszélsz? (A lehető legpontosabb választ kérem, mondjuk egy linket.) Van egy olyan sanda gyanúm, hogy az már eleve benne van az Alkotmányban (nagyon érdekes is lenne, ha egy alaptörvényben ne lenne erről szó (lakáshoz, munkához, oktatáshoz, egészséghez, tulajdonhoz, méltósághoz való jog stb)). Másrészt az Alkotmány a legmagasabb szintű jogszabály. A lex superior derogat legi inferiori elve alapján meg minden, ami ennél alacsonyabb szintű - ellentmondás esetén! - nem vehető figyelembe. Ha egy nemzetközi egyezményre utalsz, akkor feltehetőleg Mo azért tekinti magára nézve kötelezőnek, mert már az eleve benne van az Alkotmányban vagy azt kiegészíti egyes helyeken.

Melyik mondatomból derült ki, hogy helyeslem a listázást, illetve hogy ez jogszerű? Szerintem semmiféle utalást nem tettem erre. A kíváncsiságomat kifejeztem, ezen nincs mit tagadnom és örülök, hogy olvashattam. Ha jogi szempontból akarjuk ezt megítélni, akkor máris elhárítom ennek a feladatát magamtól. Hogy valami bűncselekmény-e vagy sem, azt annak a bírónak kell eldöntenie, aki ezt az ügyet megkapta. Felmerülhet a bűncselekmény gyanúja, de kár erről addig beszélni, amíg az “egyházatok” nem indít pert. Persze ennek a megítélésétől az is elriaszt, hogy át kéne nyálaznom az Alkotmány, a Btk., az adatvédelmi törvény ide vonatkozó szakaszait is (és örülök, ha nem tesznek utalást még ezer más jogszabályra)*. Meg mondom őszintén, semmi kedvem és nem is áll érdekemben megtenni ezt. Felteszem jogos abbéli felháborodásotok, hogy a vallás (mint magánügy) nem tartozik a publikumra, hacsak nem egyeznek bele az érintettek (amit utólagosan megtesznek, ha nem kezdeményeznek eljárást).

Summa summarum, gyakorold a vallásod, eszem ágába sincs beleszólni. Viszont a saját érdekedben egy kicsivel lehetnél kritikusabb is a szci-hittel szemben és nem fordítanék hátat (ld. tagadás énvédő mechanizmusát Freud munkásságában) mások véleményének. Ha olyan egyértelmű lenne az igazatok, könnyen beláthatná mindenki, s nem lennének ilyen parázsviták, veszekedések, anyázások.

* Ezzel csupán azt akartam kifejezni burkoltan, hogy nem véletlen, hogy a jog, mint hivatás 5 év (plusz 2-3 év) tanulmányi kötelezettséget ró az emberre.

http://netbandita.wordpress.com/2007/08/10/szcientologia-sokadjara/

számomra roppant tanulságos volt.....

2 komment

drogprevenció, senkinek nem vicc......

2008.04.28. 11:27 harmatOSA

Fontos dolog, akinek gyemeke van vagy unokája tudja még a feltételezés is borzasztó hogy gyermek vagy kiskorúak közelébe keveredjen a drog(http://hu.wikipedia.org/wiki/Drog     ) vagy valamilyen szekta.Nem értek egyet azzal a kijelentéssel hogy azokat az embereket akik nevüket adták a drogmentes martonhoz meg kell hurcolni , el kell mondani miért a nagy ellenérzés a szcientológia egyházzal szemben.

A drog sokkal súlyozottab gond mint az scn egyház , de mindkettő veszélyes!!!

 

DROGPREVENCIÓS SZERVEZETNEK ÁLCÁZVA TOBOROZ HÍVEKET A SZEKTA!!!

VIGYÁZZON GYERMEKEIRE, CSALÁDTAGJAIRA, NE HAGYJA, HOGY A KÖZELÜKBE FÉRKŐZZENEK!

                                                             scien

Egy különös drogprogram

Drogprevenció vallási tanokkal - így foglalhatnánk össze a Narconon Magyarország kiemelten közhasznú alapítvány tevékenységét. Az alapítvány több iskolában is tart felvilágosító-megelőző előadásokat, de gyakran sem a szülők, sem a tanárok nincsenek tisztában azzal, hogy ez alatt a Szcientológia Egyház tanításaival is ismerkednek a gyerekek. "A guta majdnem megütött, amikor megtudtam, hogy toborozni akarnak az iskolámban' fakad ki egy veszprémi igazgatónő, amikor a helyi drogprevencióról kérdezem. Iskolájába (melynek nevét kérésére hallgatom el) többször is bejelentkezett a Narconon alapítvány, hogy "ingyenes" drogprevenciót tartana a felsős osztályokban. "A bili akkor borult ki, amikor egy ismerös védőnő felhívta a figyelmemet arra, hogy az alapítvány előadásai messzemenően nélkülöznek bármilyen akkreditált tudományos állás. pontot, főként L. Ron Hubbard vallásalapító tanaira támaszkodnak" - magyarázta

A veszprémi iskola a többihez képest azonban jól Informáltnak számít, mert az a tény, hogy az alapítványt a Szcientológia Egyház hozta létre Magyarországon, és javarészt Hubbard tanait terjeszti, a legtöbbször homályban marad. Legfeljebb akkor derül fény tevékenységük mozgatóira, amikor a tanár vagy a szülő kezébe veszi a gyerekeknek adott szórólapokat. Ezekből ugyanis egyértelműen kiderül, hogy miről van szó. A Narconon Magyarország Alapítvány a Szcientológia Egyház által alapított alapítványokkal (CCHR, ABLE, CRIMINON) nagyjából egy időben, 1997-ben jött létre "civil szervezetként", s egy év után megkapta a kiemelten kőzhasznú státust. Az amerikai gyökerű alapítvány a világ több olyan országában is megtalálható, ahol a Szcientológia Egyház térít. Magát a programot egy William Benitez nevű amerikai heroinfüggó elítélt hozta létre, miután "elolvasta L. Ron Hubbard amerikai író és humanitárius egyik könyvét". A Narconon Magyarország Alapítvány honlapján (www.narconon.hu) több információt is találunk az alapítvány célkitfizéseiről, valamint "adatokat" arról, hogy milyen eredményesen dolgoznak a világon. Elsődleges célja nem kevesebb, mint "olyan drogmentes környezet" megteremtése, ahol "a drogfogyasztás minimális, a drogokkal kapcsolatos bűnözés már nem mérhet , az emberek a problémáikat megoldják és nem menekülnek a drogok homályos világába".

További ambíciójuk, hogy a magyar állam akkreditálja és államilag finanszírozza programjukat, mely összevetve a világon ismert rehabilitációs és prevenciós mintákkal a maga nemében egyedülálló. Az alapítvány fó profilja a drogprevenció és a rehabilitáció, de emellett aktívan részt vesz a Drogmentes Maraton megrendezésében, és "nemzetközi drogkonferenciákat szervez", ahol a meghívott előadók nagy része szintén a Szcientológia Egyházhoz vagy alapítványaihoz köthető. Sikereiket olyan adatokkal illusztrálják, melyek komolyan elgondolkodtatják az e területen dolgozókat: legutóbbi televíziós szereplésük során például azt állították, hogy programjuk 70 százalékban eredményes, ami kiugró arány a világ legeredményesebbnek mondott drogrehabilitációs programjaival (melyek jo százalékos hatékonysággal dolgoznak összevetve. Ám míg a legtöbb drogrehabilitációs intézmény ellenőrizhető adatokkal dolgozik, addig a Narconon program hatásosságát maga az alapítvány adja meg, semmilyen visszakövethető adat nem áll az érdeklődő rendelkezésére. A Narconon prevenciós, illetve rehabilitációs programja nagyrészt ismeretlen a magyar drogszakma előtt. Prevenciós programjukat előgsorban iskoláknak kínálják fel ingyenes szolgáltatásként, s ha az iskolaigazgató rábólint, az előadásra egy osztályfőnöki óra keretében kerül sor. Egyetlen szülő sem értesül közvetlenül arról, hogy min vesz részt a gyermeke. Az előadások jórészt "saját kútfőből" merítenek, a hallgatósággal közölt információk nem tudományosan elfogadott tényekre támaszkodnak, hanem a Szcientológia Egyház által kiadott "féltudományos", államilag nem elfogadott ismertetőkre. A megkérdezett szociális munkások vagy drogprevenciós területen dolgozó szakemberek sem tudtak érdemben hozzászólni az Igazság a drogokról című szcientológus kiadvány tartalmához. Pontos eredményekre, klinikai vizsgálatokra ez a kiadvány sem támaszkodik, igazságtartalma annyiban merül ki, hogy a drog "rossz". A megtartott előadás után minden esetben kérdőívet töltetnek ki a tanulókkal; ezek a program eredményességét firtatják, például: "Az előadás után akarsz-e drogozni?" A kitöltött kérdőívek után a tanulók személyes adatai a programot tartó, néha semmilyen akkreditált (szociális munkás, ápoló stb.) képzésben nem részesült előadó kezébe, s ily módon a Szcientológia Egyházhoz kerülhetnek. Ezután a prevenciós program nagyban öszszekapcsolódik a Szcientológia Egyház vallási szolgáltatásaival: felajánlják a tanulóknak és természetesen az iskolának, hogy az egyház más, gyakran az üzleti és a magánszférában is "értékesített" tanfolyamain vegyenek részt, mint például az "út a boldogsághoz" vagy az "egyszer fent, egyszer lent" kurzuson, amikért már fizetni kell.  Ha a szülő nem figyel, hamar azon kaphatja magát, hogy gyermeke a Szcientológia Egyház "vallási szolgáltatásában" részesül - iskolai keretek között.

Az alapítvány a prevenció mellett drogrehabilitációt is végez Magyarországon, bár a programban részt vevők számát, illetve a felhasznált "anyagi eszközöket" firtató kérdéseinkre nem hajlandók választ adni. Az sem derül ki, hogy az általuk végzett, államilag nem elfogadott rehabilitáció milyen anyagi terheket ró az abban részt vevő kábítószerfüggöre. Programjukat népszerű szórakozóhelyeken terjesztik, például diszkókban, de szórólapjukkal nemrég a Kultiplexben is találkozhattunk. A Szcientológia Egyházat egyik anyag sem említi. A rehabilitációs program eltér minden létezö magyarországi drogrehabilitációs programtól. Fő állítása, hogy a drogok felemésztik a szervezetben található összes vitamint, melyeket pótolni kell, illetve szükségszerű a lerakódott káros anyagok eltávolítása a szervezetből (futással és szaunázással). A programra jelentkező összes függő így ugyanazon eljárásban részesül, függetlenül az általa fogyasztott kábítószer típusától. Mindemellett a drogfüggó képet kaphat az "etikus életről", mely a szcientológus hitnek megfelelő viselkedésnormát jelenti, valamint részt vehet több olyan tanfolyamon, amik a "társadalomba való visszaintegrációz" készítik elő, A program fő komponense a szcientológia Egyház által levédett tevékenység, úgynevezett "asszisztok" adása, amelyek egy korábbi cikkünk tanúsága alapján "kézrátételes", illetve figyelmi gyakorlatokként értendők. "Ilyen erővel éjfélkor sót is dobálhatnának át a vállukon" - állítja Funk Sándor, a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályanak főorvosa, amikor a program hatásosságáról kérdezem. Elmondása szerint az ilyen típusú drogrehabilitáció komoly veszélyekkel járhat a drogfüggóre nézve, hiszen tudományos alapja nincs - azaz gyakorlatilag kuruzslásnak tekinthető. Dr. Rátz József, a Kék Pont drogkonzultációs központ vezetöje osztja Funk véleményét, hozzátéve, hogy a Narconon Magyarország Alapítvány ilyesfajta tevékenysége államilag nem elfogadott, s nincs az a honi hatóság, amely azt komolyan venné. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium kábítószerügyi központjában még csak nem is hallottak a Narconon Magyarország Alapítványról. Kérdésemre, hogy az alapítvány (és így a Szcientológia Egyház) kérelmezte-e, hogy legálisan, akkreditálva végezhessen elterelést, egyértelmű nem volt a válasz. A minisztérium az ilyen típusú programokban való részvételt senkinek sem ajánlja, a programot pedig nem támogatja. Mindezek dacára az alapítvány kiemelten közhasznúként funkcionál, több száz magyar iskolában tartanak előadásokat évente, szóróanyagaik több ezer diákhoz jutnak el. A felkeresett iskolák nagy részét nem tájékoztatják a Szcientológia Egyházhoz fűződő viszonyukról. Igaz, az alapítvány központi irodát tart fent, szóróanyagokat nyomtat és terjeszt, valamint "rehabilitációt" folytat; az APEH 2oo5-ös adatai szerint azonban az 1 százalékos felajánlásból összesen 7594o forintot kapott. Ez kevés mindehhez. Továbbá az iskolai prevenciók okán fölvethető: egy Magyarországon bejegyzett egyház végezhet-e mégoly burkolt vallási tevékenységet állami intézményekben? A válasz kézenfekvő.

Jászberényi Sándor

sci

KIZÁRVA
Kaliforniában 2oo5-ben a Szcientológia Egyház Narconon programját kizárták az iskolákból, mert a tagállami oktatási minisztérium által felkért vizsgálócsoport a programot többször is elmarasztaha. A testület szerint a gyermekeknek valótlanságokat állítanak, a "program tele van pontatlanságokkal, és nem tükrőzi a tudományos és tényszerű ismereteket", "bizonyos tételeik félrevezetőek, mert túlzóak, vagy mert nem tesznek különbséget használat és abúzus között". A vizsgálat azért indult, mert a program során a gyerekek tudta nélkül a Szcientológia Egyház tételeit és módszereit mutatták be nekik. Kalifornián kívűl Oroszországban és Franciaországban is tilos ilyen irányú tevékenységet végezniük.

ÜVÖLTVE
Egy budadrsi iskolába járó tanuló édesanyja arra lett figyelmes, hogy gyermeke L. Ron Hubbard nevével jelzett munkafüzettel érkezett haza. Miután az anyuka kifaggatta gyermekét, kiderült, hogy igazgatói engedéllyel tartottak "tanulási képességet fejlesztő" képzést az iskolában. Az anyuka másnap ülvöltve kérte számon az igazgatónőn, hogy miért engedte kiskorú gyermekéhez közel az ő írásos engedélye nélkül a Szcientológia Egyház tanait. Kiderült: az intézményvezetőnek fogalma sem volt arról, hogy az egyház akar előadásokat tartani az iskolában. A szülő jelezte az előadást tartó szcientológusoknak, hogy a legközelebbi ilyen előadás alkalmával kihívja a rendőrséget. Azóta az iskolában nincsenek "vallási" előadások. (Az eset szereplői anonimitást kértek.)

2007.04.19.    
 
http://funyiro.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=225&Itemid=178

3 komment

:))))))))))))térjetek meg bűnös lelkek

2008.04.16. 11:20 harmatOSA

Tessék nagyon figyelni! Sok hülye, butaságban tartott majom vagytok!

Na de majd most jól megtudjuk, h mi az igaz út. Tessék rálépni a hubbardi-ösvényre, különben gyilkos leszel, vagy őrült, vagy drogos, vagy laza erkölcsű! Vagy mind együtt!
Esetleg még a világvége is játszik, szóval szedd össze magad, és azonnal nőjjél, vazze!

Nem lesznek őrültek - nem lesznek bűnözők. Ez az ígéret.
Aham.
Villamosszék?
Irgalmas méreginjekció?
Vagy csak simán Tajgetosz?

És jobb, ha tudod, jogai csak a tisztességes embereknek vannak! Kérdezzem meg, vagy tudod már, ki mondja meg, h ki a tisztességes?...





OS - A hatalom azoké, akik el tudják végezni a munkát
Budapest, 2008. március 5., szerda (OS) - A Szcientológia Egyház a Föld országaiban fél évszázada megfogalmazott célkitűzéseknek megfelelően folyamatos kampányokat indított egy őrültség, háború és bűnözők nélküli világért. Nagy hangsúlyt fektet az emberi szabadságra a boldogság utáni vágyra, valamint az ember képességeinek teljes tárházának kifejlesztésére.

Egy civilizáció, ahol nincs őrültség, nincsenek bűnözők és nincs háború, ahol a tisztességes emberek jogai megadatnak, és az ember szabadon szárnyalhat egyre magasabbra - ezek a Szcientológia céljai. -L. Ron Hubbard
Elkerülhetetlen, hogy az Egyház tagjai azonosuljanak az emberi problémák megoldásának ügyével. Tudják, hogy a társadalmat kátyúba juttatja az önzőség, a pénz imádata, laza erkölcsök és szilárdan hiszik, hogy bármely egyén szabadságának fenyegetése egyenlő magának a szabadságnak a fenyegetésével. Többek között fellépnek a drogokkal való visszaélés és szexuális erőszak, a társadalom tudatos tudattalanságban tartása ellen.
Köztudott, hogy a drogfogyasztók potenciális katasztrófát jelentenek a környezetüknek, megromlott fizikai és mentális állapotuk, megzuhant erkölcsi normájuk és hamis ítélőképességük miatt.
Szcientológusok adományaiból milliárdokat költenek a drogokról és emberi jogokról szóló tájékoztató kiadványokra, s terjesztik azokat 163 országban, mert rendelkeznek a válaszokkal és tudják, hogy az emberiséget láncként kötik rabszolgasorba a kábítószerek, melyek egy emberiség feletti hatalomra törő multinacionális vállalkozás termékei.
Már időszámításunk előtti korból ismertek filozófusok nevei:
Lao-Ce, Szókratész, Buddha, akik birokra keltek az élet legalapvetőbb kérdéseivel az emberiség megsegítésére s mindig voltak olyan nagyságok akik ezért bűnösnek kiáltották ki őket. A Szcientológusok naponta több ezer munkaórát töltenek el a Szcientológia céljainak valósággá tételéért. A hatalom azoké, akik el tudják végezni a munkát.
Manapság az az irány, hogy az emberek visszatérnek a konzervativizmushoz. Mindaddig, amíg a Szcientológia Egyház egy látható alternatívát tud nyújtani, addig nőni és terjeszkedni fog.
Önök nagyobbá válnak, ha az Egyház folytatja aktív társadalmi tevékenységét. Ha továbbra is biztosítják az embereket arról, hogy a helyzet nem teljesen reménytelen és nincs itt a világvége, akkor továbbra is sikeresek lesznek . - R. C. újságíró Ontario
Kiadó: Szcientologia Egyház Budapest

Szólj hozzá!

mindig az embereket érintő része a legfontosabb,

2008.04.16. 09:01 harmatOSA

2006-08-20 17:35:23

Tanmese Bédunak

 

A történet még a múlt században kezdődik. Általános iskolás korunk óta hárman voltunk nagyon jó barátnők. A Nagye., a Kise. és én. Mindent megbeszéltünk, mindent tudtunk egymásról. Én mentem először férjhez, másfél év múlva már elvált voltam. Azután Kise-vel terhesek is egyszerre voltunk, az ő nagyobbik lánya és az én fiam között egy hónap a korkülönbség. Aztán a Nagye. is férjhez ment gimnáziumi osztálytársához, aki mellesleg az első - és tudtommal máig az egyetlen - fiú volt az életében. Mind a hárman másként gondolkodtunk az életről, családról, szerelemről. Abban az egyben voltunk biztosak és értettünk egyet teljes egészében, hogy minket nem lehet megcsalni. Ez az amit nem tudnánk megbocsátani sohasem. Én voltam az első, aki feladta az elveit, amikor belement egy olyan kapcsolatba, ahol a fiúnak élettársa volt, majd elvette az élettársát. Sőt a fiam is ebből a kapcsolatból született, de ez egy másik történet. Kise. férjhez ment ahhoz a sráchoz, akivel 16 éves kora óta járt, szült két lányt, a mai napig együtt van a férjével, ő a nagyobbik lányával küzd, érte harcol nem ellene. De ez is másik történet. Nagye. mint már írtam, gimnáziumi osztálytársához ment férjhez, ő később szült mint mi, de akkor sorban egymás után háromszor is. Hozzáteszem mind a két férjet ismerem, szeretem, jó fejnek tartottam őket és meg voltam győződve róla, hogy ez a két fiú a kivétel, aki erősíti a szabályt és aki soha nem csalná meg a feleségét. Különösen Nagye. férjéről gondoltam ezt, márcsak azért is, mert hármunk közül ő, Nagye. volt a legkeményebb, ő volt az, aki a leghatározotabban ítélte el a megcsalást. Szóval mindenkinek lett családja, kinek így, kinek úgy, de a barátságunk továbbra is töretlen maradt. Volt olyan hogy egy évben csak egyszer-kétszer találkoztunk, de akkor is ott tudtuk folytatni, ahol abbahagytuk. A Kise. és Nagye. családja között sokkal szorosabb volt a kötelék, rendszeresen jártak együtt nyaralni, sokkal többször találkoztak, közel laktak egymáshoz. Anyagilag messze a Nagye. és férje volt közülünk a legjobban eleresztve, mindig egyre nagyobb és nagyobb lakásba költöztek, végül felépítették álmaik családi házát, amiben az utolsó szög is a barátnőm elképzeléseinek megfelelően lett beütve. A barátnőm sok éven át nem dolgozott (pontosabban nem munkahelyen dolgozott), főállású anya volt. A férje jólmenő vállalkozásokat vezetett. Minden évben többször járt különböző fejlesztő tréningekre és ehhez hasonló találkozókra. Én ekkor még semmi rosszra nem gondoltam. Amikor először voltam az új házukba és Nagye. mutogatta sorban a szobákat és egyéb helyiségeket, akkor egyszercsak abban a szobában, ami a férje dolgozószobájaként funkcionált az íróasztalon megláttam egy csomó könyvet, ami a szcientológiáról szólt. Akkor még nem tudtam sokat erről a vallásról, bár én inkább életfelfogásnak nevezném és nem vallásnak. Villámcsapásként hasított belém a felismerés, úristen!! Azt tudtam, hogy a barátnőm nem szcientológus, de rájöttem, hogy a férje az. Az a sok utazás, hajóút, tréning mind-mind a szcientológiához kapcsolódik. Akkor hirtelen nem is mertem rákérdezni. Aztán később nagyon óvatosan puhatolóztam Nagye.-nél, hogy neki mi is erről a véleménye, de ő csak legyintett, hogy ez a férje hóbortja, ártalmatlan, nem is kell vele foglalkozni. Kicsit megnyugodtam. Ezután nem sokkal kezdtek jönni a hírek, hogy egyre nehezebben élnek, sokszor az áram, a telefon is ki van kapcsolva náluk. Azután jött a hír, hogy a két barátnőm Nagye. és Kise. nem állnak szóba többé. Pontosítva, Kise. nem akar hallani sem Nagye-ről. Rohantam Kise-hez, ugyan mi a fene történt? Előszörbeszélni sem akart róla, de aztán nagy nehezen elmesélte. Ugye azt már tudtam, hogy Nagye. férje a szcientológia híve lett. De azt nem tudtam, hogy ahhoz hogy azon belül tovább, illetve előre léphessen le kellett zárnia a múltját, ami az ő esetében annyit jelentett, hogy a feleségével tisztáznia kellett sok mindent, meg kellett tisztulnia. Nem jut eszembe a pontos kifejezés, hogy nevezik a szcientológiában ezt a folyamatot, de az a lényege, hogy egy bizonyos erre kiképzett személlyel - az ő neve sem jut az eszembe, hiába hülyülök:) - hármasban le kellett ülniük és elmondani, hogy a 24 év alatt amióta ismerik egymást, mit vétettek egymás ellen. Nagye. aki még mindig szerelmes a férjébe, jó feleségként, ha nehezen is, de vállalta ezt a szembesítést. Elmondta az ő legfőbb bűneit, ami abból állt, hogy néha magában lehülyézte a férjét és hasonló súlyos vétségek. Viszont cserébe megtudta, hogy a férje évek óta készül erre a vallomásra, mert szánja bánja bűneit, de ő bizony megcsalta a barátnőmet. Fűvel és fával. Mindenkivel, akivel csak lehetett és ennek akkor lett vége, amikor a szcientológiában olyan szintre jutott, hogy felfogta, ez így nem mehet tovább. Na most ha azt mondom, hogy a barátnőm ott helyben meghalt egy kicsit, akkor nem mondok semmit. A vallomás letaglózta. De a legrosszabb az volt neki, hogy megtudta, a férje Kise-nél is bepróbálkozott, és ha Kise. benne lett volna, akkor a klasszikus megcsallak a legjobb barátnőddel szituáció lépett volna életbe. Ezek után Nagye. az első haragját, keserűségét rázúditotta a férjére, elrohant Kise-hez és felelősségre vonta, hogy miért nem szólt neki erről. Nem tudom, hogy én Kise. helyében mit csináltam volna hasonló esetben, mikor tettem volna jót a barátnőmmel, ha szólok, vagy ha nem. Tényleg nem tudom. Mindenesetre a két E. kölcsönösen beolvasott egymásnak, a több mint 25 éves barátság alatt felgyülemlett összes tüskét, fájdalmat, el nem mondott dolgot egymás fejéhez vágták És Kise. azóta sem beszél Nagye-vel. Ennek már több mint három éve. Nagye. annak érdekében, hogy ezt az egészet túlélje valahogy, belekapaszkodott a szcientológiába, szerintem elmenekült a valóság elöl.  Valahogy megpróbálta rendbehozni a házasságát. Amiről azt sem tudta, hogy nincs rendben. Mi azóta nem nagyon találkozunk, ritkán beszélünk egymással. Én mind a két E-t nagyon szeretem,  elfogadom azt, hogy Nagye-nek szüksége van a szcientológiára, mégis egyre távolodunk egymástól. Kise. zsigerből elutasítja az egészet. Egy pszichológus  biztos azt mondaná azért, mert van egy kis lelkiismeretfurdalása Nagye-vel szemben. Én meg szenvedek attól, hogy hiányoznak a nagy közös röhögések, beszélgetések, cikizések. És tudom, hogy már soha nem lesz olyan ez a barátság mint amilyen régen volt.

 

http://blogonaispagetti.blogter.hu/?post_id=71544

Szólj hozzá!

ajándék linknek ne nézd a ...... micsodáját..:)

2008.04.15. 22:13 harmatOSA

 

Tévedések, hazugságok és manipulációk
L. Ron Hubbard Dianetika c. könyvében

   
 
Tévedés:
1. A reaktív elme modellje. Mind a definíció, mind a feltételezett reaktív elme mûködésének leírása sok tévedést hordoz. Az elménk ugyanis a megélt eseményeink emlékképeibõl is áll. Az eseményeink folyamatosan kapcsolatban lehetnek a jelen cselekvéseinkkel, történéseinkkel. Ilyenkor reaktíválódhatnak a korábbi események az emlékezetünkben. A kérdés az, hogy vajon azok sikeresek, vagy veszteségesek voltak. A jó emlékek és a rosszak is tudnak reaktíválódni. Mind a kettõnek helye van elménkben.
A reaktív elme megnevezés és kezelés azért is helytelen, mert a reaktív szóhoz nagy negatív érzést, tulajdonságot társít LRH, és ezért a reaktív szó is pejoratívnak hat, holott nem az.
A reaktív elmétõl történõ megszabadulás, amint azt a dianetikai auditálási eljárás ígéri, egy átverés. Vége- hossza sincsen a rekatíválható emlékeknek. Megítélés kérdése, hogy helyes, sikeres, vagy nyereséges volt. A scientológia kissé önkényes, olykor destruktív értékrendjébe biztosan nem fér bele olyan sikeres tevékenység, amely a szekta ellen irányult. Következésképpen, akinek ilyen eseménye volt, az a scientológia szerint auditálandó, mert aberrált személy.
A reaktív elme ködös definíciója elég jó aap ahhoz, hogy az emberek egy részét ledegradálhassák, PC (píszí-nek, azaz preclear-nek) nevezhessék, aki még félig állat reaktív elmével bír, és ezért gyarló. Nem úgy mint a clear, a tiszta, akinek nincsen saját reaktív elméje. Ez különben azt jelentené, hogy már nincsen saját emléke. Mind kiauditálták, ellopták tõle. Már nem önmaga. Kicsit hasonlít a fajelméletekhez, a hitleri árja szemlélethez, hogy a clearré kell tenni valakit, sokszor egy országot is (nagy felbuzdulásképpen sajnos pont hazánkat jelülték ki erre, de szerencsére nem jártak sikerrel.)
A rossz események auditálása során felbukkanó „nyereség” nem más, mint az illetõ (akit auditálnak) végre kijön a múltbéli események mókuskerekébõl. Ez azonban nem a reaktív elmére utal, hanem a kreativitásra, amellyel sikerült megoldani olyan eseménynek az emlékét, amelyet akkor pechesen abszolvált.
Valójában a reaktív elme az, ami létezik az elménkben. Ez olyan, mint az ember és az árnyéka. Az ember a valóság, mint a kreativitása, és az árnyéka pedig a reaktív elme, ami szertefoszlik fény hatására. Az illúziót és a valóságot cserélte fel Ron Hubbard, ezért tévedett, amikor a reaktív elmét definiálta.
 
2. Az analitikus elme szuperjónak van kinevezve. Miért? Az analízis miért lenne felette a reaktívációnak? A rekatív elme, mint azt LRH meghatározta, csak azonosságokban tud gondolkodni. Ez kissé pongyola megfogalmazása annak, hogy képesek vagyunk hasonlóságokat észrevenni, analógiákat. Ez differenciált gondolkodásra vall. Még akkor is, ha a reaktív elme mûködésének alapja, ami rossznak van kikáltva. Nem rossz, sokszor hasznos! Az analizálás pedig nem mindig jó, de olykor igen. A különbségtétel inkább a bal agyféltekénk jellemzõje. Az analógiák megtalálása pedig jobb agyféltekés. Mindkettõre szükségünk van. Például verset sem tudnánk szavalni a két gondolkodás nélkül!
 
 
Manipuláció:
„Ne ugorj át egyetlen szót sem, amit nem ismersz, amit nem értesz meg!” – rögtön a könyv elején, azután pedig százszor olvasható ez a figyelmeztetés. Mindenfélével ijesztgeti az író a kedves olvasót, akinek elõbb-utóbb szinte félelme lesz minden idegen, érthetetlen szótól. Nyilván nem igaz ez az figyelmeztetés. Nem csak értjük a leírt szavakat, hanem érezzük is a gondolatiságát, hatását. Sõt, lehet, hogy minden szót értünk egy mondatban, de az egész mondat mégsem áll össze. Azt át lehet ugrani? Sõt, bekezdéseket, mûveket is nm érthetünk. A trükk az utasításban: poszthipnotikus szuggesztió! Miután kellõen sokszor elolvassa a könyv jámbor, mit sem sejtõ olvasója a fenti parancsot, rögzül benne. Elõvesz egy másik könyvet (pl. egyetemista tankönyvet), ami legalább egy, számára elsõre érthetetlen szót tartalmaz. És pikk-pakkra beugrik neki a figyelmeztetés, hogy ne ugorja át. Jó tanácsnak tûnik, ezért elhitte. De, lassacskán felszínre tör benne (mint Budán a szennyvíz) a Dianetika könyv is. Bizony: ezzel az ügyes trükkel hoznak létre egy indukált mentális hidat az olvasmány, a Dianetika és a scientológia között. Rafinált, ugye? A Dinaetika kicsomagolja magát, és elkezd hatni. Az illetõ, aki mondjuk egy szakirodalmat olvasott, már alig bír ráfigyelni, mert valami nyomasztja az elméjét. A dianetika. Ha nagy lendülettel kezdett bele a tankönyvébe, az az energia átkötõdik egy részt a dianetikára, ami ílymódon mint egy vámpír szívja az illetõ figyelmét, energiáját. Ez a mechanizmus ebben a manipulációban, és ennek alapján lehet azt mondanunk, hogy a Dianetika könyv egy pszívírust kódol, amely így terjed (de van még egy még szemetebb trükkje!)
 
 
Hazugság:
„Az élet célja: túlélni!” – ezt szajkózza a Dianetika c. könyv, viszonylag sokszor. Párszor kicsit enyhíti, és csak az ember célját határozza meg így. Azután mindenkiét és mindenét. A nagy felismerés, ami miatt már Charls Darwin is tüdõbajt kapott, hogy az élet célját a túlélésben határozta meg. Sõt: a dianetika és a scientológia végsõ célja: a végtelen túlélés. Ez majdnem annyira abszurd, mint a holtak feltámadásának ígérete (mint tudjuk a holtak sem halnak meg – ezért könnyû a feltámadást beígérni.) A „túlélni” parancs ugyanis implikál egy kérdést: mit? Mit kell túlélni? Hát az elnyomót. Vagyis a végtelen túlélési cél végteleníti az elnyomót is! Ez a trükk tehát az elnyomóknak, a gyilkosoknak, a cezarománoknak lehet csak a filozófiája, mert ezzel az õ létjoguk burkoltan, meg van határozva. Erre a túlélni-következtetésre úgy jutott a bölcs LRH, hogy nagyon sok embert auditált, és emlékeztetett a rosszul sikerült eseményeire. Na, azokat tényleg igyekezett mindenki túlélni! Viszont számtalan pozitív, sikeres emléke is van mindannyiunknak, ezekben mi volt a cél? És, ha megnézzük ezt a kérdést is, akkor valami olyasmire jutunk, hogy az életünk célja „jól élni”! Ennek van egy szupelatíusza is, amit korábban deklaráltam: az emberi élet célja a duális orgazmus) A két szemlélet lényegesen különbözik egymástól. Bár a vezérelv, mintha közös lenne, de a szereplõk, a kapcsolatok, az események iránya eltér, lényeges pontokban különbözik.
 
 
Világos, hogy L. Ron Hubbard nem lehet olyan személy, akit atyaistenként lehetne tisztelni, vagy az élet minden zegét-zugát ismerõjének. Biztosan sokat köszönhetett feleségének is, Mary-Sue-nak, aki vélhetõen az alapjait tudta megadni a scientológia emberibb irányzatának.
 
Tény, hogy mára a Dianetika c. könyv elég sok helyen, joggal a kritikák, ellenvélemények kereszttüzében áll. A
www.xenu.com honlapon sok egyéb adalékok is olvashatók. Az ellentmondások feloldhatatlannak látszanak, amire egy igazi, tisztességes megoldás látszik, mégpedig az, hogy a Dianetika c. könyv terjesztését meg kell szüntetni. Biztosra vehetõ, hogy ez elõbb-utóbb bekövetkezik, hiszen a terjesztõk is belátják majd, hogy a súlyos ellentmondások, tévedések, manipulációk tárházát felvonultató vastag könyvnek komoly embereknek nem illik árusítani, és nem is etikus.
 
A Dianetika egy auditing-nak nevezett módszert is terjeszt. Ennek a veszélye nagyobb, mint a könyvé. Az auditálás primitív módszere abból áll, hogy a delikvenset transzindukcióval kezelve (transz állapotba hozzák egy ügyes trükkel) visszairányítják a múltjába, hamis és rossz vezényszavakat alkalmaznak (pl. „térj vissza az elejére” – egy blõd és veszélyes utasítás!), majd a fájdalmas eseményeket többször is átismételtetik vele. Az illetõ elmondja, újraéli az akkori eseményeket. Sír, jajong, ha kell. És ez a szenvedés kisugározhat azokra, akikkel kapcsolatban volt, abban az eseményben. Ha gyilkolt, akkor az áldozata valahol stresszelõdik, és nem is tudja miért. Nagyon veszélyes és meggondolatlan módszernek tarthatjuk a dianetikai auditálást, ezért ennek a módszernek a szervezett keretek közötti oktatása (pl. a scientológia központokban) tipikusan betiltásra érett.
 
A dianetika, és különösen a scientológia az ún. okkult síkon tevékenykedik. Mindenképpen érdemes tudni, hogy az okkult síkon elkövetett bûnök háromyszorosan szállnak vissza az elkövetõkre. Elõször akkor, amikor felismerik….
 
Szerencsére kifejlesztettünk jobb és hatékonyabb módszert, továbbá a scientológiai ártalmak kivédésére is vannak jó eszközeink, módszereink. Azért lényegesen fejlõdünk!
 
 
 
Írta: Szilvásy Péter, a Lélekkutató Intézet igazgatója
www.x-party.hu
 
Kelt: Budapest, 2007. március 5. 

http://www.x-party.hu/konfl/adianetika2.html

Azért sok sok elmebeteg rohangál a világban, és nem mindig értenek egyet.... legfeljebb abban hogy a másik biztos elmebeteg..

Lélekkutató Intézet AHA MEG EGYEBEK .....

Paranormális Szilvásy testvér

·                 Spirk József - spirk@mail.index..hu

| 2007. 05. 25., 13:17 | Frissítve: 2007. május 25., péntek 18:54

"Utólag már elég egyértelműnek tűnik, hogy valószínűleg a testvéremhez akartak közelebb jutni, ha volt is ilyen szándék, ezt az alapítvány vezetői jól titkolták" - nyilatkozta az Indexnek Szilvásy Péter, a kancelláriaminiszter öccse. A parajelenségekkel foglalkozó, magát kommunistának valló vegyész grafológiai tálentumkutatását az Egymásért Egy-Másért Alapítvány finanszírozta, amíg a szervezet vezetőit milliárdos áfacsalás gyanújával előzetesbe nem helyezték.

A nyíregyházi kisiskolások mintegy 60 százaléka pesszimista, ez pedig főként a fekete média [1] számlájára írandó, viszont nagyon magas közöttük a kiugró tehetséggel rendelkezők aránya. Ezek Szilvásy Péter 2007 elején elvégzett grafológiai kutatásának [2] főbb eredményei. A 200 vidéki iskolás bevonásával elvégzett vizsgálat költségeit az exrendőr, Földesi-Szabó László vezette Egymásért Egy-Másért Alapítvány állta.

Szelíd dolgok

Nem voltak tekintettel a családnévre

Cáfolta pénteken Simon Ibolya, az Egymásért Egy-Másért Alapítvány megbízott kuratóriumi elnöke, hogy a Szilvásy-családhoz és a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz az alapítványnak bármi köze is lenne. Az alapítvány sajtótájékoztatóján ugyanakkor elismerte, hogy ő maga korábban nemzetbiztonsági szolgálatot látott el, majd nyugállományba vonult, és ügyvédként folytatta tevékenységét. Úgy fogalmazott: jelenleg is élő szerződése van a Nemzetbiztonsági Hivatallal, annak felbontásáról őt hivatalosan nem értesítették, csak "pletykaszinten hallott róla". Simon Ibolya elmondta: a közelmúltban az alapítvány felkarolt egy kutatási programot, amelynek megvalósítása egy grafológus szakértelmét igényelte. Választásuk "az ország egyik legismertebb grafológusára", Szilvásy Péterre, a Nemzetbiztonsági Hivatal működését felügyelő kancelláriaminiszter, Szilvásy György öccsére esett. Hangsúlyozta: a szakember kiválasztása a "családnevére tekintet nélkül, kifejezett figyelemmel szakmai tekintélyére" történt. (MTI)

"Egy ajánlás után az alapítvány keresett meg, azzal a felkéréssel, hogy az egyik programjukhoz szükségük van grafológusra" - jelentette ki a Szilvásy György kancelláriaminiszter testvére. A vegyész végzettségű Szilvásy Péter több mint egy évtizede vezet egy okkult tudományokkal is foglakozó vállalkozást, amely a Lélekkutató Intézetet, a természetgyógyászat és misztika határterületeivel foglalkozó Yrisz Klubot és parapszichológiai képességek fejlesztésére szakosodott X-partyt foglalja magába. A miniszter öccse szerint az Egymásért Egy-Másért Alapítvány már korábban is foglalkoztatott grafológust, azzal a céllal, hogy a családon belüli erőszak nyomait feltárják, ő azonban "szelídebb dolgokkal" szeret foglalkozni. A szervezet ezután az év elején karolta fel az által már 2002-ben elkezdetett tálentumkutatást.

A testvérek nem tudták

Szilvásy Péter szerint azonban sem bátyja, sem az alapítvány által szintén támogatott BM-kórházat igazgató öccse nem tudott az együttműködésről. Utólag már elég egyértelműnek tűnik, hogy valószínűleg a testvéremhez akartak közelebb jutni, ha volt is ilyen szándék, ezt az alapítvány vezetői jól titkolták - vélekedett a parapszichológiai kutató, aki megjegyezte, hogy a szervezet vezetőjének letartóztatása óta a kifizetések megakadtak ugyan, de ennek ellenére továbbra is szeretné fenntartani a kapcsolatot az Egymásért Alapítvánnyal, amely - mint mondta közel sem fizetett annyit, mint amit egyes sajtóorgánumok tudni véltek. Azt mondta, csupán néhány százezer forintos támogatásról és költségtérítésről volt szó közöttük.

Generált vihar

A Lélekkutató Intézet honlapján nyilvánossá tett kutatási eredmény mellett megtalálható többek között egy tanulmány arról is, hogy a tavaly augusztus 20-án este kitört orkánszerű vihar nem spontán természeti jelenség volt, hanem egy "szándékosan, előre megfontoltan és felkészülve létrehozott kollektív tudat manipulásán keresztül kiváltott paranormál jelenség". Szilvásy Péter ezt a meggyőződését már másnap megosztotta bátyjával is, aki akkor épp a tűzijáték idején bekövetkezett katasztrófa okait vizsgálta.

A honlapon közölt írás [3] szerint a magát egyébként kommunistaként aposztrofáló parapszichológiai szakértő miután "behavior technikával" elemezte a politikai reakciókat, arra a következtetésre jutott, hogy "a szándékolt vihar generálásnak politikai, hatalmi céljai voltak". Kivitelezése pedig úgy történt, hogy az alkalmazott viharcsináló(k) "átviteli mágiával, pszichotronikai eszközökkel még a rendezvény előtt olyan negatív gondolatokat, gonoszságokat szuggerált(ak) az ünnepség résztvevőire, amely negatív gondolat társulva a tömeg hatalmas energiájával, ünnepi hangulatával, képes volt ilyen paranormál jelenség kiváltásához".

 


Szilvásy Péter (A fotó az Egymásért Egy-Másért Alapítvány honlapján található)

 

Tartós szembenállás

A kutató szerint a szakirodalom számos olyan esetről számol be, amikor politikai célokra alkalmaztak parapszichológiai eszközöket. Ezért logikus, állítja Szilvásy, hogy a mai magyarországi politikai szembenállást és megosztottságot is mesteségesen generálták, mivel ennek tartós fennmaradása egyik politikai oldalnak sem lenne érdeke. Szilvásy Péter szerint a megosztottság csak egy nevető harmadik érdeke lehet, ami ebben az esetben csak egy, az "osszd meg és uralkodj!" parancsot alapelvként alkalmazó kisegyház lehet.

Az NBH visszavonta Gyarmati György engedélyét a kuratóriumi tagságra

Az Egymásért Egy-Másért Alapítvány megbízott kuratóriumi elnöke szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) visszavonta Gyarmati György kuratóriumi részvételéhez szükséges engedélyét, közölte Simon Ibolya az alapítvány pénteki sajtótájékoztatóján.

A Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági Irodájának MTI-hez április végén eljuttatott közleménye szerint az alapítvánnyal az NBH-nak "semmi néven nevezendő kapcsolata nincs és nem is volt". Gyarmati György, az NBH dolgozója és Simon Ibolya, az NBH nyugdíjasa saját kezdeményezésükre vesznek részt a kiemelten közhasznú karitatív szervezet tevékenységében - tartalmazza a közlemény.

A Nemzetbiztonsági Iroda közleményében szerepelt az is, hogy "Gyarmati György részvételét az erre illetékes parancsnoknak jelentette be, aki ezt tudomásul vette, az eljárás tehát mindenben megfelelt a vonatkozó, 1997-ben kelt rendelet előírásának". Földesi-Szabó László, az alapítvány kuratóriumi elnöke az alapítvánnyal összefüggésben csempészet miatt indult büntetőügyben gyanúsított, jelenleg előzetes letartóztatásban van.

http://index.hu/politika/belfold/szilvpara05/

 

Szólj hozzá!

mert nincs új a nap alatt

2008.04.05. 14:01 harmatOSA

Flag sztorija

Nem szeretnék belefolyni az itt található személyeskedésbe.
Nézzünk tényeket:

Voltam kint a Flagben, nagy vágyakat tápláltam, vakon. Tettem ezt akkor úgy, ahogy más szcientológiával foglalkozó barátom, ismerősöm.
Pár ott történt tényt sorolnék fel, mégpedig úgy, hogy kiemelem azt a részt is, ami a témával foglalkozóknak is mond valamit (elnyomás,ferdítések és hasonló talált dolgok).

- a publikoknak többször azt mondták a FLAGben levő auditálásra felvevő személyek, hogy nem ér ra a Case Supervisor, mert annyi dolga van. Közben szabin volt, és nem mondhatták meg. Mindössze több ezer dollárt fizető publikoknak hazudtak. Az ott dolgozók mondták, nem láttam úgy, hogy örömmel tették, de kellett.

- olyan közép vezetővel volt dolgom hónapokig, akiről kénytelen voltam jelentést írni, mert akkor jutalmazott minket amikor nem volt munka, amikor meg volt, nem engedett a mindenkinek járó tanulásra el.

- További elnyomó tevékenységét jelentettem, de ügyesen addig fúrt - sok-sok éve ott van, ismeri a dörgést a szabályokban - mire inkább engem küldtek haza.
Semmit nem akartak írásban adni, és csak szóban voltak hajlandók kijelenteni, hogy nem kell fizetnem semmiért se.
Persze hazajövetel után, a mit sem sejtő FLAG pénzügyes küldi a több ezer dolláros számlákat.

- Miután megállapodtunk, hagyjuk egymást békén - én kiábrándultam a nagy ámításból, amiről itt mindenki azt hiszi,hogy a FLAG maga a Paradicsom - nem voltak hajlandók kiadni az útlevelem!!!
Kitettek a reptéren, fel akartak tenni e nélkül repülőre.
Utána csak úgy tudtam visszakapni az addig szerintük elkért és 'elvesztett' útlevelem, hogy a Miami-ban levő Magyar Konzul hívta őket telefonon. Elöször azt is letagadták, hogy ott vagyok. Kicsit fenyegetni kellett, és csodák csodájára megtaláltak.
Utána másnak a szekrény mögött véletlen megtalálták az útlevelem is. WOW!

- A FLABben eltöltött kiképzés alatt egy dolog, hogy robotoltunk estig, mert buli volt. Volt 40 órás munka is. Fizetésünk sokszor elmaradt

... együtt laktunk 6-an egy kb huszonpár négyzetméteres mocskos lakásban a Haciendán, se szekrény, se más épkézláb dolog.
Miután kiderült örökre ott kell laknom, sose lakhatok máshol, sőt, ellenzik,hogy pénze legyen valakinek - mert akkor az leköti, meg mással is foglalkozik - kissé furán éreztem magam. Sebaj.
Reggelente alaki gyakorlat, szétment surranó sikálása - különben bünti járt az illetőnek. Az is kiderült, hogy később, ha valaki csúnya dolgot tesz - vétek,stb - például szexuális viszonyba kerül bárkivel, azt büntetik. Csak feleséggel lehet bármilyen szexuális viszonyba lenni. Így maradt a sok-sok fiúnak a fürdőszoba/wc megoldás, már bocsánat, de elég hülyén nézett ki, hogy sok hónap alatt egy nőhöz se nyúlhattunk, csak bámula a többi srác az általuk WOG-nak nevezett (kinti, nem szellemi dolgokba hívő) emberek pikáns képeket tartalmazó újságait, kínukban.

- Igen sokszor mivel nem tudtak munkát, feladatot adni, felmostunk egész épületet naponta többször is. Tanulni meg nem engedtek legalább.

- Az auditálásom eredményeit próbálta (!!!) felhasználni ellenem az irodavezető, hogy kifúrjon. Ez a kinti szabályoknak is ellentmond, annak is, hogy Ron szerint is egy személy régi tettei alapján nem büntethető, hisz mindenkinek van bűne a múltjában - ha nem így lenne, mit auditálnának :))

- Aki Sea Org tag lesz, az igen sok évig nem kap auditálást, maximum a tanfolyam miatt fellépő esetleges problémák miatt. 4-5 éve ott levők is alig haladtak a hídon. Nem csak magyarok, tehát nem azon múlt, hogy magyar auditorok vannak-e.

- Képesek voltak pletykálni a telepen vki ellen, kiközösíteni azelőtt, hogy döntés lett volna. Ez sok emberrel volt, nem csak velem.

- arra is képesek voltak, hogy a legjobb 'barátaim' elfordultak 100%osan, csak azért mert ügyem lett. Beszéltem Velük, szerintük is harcoljak, meg minden, de nem mertek szólni, mert akkor ki tudja Őket is minek minősítik.

- Több magyarral beszéltem, akik elkeseredettek voltak hónapokig, mert nem azért jöttek ki, amivel végén ott megbeszélték. Sokunk úgy ment, hogy auditor, vagy valami fontos és sokat segítő személy lehet, mondjuk nem a konyhában kell dolgozzunk évekig. Azt is megtudtuk, hogy vezető csak angol anyanyelvű lehet igazán, hisz nem ért félre dolgokat. Ezt megértem bizonyos fokig, de elkeserítő volt.

- Egy héten csak szombat délutántól vasárnapig volt szabadnap. A kiképzés után reggel 8 körül reggel, egy ebéd és vacsora szünet, amúgy a busz este 9 körül vitt ki minket. Ránk szóltak, hogy este 12-ig miért beszélgetünk (magyarok). Mert ennyi volt a társas életünk, és ott szerettünk volna beszélgetni, sétálni. Akkor volt időnk rá.

- Ismertem olyan magyar lányt, aki másfél éve nem volt semmilyen szabin. Nem engedték el, de a végén nem is merte kérni. Azaz Neki minimum heti 6 munkanapja volt, késő estig.

- mikor tanfolyamot végeztünk, páran nem akartuk aláírni a számlát. (minden tanfolyam kezdésnél elénk erőltetteték). Mondtuk, nem azért jöttünk, hogy elmenjünk, miért félnek. Áh, nem azért, csak írjuk alá. Mondtam magamban, életem végéig szeretnék ott lenni, kit érdekel...
Na, ezt szívom most, meg hogy megigérték, nem kell fizetnem,mert szerintük a behozatalomnál ki kellett volna derüljön, alkalmatlan vagyok.
CSAK azért, mert volt pár végtelen telefonkártyám, és arra szereztem, hogy a kimenetelem miatt tudjak telefonálni!!!
Mikor ezt megtudták, visszavonták az ügyet, mert bár vétek, végül is jó cél érdekében tettem.

- Mi családunk azért ment tönkre, mert tényleg úgy álltunk hozzá, nem kell visszajöjjünk. Eladtam potom pénzért a szgépem,hifim,lakásunk,hogy legyen repjegyre pénzem.

- szóval eladtunk mindent. Ma is bérlakásban élünk, mert arra se maradt pénzünk, hogy kedvezményesen 300.000 forintért megvegyünk sok éve a ma 10-12 milliót érő bp-i lakást.

- Bent a sok panaszkodó úgy vettem észre, kb fél év rendes Sea Org tagként működése után beolvadt, és az se volt baja, ami igazán az. Magyarul, kiment valaki zseni matematikusként (példa!) ,hogy auditor legyen. Anyukája itt sírt a reptéren, Anyu mesélte. Aztán mi lett belőle ? biztonsági őr, ott sétál Floridában a ház körül. Elégge le volt törve, de egy év után már nem érdekelte.

- Na ez fog tetszeni, a Szcientológusoknak is: a kiképzésre (ami elvileg max 1 hónap, de 2 hónap volt minimum) sok Venezuelából, Mexikóból érkezett középkorú, kedves embert ismertem meg. Elég vegyes volt amúgy is a társaság, érdekes amerikaiból volt a legkevesebb! A lényeg, hogy már egy hónapja kb 60-an lehettünk, mikor egyik reggel bemegyünk, és igen kevesen vagyunk. Elöször nem esett le, hogy mi történt, mivel volt, hogy a kiképzősők egy részét elvitték valami munkára (láda pakolás, takarítás hegyek, borítékolás, költöztetés, festés, minden ami a saját rendszerük, épületeik körül eképzelhető).
Este rákérdeztünk, de nagyon nem akartak mondani semmit. Aztán csak kiderült.
Hoztak egy döntést, és egyszerűen alkalmatlannak minősítettek minden kb 40 év körüli, vagy idősebb tanoncot! Ott dolgoztak már sok hete igen keményen, és lelkiismeretesen! Magam is tanúja voltam, a mexikói hölgyek (Anyukám is lehetett volna bármelyik) úgy pakoltak, serénykedtek, meghazudtolva mindent, hogy ámultunk.
Kitették Őket, mert öregek, és sok gond van a testük miatt. Kész.

- Furán küldtek el másokat is. Egy srác, hívjuk csak Istvánnak (több nevet nem mondhatok, az Ő érdekében), hónapokig szívatták. Pénze nem volt, hogy hazajöjjön, de kitették.
Erre mondta, semmi gond, megpróbál munkát keresni, hogy összeszedje. Pár nap után nem engedték, mert akkor ki fogja fizetni a szállása és kosztolása díjat? csak nézett.

- szóval István ezután hónapokig ott kellett dolgozzon, hogy lakhasson és enni tudjon, de a repjegyre nem engedték keresni pénzt. Én hamarabb kerültem haza, de úgy tudom már hazakerült utánam hónapokkal.

- Én is csak akkor és úgy tudtam hazajönni, hogy ingyen hazahozott az egyik légitársaság, és a Magyar Konzul segített. Köszönöm Neki ezúton is!

- A szervezet belső szabályait is láttam. Teljesen elképedtem azon, hogy ha valaki támadja a COS-t (Church of Scientology), akkor ne nézzék a tényeket, rögtön cselekedni kell, meg kell vizsgálni az illető múltját, és blackmail-ezni telefonon, és a bíróságon is ezzel a módszerrel a hitelét elvenni.

- Például az előbbinél kezdett megfordulni a hitem, meg amikor az irodavezető előkapott egy etikai büntetés miatt nem a Freewinds-en levő nőt, és vele sec-check-ezett le. Képes volt úgy, hogy kijelentettem, ezzel a nővel nem vagyok hajlandó megcsinálni. Már csak azért is, mert volt szerencsém megismerni, iszonyatos fúrógép volt, senki nem kedvelte.
Aztán ezt a szabálytalan sec-check-et vitte ahhoz a boardhoz, amit említettem, hogy felmentett.
Próbálkozott igen sok dologgal, hogy hitelem vegye. Már rutinos volt. Ja és OT III.
Tudom, odáig egy SP elbújhat, emiatt jelentettem is a belső elhárításuknak.
Aminek a következménye lett, hogy ezt a nőt igen leszúrták, ő pedig elkezdett ezerrel ellenem kaparni.

- a kiszolgált, általában OT-k, nem is értették miért annyira a büszke Sea Org tagok bénák, fáradtak, és képzetlenek. Pont a Sea Org tagoknak kellene tudniuk minden szinten példát mutatni. Nyilván képzettnek is kell lenniük.

- Szeretném, ha mindenki tudná, személyesen senkivel nincs bajom, sőt a technológiájuk működik. Rengeteg nyereségem volt ebből.
Azonban a szervezetük több láncot dob a jelentkezőre, mint amennyi relatív szabadságot kap.
Igaza volt egy OT VIII publicnak, hogy mikor javasolta, inkább menjek US-be dolgozni, keressek pénzt, vegyem meg a szolgáltatást, és közben szabad is tudok maradni.

- minden ellenére szeretnék auditálást kapni, mert tudom jó.
Viszont meg vagyok vetve, mert freeloader státuszba tettek, azután, amin átmentem. Igen megalázó volt. Nekem is, meg azoknak is, akiket szinte az utcára dobtak. Pláne ez a vízum történet nonszensz, meg hogy nem kell fizetnem semmit, csak menjek.

- Találkoztunk olyan lánnyal, aki a Hajón volt (Karib ABC szigeteken köröz a Freewinds hajó), de kikészült, és bezárták egy szobába. Kapott kaját, inni, de nem beszélhetett hetekig senkivel. Nem irigyeltem. Aztán lenyugodott...

- A nagy tájékoztatókon (Mieszkejevics is tartott, bocs nem emlékszem hogy irják, vagy a FLAG kapitánya) érdekes volt. Ha nem álltál fel tapsolni, akkor kivezettek. Jobb esetben a kijáratnál álló etikai tisztek kaptak el, és bevittek beszélgetésre. Főleg, hogy mit nem értettél meg, és miért nem örültél.
Ez azért is furcsa volt, mert igen sokan a képzésen és később se beszéltek sehogy angolul, csak épp makogtak. A tanfolyamokon is segítséggel, rengeteg szótárazással vergődtek át.
Ők semmit nem értettek sokszor, de felálltak, és ezerrel tapsoltak.

- Amerikából sajna nem sokat láttam. Akik pár éve voltak kint magyarok, összeszerveződtek néha, és leugrottak Miami-ba. Pont nem tudtunk menni, mert feladatunk volt. A parton azért jártam sokszor. Este 9-10 körül mindig letekertem a Hotelek melleti beachre. Akkor éreztem lelkileg teljesen szabadnak magam. Persze azt is megérezte az ember, hogy USA-ban pénzt azt lehet keresni, mindened meg van, de ez nem elég egy szellemi embernek önmagában.
Azért klassz mikor nyáron a kirakatok ablaka annyira párás lesz a hőmérséklet különbség miatt, hogy nem is foglakoznak vele május-június körül :)))

- szabadságunk: zenét nem lehetett hallgatnunk. Este azért, mert zavartunk volna másokat. Ez ok. Maradt a füles. Napközben akkor sem, ha borítékolni kellett egész nap (!),tehát tudtuk, semmi kommunikáció nem lesz. Ültél egy kicsi szobában egyedül, és pl. borítékolsz. Kész. Majd megőrültünk.

Q:Ki kellett fizetned a tanfolyami díjakat ?

küldik a csekket, jönnek a szöveggek, hogy lemaradok a hídról, de nem bírok évek óta rendesen itthon talpra állni, nem hogy sok ezer dollárt átutalni USAba FLAGnek.
Amúgy jópofák, de pont Ők löktek le a hídról, nem akartam én visszajönni, hisz mindent lezártam itthon. Még a 3 éves kapcsolatom is elvágtam, mert nem akart jönni USA-ba. Igaza volt. Persze nem áll velem szóba, pedig mindig nagyon szerettem. Nem elhagyni akartam, de úgy tünt, egy olyan lehetőséget kínálnak, amit meg kell értsen az aki igazán szeret. Nem jött be, ezt is sajnálom, meg hogy utána csak gúnyolódott rajtam itthoni barátaimnak. Így tudta magát és a helyzetet védeni.

Q:Mit ígértek amikor kimentél?

Főleg az itthon levők bíztattak, hogy ott igazán jó, ott nincs elnyomás, meg ott van a legjobb kiképzés, sok OT képességű ember, meg minden. Lelkesítettek.
A rekrutáló Sea Org tagok nem ígértek, de hagytak abban, hogy higyjek benne.

Róluk is lehet mesélni, mikor igen átvertek egy 50 éves férfit, hogy menjen ki. Építész volt, és azt mondták, Ő részt vehet a FLAG egyik projektjén mint szakember. Eladta az autóját, és kiment.
Mire kimentem (1-2 hónap), visszaküldték. Azért, mert a kintiek nem értették, miért akar Ő külön működni, azaz a tervezésbe belemenni, menjen szépen a konyhára mosogatni estig, meg tatarozni a Haciendát és kész. Aztán a férfinek leesett, hogy kint nem azért várták amiért ment, enyhén átejtették.
A toborzó magyar Sea Org tagoknak meg a statisztikája nőtt, egy emberrel többet küldtek ki...

Q:Mért mi előnye származik a magyar Sea org-nak ha kiküld egy embert?

Eredmény. ennyi. Ha valakit sikerül betoborozni, az egy pont a statisztikában.
ez egy teljesítmény, amin lemérik, hogy milyen eredményes, és sokszor szükség új emberekre, mert kellett valami kinti projekt miatt.

...

Persze a beszámolóm alapján fel is ismerhetnek.
Viszont sokra mennek vele, mert senkit nem támadtam, saját tapasztalataim írtam le, és minden történés esetén ott voltam, illetve őszinte beszélgetéseken, hosszabb több hónapos ismerettségen keresztül tudtam meg más baját, nem kitaláltam egy öt perces találkozásból.
Még ellenem se tudják fordítani az ott történteket.

Ismerem a logikájukat, azt mondják, én így éltem meg, így láttam.
Amit leírtam, elég nehéz másképp látni. Másképp, mikor emberek panaszkodnak hónapokig, hogy 'Én nem ezért jöttem ki' aztán fel év után egy sápadt arcú emberrel futok össze a Flagben, és már nem érdekli, van ami van, az is jó. Meg, hogy embereket, akik eljönnének nem engednek el sokszor, és dolgoztatják hónapokig erre-arra hivatkozva.
Egy magyar srác - tényleg nem volt komplett, bár szerintem ott kattant meg, mert eleinte nem volt zűrös - teljesen elzártak.

- Fekete ingesnek hívják azokat, akik tényleg fekete ruhában vannak, ők etikai probléma miatt külön vannak. Külön a problémájukra szabott tanfolyamokat kapnak. Persze csak azok jártak úgy, akik már évek óta voltak ott, és képzettebbek. Ha nem, akkor inkább kidobják.

- egy olyan tény, ami elgondolkodtató, még tagoknak is: XII-es auditorral (! legmagasabb auditori képzettség) történt, hogy etikai csávába került. Egy public-al lépett viszonyba. Ezt bejelentette a Kapitánynő. Persze mindenki befordult, mert hát hogy lehet, hogy pont egy ilyen régi, és megbízható OT akárhány/XII-es auditor kerül ebbe. Megijedtünk, mert akkor hol van az a pont, amikor már uralkodik magán valaki rendesen. Persze voltak hasonló etikai történetek. Nem célom lehúzni ezekkel az egészet. Viszont érdemes azoknak elgondolkodni, akár csak egy ilyen után, hogy milyen helyet tekintenek a Scientology fellegvárának.

Q:És kb hány Magyar dolgozik kint?

Sokan. Amikor kint voltam az ebédlőben kialakult, hogy a spanyol/mexikóiak több összetolt asztal körül ültek. Akkor a második legnagyobb 'nemzeti' asztal a magyaroké volt. Kiképzésen lehettünk 8-an, később igen sok magyart ismertem meg.
Azért tekinthető jelentősnek, mert Európából Angol csak elvétve volt, néhány Svéd, Német származásúból több volt. Francia csak pár. Amerikai főleg vezető volt, illetve vannak olyan szervezeteik ahova a fene se tudja, hogy honnan 'klónoznak' elő embereket. Például a Messengerek 99%-ban csak lányok voltak, szebbnél szebbek :)
Összesen 30-an biztos voltunk, de rémlik valami 50-70 személy ezzel kapcsolatban. Nem emlékszem biztosan, nem szeretnék hamisat mondani.
Elküldés is volt, illetve hazajövetel (önkéntes), így változott. Abban az időben kb 5-6 magyar jött vissza így vagy úgy.

Ja, a legjobb, hogy nem közlik toborzásnál, ha Ők küldenek el (nem felelsz meg) akkor mi van. Tartozol, vagy nem, ki kell-e fizetned a tanfolyamokat. 99% igen, ahogy hozzáállnak.

A másik, hogy engem is megzsaroltak, ha nem írok alá olyan papírt, amiben lefektetik, hogy a szervezeti titkokat elárulom, és tételenként fizetnem kell sok ezer dollárt, akkor bezárnak.
A legjobb volt, hogy nem fordították le, viszont az előbbit hangsúlyozták. Nem akartam, és érdekesen alakultak. Akkor 'vesztették' el a papírjaim, nem akartak elengedni, stb. Végül valamit aláírtam, de másolatot sem akartak adni, és iszonyú nehéz angol jogi szöveg volt.
Nem vagyok jó angolból, de egy alap témájú szöveget megértem. Abból szinte semmit.
Próbálta nekem egy német lefordítani, de inkább úgy mondanám, egy 10-12 soros jogi szöveget egy mondatban foglalt össze. Aztán mi volt benne....

Q: És milyen alapon dolgoztattak kint munkavállalási engedély ...

vallási, asszem R1 vízumot kaptunk. Legtöbben fél évente hosszabbítgatták. Azt lehet simán.

Q:Kikre mosogattatok?

Gondolom átszaladtál rajta, így újra:
több ezer ember dolgozik a FLAGben, rájuk. Egy nap háromszor étkezés. Volt mit mosogatni.
Meló: kiképzésen főleg a 'lakótelep' azaz a Hacienda felújítása volt a program. Festettünk falakat, tetőket hoztunk rendbe, pakolások, takarítás, ha valami központi ünnepség volt, akkor ezer szék levitele, és vissza az Auditoriumba, kihelyeztek a saját bűféjükhöz, ott takarítás, áruk pakolása a polcokra. Ilyesmi.
Volt egy nagy meló, akkor állványzatot szereltünk, hatalmas függönyöket tettünk fel az Auditoriumban, tudjátok, sok szintes gurulo állványról.
Egyik magyar srác - aki asztalos is volt - motoros fűrésszel dolgozott. Azért 40. órában Ő is fáradt volt. Elaludt a motorosfűrésszel a kezében. Szerencséje volt... Egyik sráccal meg U szegekkel (Légpisztollyal) erősítettük sok méter magasan a függönyt, alig tudott már célozni, átlőtt a terem másik felére, mikor nem találta el a fa rudat - másik kezével Ő is tartotta. Nem tudom hány kiló volt, de megszenvedtünk hárman vele.
Később főleg ott kellett dolgozni, ahova tartozott vki. A takarítás, borítékolás, reklám anyagok, táblák készítése. Természetesen az ünnepek, nagy előadásokra ugyanúgy bevontak minket is.

Q:Nem gondolkodtál azon hogy beperled öket?

Mivel perelném? azzal,hogy önként kimentem, és önként dolgoztam?
A legjobb ügyvédeik vannak, és mint írtam, azt se tudom mit írtam alá. Valami részt említettek, ami védi őket, hogy ne tudjam USAban kiteregetni a dolgaikat.
Szervezeti titkokat nem árultam el, nincs mire ők pereljenek.
Másrészt az első dolguk lenne, hogy nyulkálnának a múltamba és próbálnának elásni. Semmi kedvem hozzá. Megjárták már páran...

 

http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=210&na_step=30&t=9028217&na_order=?cmd=Article_showArticle&na_start=210&na_step=30&t=9028217&na_order=

2 komment

lássuk a marketing zseniket, ......hogy fogjunk madarat?

2008.03.04. 10:00 harmatOSA


Írd össze az összes olyan embert, akit ismersz, és akivel nap, mint nap, hetente vagy havonta találkozol. Írj egy teljes listát. Írj fel olyan embereket is, mint autószerelőd, könyvelőd, szabód, a gyerekek tanára stb. Mindenkit, akivel csak kapcsolatba lépsz a mindennapi életben.....
http://www.lermanet.us/SPEpiso.....eCloset.rm

http://dl12.rapidshare.de/file.....e.affl.wmv

Egy szülő, aki elvesztette a gyermekét (öngyilkos lett a link lejjebb látható):


Szeretném megosztani mindenkivel a rám maradt örökséget.
Felkelteni a figyelmet,hogy hogyan csapják be az embereket.
Sajnos nem tudom szkennelni,igy marad a fárasztó gépelés,de megéri.

A Szcientológia Egyház Budapest kiadványa - 24.szám. FSM ÚJSÁG TERÜLETI MUNKATÁRS HIREK /A cimlapon gúzsba kötött férfi,rajta cetlik a következő felirattal:
tartozások, bukott célok, betegség, számlák, adók, adósságok, elnyomás, árulás, leértékelések/
VALAKI SZORULT HELYZETBEN ÉRZI MAGÁT? VÁLASZD KI SZOLGÁLTATÁSRA!

HOGYAN INDITS EL TERÜLETI MUNKATÁRSKÉNT embereket Egyházi Szolgáltatásokon az orgban.
A KÖZÖNSÉG ELINDITÁSÁNAK LEGJOBB ÉS LEGGYORSABB MÓDJAI

"Egy területi munkatársság elinditásának két legsikeresebb módja:
1. A már meglévő komm-vonalaid kihasználása.
2. Könyvek eladása, és a könyveladás nyomonkövetési minta használata......
...ELSŐ SZÁMÚ MINTA:.......Ird össze az összes olyan embert,akit ismersz,és akivel nap mint nap,hetente vagy havonta találkozol. Irj egy teljes listát. Irj fel olyan embereket is,mint autószerelőd,könyvelőd,szabód,a gyerekek tanára stb.Mindenkit,akivel csak kapcsolatba lépsz a mindennapi életben.....
A területi munkatárs nem szcientológus barátait máshogy kell kezelni. Ők is proszpektek a kiválasztásra.De mivel nem tudják,hogy mi a szcientológia,át kell hidalni a szakadékot,és személyesen kell nekik terjeszteni. LRH kifejlesztett egy alapvető szövegmintát,ami nagyon sikeresnek bizonyult kiválasztottak gyors szerzésében.A szövegminta a következő:
' Tanácsadó Szcientológus vagyok és mindenféle emberi nehézséget,és gondot kezelünk.Önnek mi a gondja?' -LRH,PAB 2...vagy: 'A Dianetika és a Szcientológia gyakorló tanácsadója vagyok.Emberi nehézségekkel és problémával kapcsolatban van szüksége segitségre?... vagy: 'Személyes tanácsadó vagyok,és a csoportunk segit az embereknek visszanyerni a személyes tisztességet (vagy boldog életet élni,stb.)Miben van önnek szüksége segitségre?'
Ez átvág a személy minden áramkörén,és egy nagyon-nagyon hatékony szövegminta......"
- 2 -
"Bármit is mondjon a személy,hogy mi a nehézsége,a területi munkatársnak tudatni kell a személlyel,hogy a Dianetika és/vagy a Szcientológia segiteni fog neki a kezelésben.Ez alapvetően romba dönti a személyt. Meg fog könnyebbülni attól,hogy lehet valamit tenni ezzel kapcsolatban.....
Mit teszel,ha egy személy eléri az érdeklődést,vagy érdeklődővé válik? Eladsz neki egy könyvet,gondoskodsz róla,hogy elolvassa és megérti,pontosan úgy,ahogy az LRH mondta az 1965 április 7-i KÖNYV BEVÉTEL cimű HCO PL-ben: 'A könyv az odanyúlás próbája.Ily módon azonnal kiszűrjük azokat,akik egyáltalán nem képesek odanyúlni valamiért,és megkiméljük magunkat a bajoktól addig, amig nem leszünk olyan nagyok,hogy megfelelő intézményeket és klinikákat tudjunk működtetni számukra. A világ minden kincséért sem érné meg,hogy elakadjunk az ilyen lomha = segitsetek rajtaaaam! = népség miatt.'....
Auditáld,koauditáltasd,csinálj vele amit akarsz,de ragaszkodj hozzá,hogy olvassa el a Dianetika: A szellemi egészség modern tudományát.'....
Amint a személy kifizette és lezárta a szolgáltatását és elégedett azzal,amit ez idáig tettél vele,friss proszpekteket kell szerezned tőle.A személy megadja nekeds az ismerősei nevét és cimét,és ő is segiteni akar a Dianetikával és a Szcientológiával,és őket is interjuba lehet vinni és fel lehet iratni....
2. KÖNYVEK ELADÁSA ÉS A KÖNYVVÁSÁRLÓ NYOMONKÖVETÉSE.
...Rá kellett jönnöm- annyi ember közül pont nekem -,hogy a könyvek adták el a Szcientológiát. Hogy miként is terjeszti el valaki a saját területén ezt a témát?Könyveket ad el,és még több könyvet.Hogyan? Kisebb folyóiratokban és vásárlói hetilapokban.Milyen könyveket? A Dianetikáról és a Szcientológiáról szóló könyveket....
TERJESZTÉS
'Ha nem propagálod ádázul a Dianetika:A szellemi egészség modern tudományát,és ha nem ragaszkodsz hozzá,hogy minden újonnan érdeklődő személy úgy olvassa,mint valami új,meglepő,furcsa dolgot a világban,akkor terjesztési erőfeszitéseidjavát el fogod fecsérelni...
A könyvreklámok és eladások a kulcsai egy org túlélésének. - LRH,HCO PL 1972.május 28....."
3 -
"A SZCIENTOLÓGUSOK ÉS A FRISS KÖZÖNSÉG FELÉ TÖRTÉNŐ KÖNYVELADÁS JELENTI A TERJESZKEDÉSNEK ÉS AZ ORG VIRÁGZÁSÁNAK A FRONTVONALÁT. HA NEM ADSZ EL MINDEN NAP TELJES ERŐVEL KÖNYVEKET,AKKOR AZ ORG MEGINOG. - LRH,HCO PL 1975.MÁRCIUS 15. ...

A KÖNYVELADÁST KÖVETŐ NYOMONKÖVETÉS SIKERES PONTJAI
1.)Miután eladsz egy könyvet,fel kell venned a könyvvásárlóval a kapcsolatot két héten belül. Mondd a következőt:
Helló,a nevem (a neved) és én adtam el önnek/neked a Dianetika könyvet.
2.)Tudd meg,hogy hogyan halad a személy,van-e bármilyen nehézsége,miközben olvassa a könyvet vagy szüksége van további információkra.....
itt van egy sikeres mód arra,hogy behozzuk a személyt az orgba:
'Amikor megvásárolta a Dianetika könyvet,emlitettem,hogy egy ingyenes Dianetika szeminárium része a csomagnak. Meghivom önt erre a szemináriumra Hétfőn 19 órára a Dianetika Központba.'
4.)Amikor odajönnek hozzád mint területi munkatárshoz,hozd be az illetőt az orgba,és tedd a következőt: Ha auditálás miatt jött:
a)Vidd végig az a személyt a Dianetika képes könyvön,veled együtt a Tesztközpontban.Gondoskodj róla,hogy érti mi a reaktiv elme.
b)Nézesd meg vele a Dianetika DVD-t
c)Beszélj a személlyel,hogy megbizonyosodj róla,hogy nincs több kérdése.
d)Ez után mondd neki,hogy ahhoz,hogy megszabaduljon a reaktiv elméjétől intenziv auditálást kellene kezdenie.Mondd meg neki,hogy azért hivják intenzivnek,mert intenziven végzik.Tudasd vele,hogy az auditálást azért végzik intenziven,mert igy a személy gyorsabban képes kezelni a reaktiv elméjét,és az auditálás hosszabb ideig tart,ha nem végzik intenziven.Mondd meg neki az intenziv árát,és VITESD ÜLÉSBE!
Ha szemináriumra (bevezető előadásra jön,akkor:
a) Az org megtartja a szemináriumot hétfő esténként 19 órától.
Irasd fel auditálásra vagy egy tanfolyamra.
c) Inditsd el az auditáláson vagy tanfolyamon...."

REMÉLEM SIKERÜLT BEMUTATNOM,HOGYAN LESZ EGY KÖNYV VÁSÁRLÁSTÓL VALAKI A SZCIENTOLÓGIA FOGLYA.

TALÁN AZ IS ÉRTHETŐ LETT,MIÉRT KAP VALAKI A NAPLÓ ELŐFIZETÉSSEL EGYÜTT DIANETIKA VÁSÁRLÁSRA ÖSZTÖNZŐ SZÓRÓLAPOT,HA KÉRI,HA NEM.

VIGYÁZZATOK!!!!

http://www.csaladinet.hu/forum/viewtopic.php?t=196&postdays=0&postorder=desc&start=50&sid=8cc70713e32f1ac0cf402bfc49b26221

11 komment

egy lelkes újoncnak.....

2008.03.04. 09:52 harmatOSA


Kedves Mi az igazság!
Úgy érzem, hogy te nem régiben lettél a Szcientológiai Egyház lelkes tagja. Valahogy megérzem az ilyet de, lehet, hogy tévedek. Az lenne a legjobb, ha mielőbb telepítenéd azt a programot (mert nektek szcientológus kispajtásoknak arra van szükségetek) ami saját honlap elkészítését segíti( az egyházad terjeszti a tagok között pénzért). Ott bátran kifejezheted végtelen örömödet és elégedettségedet az eszméitekkel kapcsolatban. Sőt a veled megtörtént csodákat is leírhatod egy sikerjelentésben (csak magadnak ne hazudj).
Viszont akkor már nem kell ellenzéki oldalakat olvasgatnod, mivel az a program segít neked (a háttérből), hogy még a google se keressen rá az ilyen oldalakra és ugye, bár ha nincs ellenzék és rossz hír, akkor minden a legnagyobb rendben.
Nagyon okos az a program telepítsd csak fel bátran. Viszont attól kezdve oda kell figyelned, hogy melyik billentyűt ütöd le (ne hogy rosszat írjál ám) mert többen is olvassák majd a gépedet. De te ünnepeld háromszoros hip hip hurrával ahigy bent az org-ban szoktátok!
Vagy figyeld meg a belső levelező rendszereteket! Közvetlenül senkinek sem írhatsz csak egy közvetítőn keresztül, aki elég vastag filccel húzogatja ki a szavaidat a mail-ekből. Nem fura, hogy senkivel nem levelezhetsz a belső hálótokon közvetlenül? Na mindegy.
Majd jussak eszedbe, ha túladtál mindeneden, és adósságokba kergeted magad és a családodat. Majd minden régi ismerősöd, barátodat és családodat lerázod (mert elnyomó a környezetedben).
Majd beköltöztetnek egy lakásba, ahol közel harmincan lesztek (kapsz egy ágyat). Heti kettőezer forintot kereshetsz, mint az egyház alkalmazottja (persze a bejelentést felejtsd el) ha nem csinálsz rosszat (ártó tettet), hogy abból is lefaragjanak. Folyamatosan tisztek kísérgetnek majd az org-ba, és egyedül sehová se mehetsz majd. Havonta egyszer (ha a statisztikáid az égbe szöknek) kapsz egy pár óra kimenőt (tiszti felügyelettel többed magaddal a városban). Orvosi ellátásra nincs pénz, és különben is drogokat (gyógyszereket) nem fogyaszthatsz! Ha cukorbeteg lennél, akkor különösen vigyáznod kell majd, mert ha bajban leszel csak kuruzslók, lesznek körülötted (halt már meg így ember közöttetek)!
http://www.csaladinet.hu/forum/viewtopic.php?t=196&postdays=0&postorder=desc&start=50&sid=8cc70713e32f1ac0cf402bfc49b26221

Szólj hozzá!

szóval ezer szem, és ezer fül,,,,óvakodj az scn-től

2008.03.04. 09:40 harmatOSA

kipolválasz | megnéz 2007.06.19 21:52:27 © (3049)

Tudod, a szcientológusok legalább csak azokat hülyítik, akiknek igénye van rá, míg a katolikusok mindenkit.
Ez nem így van.

A szci kismillió kirakatszervezetet működtet: http://www.antiszcientologia.hu/#20

A szcientológiában tényleg vannak jó, működő dolgok (leginkább ezeréves közhelyek, de attól még jók) és sok-sok mézesmadzag.

 

Gondolná-e bárki, hogy ha például

 

... korrepetáltatja a gyereket

 

... személyzeti tanácsadót fogad fel

 

... drogprevención vesz részt

 

... vitamint vesz

 

... méregtelenítő kúrát csinál

 

 

... fát ültetni segít a házad előtti parkban

 

... IQ tesztet tölt ki

 

... beiratkozik angolra

 

... kap egy CD-t az emberi jogok fontosságáról

 

... krimit olvas

 

... színházba megy

 

... berúg egy punkkoncerten

 

... beszélget kicsit a jó közérzet klub tagjaival a Tescóban

 

vagy más, teljesen vallásmentes dolgot űz, szóval gyanítaná-e, hogy szcientológia egyház előszobájában jár? Dehogyis. Miért gondolná?

Pedig említett L. Ron Hubbard gondolatait és értékrendjét sugározzák felé éppen, amivel még semmi baj. Viszont elfelejtik közölni:  h. nevezett Úr teljes munkásságának minden védjegyhasználati , kiadói és egyéb jogait a Szcientológia Egyház birtokolja. És a "mintegy negyvenmillió szót" változatlan formában történő őrzi meg, ahogy a szent iratokat szokták. Tehát vallásos tanítások.

 

 

EZ A DISZNÓSÁG.

 

Persze, uilyen dolgokat tesznek más vallásúak is, más fanatikusok is, miért kéne kipécézni pont a szciket? Mert fanatikus térítők: az "fejlődésben" ui. meghatározó, hogy pl. ki hány könyvet tudott eladni, másrészt állandóan a "bolygó jövőjével" stresszelik őket, és a legtöbb el is hiszi. (Minden sor konkrét szervezetre, cégre, személyre vonatkozik.)

 

 

 

Sok igazság van abban, amit mondanak:

 

... a gyerek tényleg nem tud olvasni, pedig már nem elsős

 

... a beosztottak lusták, mint a lajhár

 

... a drogokkal nem tud mit kezdeni a hivatalos egészségügy

 

... teli vagyunk méreganyagokkal

 

... meg lehet fulladni a szmogtól

 

... az emberek önismerete általában 0

 

... senki se foglalkozott még azzal, MIÉRT nem tanulnak meg angolul, sok év alatt sem 

 

... a hatalom bábuként használja a birka embereket

 

... vannak durva visszaélések a pszichiátriákon

 

... az emberi kapcsolataink sokszor gázosak

 

... jó kis punk ez, jó szövegek...

 

... a közérzetünk, mitagadás, sokszor pocsék.

 

Mindezt az igazságot őszinte, elhivatott, lelkes, (általában) fiatal és jókedvű emberek hirdetik, ráadásul mindettől még sokkal többet tudnak: a MEGOLDÁS is megvan náluk.

 

 

 

Az igazságok egyre csak sorjáznak, be kell látni, h. nem is rossz ez a dolog, riogatták mindenféle maffiával meg szektával, de mindenki vidám és kedves,

 

- a tanfolyamok tényleg hasznosak (=az utóbbi években elfelejtett magába nézni)

 

- auditálás után tényleg jól érzi magát (=végre kiönthette a lelkét)

 

- magabiztos, nyugodt és laza (=semmi se izgatja, ami a szcin kívül van)

 

- megismeri előző életeit, fantasztikus! (=regresszív hipnózis)

 

- rájön, kik teszik tönkre az életét (=elnyomók és bajforrások kijelölve)

 

- szakítani tud azokkal, akik támadják a szcit (=nyilván féltékenyek és gonoszak)

 

Rálépett a Hídra, a cél világos, már csak végig kell menni!

 

 

 

Ennyi nyereség mellett eltörpül, h. kivallatják olyan dolgokról, amiket nem akart kiteregetni (másképp hogy tudnának segíteni rajta?), kölcsönöket kell felvennie (ez egy befektetés a jövődbe!), elhagyja a családja, a barátai (a világ legelitebb csapatának tagja!)

 

Ha rájön, h. hiba van a kréta körül, az azért van, mert:

 

- kritikus (!)

 

- bajforrás 

 

- rejtett ellenségesség fűti

 

- valamit leplezni akar a vádaskodással

 

- biztosan ártott az egyháznak!

 

Mindezek után:

http://www.control-program.com/

http://video.google.com/googleplayer.swf?docId=1953111836089262961&hl=en

még védeni a szcientológia egyházat, ráadásul a  v a l l á s s z a b a d s á g nevében??? Kinek az érdeke, hm?

 http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9126371&go=68469601&p=1

Szólj hozzá!

hogy csináld meg a millióid ,és meddig viheted?-gazdaságtan scn mósdra

2008.03.03. 17:03 harmatOSA

http://www.helikonportal.net/?q=node/899

Ír befektetők - golfpálya - szcientológia

Szcientológia önkéntes lelkész jelvénye

Erre a hírre reagálva (hogy városvezetőink további befektetőket keresve tegnap Írországba repültek) itt hívnám fel a figyelmet, hogy nem biztos, hogy minden ír beruházásnak örülnünk kell.
Mert:
Mielőtt olyan nagyon örömködni kezdünk minden ír befektetésnek szólók, hogy pl. a zalacsányi golfcentrum és az oda épített luxusfalú az tömör szcientológus beruházás.
Egy Anikó nevű hölgy árulja/árulta az ingatlanokat eszméletlen árakon, aki magyar származású majd pár éve valamelyik Benelux államból költözött haza, szeret lovagolni és közben meg az a munkája, hogy a Sármellékre repülővel érkező befektetőknek megmutatja az objektumot. Ha viszont megkérdezzük tőle, hogy mi a foglalkozása, akkor azt feleli, hogy "emberek (kézség)fejlesztésével" foglalkozik. Kicsit furcsán beszél magyarul. Másik érdekessége a hölgynek, hogy folyamatosan kérdez, de egy válaszra sem figyelve már az első mondatnál ismét kérdez valami egészen mást. (ennek az lenne az értelme, hogy így az emberek többségét ki lehet zökkenteni. Gondolatilag meg lehet fogni. Ezt a fajta "technikát" mellesleg bajban levő emberekre tanítják is.)

Nos kérdezhetitek, hogy mi köze mindennek a szcientológiához?
Két dolog.
Egyik, hogy van közvetlen ismerősöm/barátom akinek a gyereke Anikóéknál van. A hölgyet a barátom is ismeri és a gyerekétől tudja, hogy pl. Xanu hercegben hisznek. (és nem mellesleg ugyan úgy pszichiáteres szöveget tolnak, mint mondjuk most aktuális a Szeiler Gabiék is a monitormagazin rólam szóló cikkében)
A másik, hogy mikor megkérdeztem Anikót, hogy miért vesznek a világ messzi pontjáról emberek ilyen látszólag eldugott helyen ennyire irreális árakon ingatlanokat, akkor Anikó csak annyit felelt, hogy a projekt mögött olyan emberek vannak, akiknek a szavára ennyire adnak. Azaz magyarul az Ő egyházuknak a vezetői állnak a beruházás mögött és ezért veszik meg azokat az ingatlanokat.
Ami ha kicsit belegondolunk nem is annyira butaság. Hisz ha egy lakóövezetet egy golfpálya vesz körbe, akkor az viszonylag jól el is van szeparálva a külvilágtól meg jól álcázható is, hisz ott nem vallási tevékenység folyik hanem sport.
Mindehhez pedig közel a reptér, könnyen megközelíthető.
Nos ennyit az írországi golfberuházásról.
És ez még miért fontos (hogy mindenképpen ide megírtam) mert ennyi pénzel csak idő kérdése mikor veszik át környékünkön a politikai (azaz a végrehajtó!) hatalmat is. A régi sztk épülettel szemben már irodájuk is van.
Roppant fegyelmezettek, céltudatosak és rengeteg pénz van mögöttük.
Csak pl. barátom vesztette el a fiát miattuk, csak családok esnek szét, mennek tönkre...

 

Jó üzlet az egyház - jut az ördögűzőknek is

Képtelenség olyan hitbéli tanítással előrukkolni, amely ne találna követőkre. Az egyházalapítási buzgalmat alighanem csak fokozza, hogy viszonylag könnyen és kockázat nélkül lehet állami támogatáshoz jutni.
Az egyházak jelentős kiegészítést kapnak a költségvetéstől, attól függően, hogy a kérdéses vallási közösség számára hányan utalják át adójuk egy százalékát. Az egyházként nyilvántartásba vett szervezetek tavaly egyszázalékos felajánlásként 4,3 milliárd forintot kaptak, az állam ezt több mint 7,5 milliárddal toldotta meg. A végösszeg tehát a 12 milliárd forinthoz közelít. Léteznek bizonyos törvényi megszorítások, de a lényeget tekintve elmondható: az egyházak ezt a pénzt arra költik, amire akarják.
A támogatás nem kevesebb, mint 144 szervezet között oszlik el, a hivatalos lista szerint ennyi egyház igyekezett elnyerni az adófizetők kegyeit. A jól ismert vallások reprezentánsai mellett boszorkányok, táltosok és mindenféle mágushitűek is mozgolódnak a vallási porondon. Bár az egy százalékból és az állami kiegészítésből befolyó támogatás túlnyomó része a nagy keresztény felekezetek (katolikus, református, evangélikus) büdzséjét gyarapítja, a feltörekvő kisebb közösségeknek se lehet okuk panaszra.
A tavalyi adófelajánlási verseny egyik meglepetése a Közösség a Születés Méltóságáért nevű egyház volt, amely korábbi népszerűségét megsokszorozva mintegy hatezer adófelajánlást, azaz 27,5 millió forintot könyvelhetett el. Az ehhez társuló állami kiegészítés mintegy 61,5 millió forint: összesen ez már 89 millió. A népességfogyás megállításán munkálkodó szervezet tagjai születéskor, a köldökzsinór elvágásakor elmondanak egy imát, de a kérdés ettől még megválaszolatlan marad: ez a közösség vajon mitől egyház?
A megszálló lényektől való megszabadítást, ördögűzést, tűzönjárást is kínáló Árkádia Fényeinek Spirituális Egyháza 5,3 millió forint költségvetési kiegészítéshez, az adószázalékokat is beszámítva közel nyolcmillió forinthoz jutott. Ehhez képest aprópénz az a nem egészen másfél-másfél millió, amivel a Gyurcsok József távgyógyító nevével fémjelzett Egyetemes Szeretet Egyháza, illetve az optimista világszemlélet térhódításán fáradozó Derű Egyház növelte bevételeit.
Az Univerzum Egyháza több mint hárommillió (az adófelajánlásokkal együtt ötmillió) forinttal gazdagodott. A tudományosságra nagy hangsúlyt fektető egyház hitvallása szerint őseink hatezer évvel ezelőtt "egy nagy hullámban érkeztek a Földre", mégpedig az Univerzumból, amely felett - ezzel sem árt tisztában lenni - a "Teremtők, a Vének Tanácsa és az Univerzum Parlamentje" őrködnek. Az egyház vezető lelkésze Kisfaludy György. Ő a Hun Népfőiskola elnöke és a Terembura című hun kutatási magazin főszerkesztője.
A szintén egyházként bejegyzett Metafizikai Hagyomány Centruma - az 1,9 milliós állami kiegészítést is beleszámítva - több mint hárommillió forintot kapott. A Centrumról amúgy tudni kell, hogy "lokalizációját tekintve esszenciálisan nem a térben van, hanem a tudati létben: a tudat és a lét egyedüli és aeternális (örökkévaló - a szerk.) középpontja".
A szóban forgó metafizikai egyház vegytiszta szélsőjobboldali eszméket hirdet. Vezetője Baranyi Tibor Imre, aki egyik írásában a "holokausztmítoszt" aljas és hazug propagandának minősíti. Okfejtése szerint a korabeli német precizitást és alaposságot ismerve szemernyi kétségünk se lehet afelől: "ha a Harmadik Birodalom ténylegesen és fizikailag ki akarta volna irtani a zsidóságot, akkor ma már legfeljebb antropológiai múzeumokból tájékozódhatnánk ennek a népnek a mibenléte felől". Egyébként - állapítja meg az egyházvezető - a "holokausztmítoszt" amerikai "zsidó-judeokrata zsurnaliszták" ötlötték ki.
Akadnak országok, ahol ezért bíróság elé állítanák: nálunk jár az állami támogatás.
A magyar jogszabályok megengedők. Száz támogató megléte esetén bárki alapíthat egyházként nyilvántartásba vett szervezetet. Vannak, akiket vallásos hitük vezet, de nyilvánvalóan vannak olyanok is, akiket a gazdasági lehetőségek csábítanak.

http://nol.hu/cikk/479689/

Szólj hozzá!

és ime, még egy túlélő ... figyelj ,és okulj nyájas olvasó

2008.03.03. 16:23 harmatOSA

 
  1. Kalman szerint:
    070724 21:38

Előszöris elnézést, hogy nem fedem fel a kilétem,
de szterintem megértitek. Mielőtt kérdeznétek a Sea Org a szcientológia (föle) az elit réteg, 14 évesen vittek el azzal, hogymilyen jó, meg h világ megmetése, meg h történelmet írünk (ami persze hülyeség, legfeljebb akk kerülnek be a történelem könyvekbe, ha az álvallásokról lesz szó, mint egy nagyszerű példa) nos telebeszélte pár Sea Orgos a fejem, és azt is mondták, hogy lesz fizetés, így aztán gondoltamnyárimelónak legalább jó lesz, de mint kiderült, ez igazából egy milliárd évre szól, ami persze hülyeség, csak az agymosás része. Amerikába írtam alá a szerződést (azt hitem olan mint egy jókis tábor naívan) [igen munkatábor mint kiderült] és érdekes valahogy Pesten a viii. ik kerületbe kötöttem ki vagy a vii ikbe? nem tudom Leonárdo Da Vinci utcába aholis az OTL található (a sok agymosottak bólya) lényeg a lényeg szar kaja volt (ha volt) keményen dolgoztattak, spártai körülmények, egy közeopes szobába laktunk vagy 10 en és borzaztó volt, és azt hittem akkor még hülyegyerekként, hogy ez tényleg segít majd vagy h ez jó, de nem csak át kell gondolni. Majd kiküldtek Dániába return jeggyel, aholis elvették a mobilom azzal h “Ne zavarjon a tanulás, és a munka közben” -és még a szcientológusok papolnak az emberi jogokról- aztán érdekes az útlevelem, és a személlyim is eltűnt érdekes….
Dániába az AOSH eu ba 2és fél hónapot nyomtam le.
EGYSZERŰEN 2* olyan szar volt mint Pest (akkor ne is beszéljünk a Flag ről) és Dániába is keményen dolgoztattak, szekrényeket cipeltem, csatornát tisztítottam, hűtőt pakoltam, más szőnyegét takarítottam, és a köztérről szedtem a fehér epret, hogy a sir,öknek (sea Org tagoknak) legyenmit enniük, de ha fizettek is volna érte heti 500 ftnál ne számíts többre és + van képók megkérdezni h miért nem varrod meg a ruhád, (amikor elszakadt) és alapba nincs is rá időd, nemhogy pénzed sincs, még időd se. Aztán miért nem veszel szappant??? Veszel, és kidobják azzal h van szaga!! MElyiknek nincs? Azért mondják h rossza ha van szaga, mert szagtalannak kell lenni, hogy en zavard a publikokat akik vennének könyvet, meg ilyesmi, de ez is csak az agymosás része. Minál több erőt, energiát pénzt, időt beleöl az ember vmibe, annál inkább képes és elhisz ezt a sok baromságot. de a legjobb példa annak a ki fan mondja már meg nekem h ha LRH annyira OT nemtudom mennyi volt akk miért halt meg a teste olyan korán, és miért nem jön vissza?
Miért nem intézkedik? Miért nem reklámozzáák h egyik fia többszöri öngyilkosági kísárlet után “eltűnt” ?? A másik meg elárultaLRH titkait a “dewolf vallomásban” ? ezt miértnem?
Vagytalán ti is tujátok h az egész csak pénzre megy ki? Utolólah mint kiderült ha Sea Org tag lettem volna (nem csak EPF es “kutya” Dániában) akk ha Flagbe megyek újból meg kellettt volna csinálnon az EPF et :I. de a vicc az hogy az egyik barátom akit Balázsnak hívnak az a misszióba nem volt minősítva (a misszió egy kis épület alap dolgokkal…) és kapott egy programot amit meg kellett csinálnia előtte (borsos árak) mellessleg egy kis agymosás is. Nos lejött egy hölgyemény a Misszióba és érdekes mit ad Isten a Sea Orgba minősítve volt:) Nahát?! Kellett nekik ingyen cseléd. Melyik vallás mondja azt h ez az a szint amit neked még nem szabad megtudni?? Miért nem? Mert ráeszmélek h ez mekkroa baromség, és még igazam is van? a válasz: szcientológia
van itt még több hazugság is: Azt mondják h ha a szcientológus SP vel azaz elnyomó személlyen találkozik beszél vele kapcsolatot létesít akk beteg lesz azaz PTS (lehetséges bajforrás- eztmindenkire rákenik akire akarják, de nem veszik észre h rájuk is ráeshet a zongora: Miért nem??? tehát ők is PTS ek nem? ) Nos a szci azt mondja h ha vki ilyet olvas akk beteg lesz xD
Sztem ez csak egy egyszerű trükk arra h a még félig agymosott embereket visszatartsa az igazság elől. Hogy miért mondtam el és árultam ezt el? Mert remélemti és akiknek majd másolgatjátok:D nem fognak abba a hibába esni amibe én és szüleim.
Bármely óhaj, sóhaj panasz bánat az e-mailomra kalman12345@citromail.hu köszönöm h hozzászól6am

1 komment